Nézem őket. A telefont benn felejtettem, hát a képet az agyamba rögzítem. Nem hagyom itt őket. Minden pillanatát látnom kell az együttműködésüknek. Eszembe jut, Fognak ők is visszagondolni erre, amikor esetleg ennek a fának termése lesz? Nekik még olyan sok idejük van. Kevésbé hatódnak meg egy egy szép pillanaton. A korosodó már szentimentálisabb, ahogy fogy az ideje. Megbecsüli jobban a szép képeket. A nagyapám, apám, idősödve gyakrabban láttam könnyezni. Valószínű a hormonok is okolhatók. A korosabb férfiak kicsit nőiesebbé, míg az idősödő nők kicsit férfiasabbá válnak. A tesztoszteron szint változása miatt. Már ritkábban sikerül sírnom. Annyi dolgot kellett megoldanom. Talpon maradnom. Ér pánikot keltő dolog. Alszom rá. Tervet kovácsolok. Valahogy tovább jutok. Kutatom, hol lehet erőforrásom. Lám ez a látvány is feltölt. Magam szerveztem. Volt elözménye. Akinek ajándékba fát vettem, azoknak termett. Az enyém még nem. Most én is kaptam ajándékba. Ezt ültetik most a gyerekek. Bízom benne, hogy jó lesz. :) Kati

Nem szerettem, ha apám arról beszélt, hogy volt olyan a környéken, aki a koros szülőjére kezet emelt. Milyen már az? Felháborító. Mégiscsak felnevelte őt. Hogy bánthatja? Mostanában, ha figyelek családokat, látom sajnos, hogy nem csak tettleg lehet bántalmazni. Szavakkal még nagyobb a sérülés. A sebek mennyire bírnak gyógyulni? Hogyan lehet tovább élni, mikor bead a másik? Odatesz megjegyzéseket. Idősnek. Vagy párkapcsolatban. Ó, ő csak védekezett. Különben is megérdemelte, mert korábban tett ezt meg azt. Megérdemli? Jár neki? Mossa kezeit a bántalmazó és már megy is tovább- Mintha mi sem történt volna. Az ott maradó majd megoldja. Feldolgozza vagy sem. Amikor a robotika száguld a fejlődésben, az érző ember kincs. Az egyre elgépiesedő világban aki még érez az az ember. Ezt a robotokba nem fogják tudni betáplálni. Az érzékenységet. Ahogyan azokban az emberekben sincs meg, akik a saját érdekeik által vezérelve bűntudatot keltenek olyanokban, akik nem az ő érdekük szerint működnek. Szóval igenis érték a kifinomult érzékenység. Nem mindenkinek adatik meg. :) Kati

Van amikor ártalmas is lehet a kímélet. A szomszédom kiszedte a lebetonozott járdája közti fűcsíkot. A szintkülönbséget a korábbi fű átívelte. Az emelkedőben megbotlódva térdre estem. Kiméltem ezután a fájós térdem. A torna tanárnőm szavai jutottak eszembe amikor a kutyáim etetéséhez lehajolva, leguggolva már megkapaszkodva sem tudtam felállni, csak négykézláb emelkedtem állásba fel. Azt mondta, hangsúlyozta a tanárnő erősen, hogy a kímélet helyett tornáztassuk vissza, edzzük meg a korábban lesérült területet. Igaza volt. Ne tapadjanak le a kímélt részek. Gondoljunk csak bele . Akinek valamilyen téren súlyos sérülése van. A test további részei képesek átvenni a terhelést, ha megerősítik őket. Mint a lelki dolgokkal sokat foglalkozó, rögtön áthelyeztem a pszichés területekre is. Begyűjtünk lelki sebeket. Mindenkinek van valamilyen ” púpja”. Ilyen-olyan függőségek. Gondoljunk bele, hol tudnánk ráedzeni, valami rokon területünkön, ha valamiben például már régóta vergődünk és nem sikerül kikászálódni a bajunkból. Állok a korlát mellett. Bizony fáj a sok guggolás. Ám a sokadiknál, jön a jelzés, alakulok. Már elég a nyitott ajtó két kilincsét fogva leereszkedni és állásba fel! Haladok. Elég lesz rövidesen fogódzó nélkül csak tenyérrel a talajtól kis lendületet adni és sikerül felemelkedni. Hallgatom a tőlem majd 10 évvel fiatalabb kolleganőmet, aki azt mondja: „Ó nekem az már régóta nem megy!” Tudom megnyugtatni akart, de ne törődjünk bele! :) Kati

