Van amikor ártalmas is lehet a kímélet. A szomszédom kiszedte a lebetonozott járdája közti fűcsíkot. A szintkülönbséget a korábbi fű átívelte. Az emelkedőben megbotlódva térdre estem. Kiméltem ezután a fájós térdem. A torna tanárnőm szavai jutottak eszembe amikor a kutyáim etetéséhez lehajolva, leguggolva már megkapaszkodva sem tudtam felállni, csak négykézláb emelkedtem állásba fel. Azt mondta, hangsúlyozta a tanárnő erősen, hogy a kímélet helyett tornáztassuk vissza, edzzük meg a korábban lesérült területet. Igaza volt. Ne tapadjanak le a kímélt részek. Gondoljunk csak bele . Akinek valamilyen téren súlyos sérülése van. A test további részei képesek átvenni a terhelést, ha megerősítik őket. Mint a lelki dolgokkal sokat foglalkozó, rögtön