2 mankóval alig haladt a lány. Az utcámban visszafordultam, aztán megálltam mellette. Elviszem, ameddig megy. Nem kell félnie tanár vagyok, nem bántom. Amint haladtunk elmeséltem, amikor a párom sokáig mankós volt, hogyan hoztam-vittem. Megérkezve mosolyogtam: ” Most én voltam az őrangyala.” Mire ő :” ..és úgy is néz ki!” Hát már megérte ma felkelnem, hogy ilyen szépet halljak. Én csak ilyen együttérzős vagyok. Átéltem, mennyire magára maradhatott a bajával. Hát igen, eléggé elszámította most magát, hogy akkora utat meg bírt volna tenni 2 mankóval. Szívünket melengető találkozás volt. Emlékezni fogunk egymásra. :) Kata

Mint tudjuk nagyon érdemes a történelem tanulmányaink során figyelni, hogyan is reagáltak az elődeink a helyzetekre. A szüleink, nagyszüleink élésmódját megfigyelni ugyanígy nagyon érdemes. Ők még jobban hasonlítanak miránk a génjeik miatt. Tudjuk, kevesen halnak meg a párjukkal egyszerre. Az egyedül maradó hogyan is marad fenn? Milyen túlélési technikákra tesz szert? Láthattam apámat majd 10 évig anyám elmenetele után. Én is 10. éve vagyok magam. Adott apám túlélésének megtapasztalása erőt is lelkileg. Ha ő kibírta, talán valahogy én is túlélem. Az utánam következők talán majd rám gondolnak hasonlóan, ha véletlen hasonló helyzetbe jutnak. Erőt bír adni a példa. Gyakran jut eszembe a nagymamám anyja, akinek a párja a háborúban volt és ő vitte tovább a gazdaságot. Erős asszony volt. Mi mást tehetett volna? Kénytelen volt erős lenni. Neki a sors ezt hozta. Ma úgy mondom a gép ezt dobta. Ebből mit bírok kihozni? Tőlem telhetően amit bírok odateszem. Sokszor magam is meglepődöm. Nahát várakozásomon felül elfogadható lett. :) Kati

Amikor olyannal beszélek, akinek még tizen-, huszonéves a gyereke, hallom a negyven, ötven körüli szülőtől: „Nekem első a gyerekem.” A hatvan plusszos egyedül élők közt már több olyan van, aki átélte, a harminc negyven körüli gyereke, a párjával, gyerekeivel a sor végére tolja a hatvan plusszos hozzátartozóját. Keserű tény, megtapasztalás. Ahol ezek a hatvan felettiek együtt kommunikálnak érzem a csendet, amikor ezt átérzik. Ott a torokban a gombóc. Szívszorító. Tény. Azért ezt itt hagyom. Gondolja tovább mindenki. Nézze meg a saját és a rokonai, ismerősei helyzetét. Hogyan lehet tovább létezni. Megtörik valami. Igen. Tudomásul veszi, így, úgy mindenki. Kénytelen valahogy bölcsen tovább menni. A sor végére került. Ha szerencsés átélhette, hogy volt az életében olyan időszak, amikor valakinek ő volt a mindene. Reménykednek keresgélve többen, hogy talán még rábukkannak olyanra, akivel ez hasonlóan lesz. Lelki erőt igényel a korosodás, az egyedül maradás mindenképpen. Ám ami nem pusztít el, mint szokták mondani az megedz. :) Kati

Sok letargikus embernél probléma, hogy önmagára fókuszál. Túlgondol. Túl elemez. Ha kifele törekedne másnak örömet szerezni, a másik arcára mosolyt vinni elindulhatna valami. Tükröződés, kölcsönhatás, elmozdulás. A rendíthetetlenül csüggedteket, borulátókat, vészjoslókat figyelem. Nézem azt is akik önös érdekeiket tolják ezerrel. Mennyire látok mosolyt? Mennyire szelíd? Érdemes? Jó a közérzete? A kedélye? A kamaszok gyakran szoktak világfájdalomtól szenvedni. Van aki ebbe marad még negyvenes éveiben is. Kezeletlen depresszív. A szakemberhez költséges és időigényes járni. Önmagán hogyan tud valaki segíteni? Tipikusan a sportolást említik, mert ad az agynak olyan anyagokat, ami boldogít. A fenntebb említetteken gondolkodjunk el. Mennyire bírunk, szoktunk, szeretünk másnak örömet szerezni? :) Kati

Arra is mondják amikor a másikról beszélünk és megmutatkozik, hogy mi milyenek vagyunk. Abból amit és ahogyan mondunk. Amit elutasítunk, kifogásolunk, azzal sokszor magunkban is van dolgunk. Az értő fül ezt kihallja. Hányszor nem mer felelősséget vállalni az ember a gyengeségeiért. Helyette gyakran emlegeti, hogy a közelében levő bizonyos téren mennyire gyarló. Amikor pedig van mersze és beismeri, hogy, hát bizony ezen a téren van velem is gond, attól kezdve kevésbé háborodik fel.. Gondoljunk csak az önzőségre, irigységre, telhetetlenségre. Nem egyszerű beismerni, ha nekünk is dolgunk van ezekkel. Ám a környezetünkben levőben felfedezni és kifogásolni feldolgozhatóbb valamivel könnyebb. Mennyire másabb lesz, amikor magunkban bevalljuk, hogy hát bizony én sem vagyok szent. ezeken a területeken. Utána a kifogásolt illetőre ismét tekintve már nem annyira háborodunk fel. Tehát, ha meg szeretnék ismerni valakit, akkor hagyni kell, hogy beszéljen a többiekről. Mutatja a tükröt önmagáról. :) Kató

A mindenszentek előtti napokban az utcáinkon a virágboltoknál csontvázak. A fiatalok maskarákat terveznek. Többféleképpen ünneplik az emberek ezeket a napokat. A sírok közt egy néni szomorúan kérdezte tőlem volna e gyufám, hogy meggyújtson egy mécsest. Nálam ugyan nem volt sem gyufa sem öngyújtó, de annyira szerettem volna segíteni, hogy egy idősebb férfit látva kértem, tudna e adni ott a néninek. Láttam sikerült. Mikor indultam haza a néni felé mentem. Nem azért, hogy a köszönetét halljam, hanem a mosolyának örültem. Hogyan tudunk mosolyt a másik arcára vinni? Ez tudja a szivünket melegíteni? ( Még akkor is, ha komoly csüggedésünk van nekünk is belül.) Olvastam: Te csak táncolj, majd a zene is megjön valahonnan. Hát így is lehet. Létezni. :) Kati

A lehúzós, haszonra hajtó leplezi parazita vérszívó törekvését, Képes Oszkár díjas színészek színjátékát kenterbe verni az alakításával. Profi játszmás manipulátorokkal sodorja össze a sors a jóhiszemű naivakat. Hinni próbál a jóérzésű, önmagából kiindulva. Akár évekig is lehet kitartó játszmás a partner. Mindaddig kapjuk magunk közelébe a típust, akár partner, akár kollega vagy vő személyében, míg meg nem tanulunk kellően éberen figyelni. Hárítani. Távolságot tartani a dörzsölt haszonlesőktől. Leckét ad, tanít éberségre, óvatosságra. A naív, gyermeki hiszékenység helyett, felnőtté válásra. Életrevalóbb látásmódra. Elkeseríthet vagy tudomásul vesszük. Minden helyzet, minden személy a tanítónk :) Kató.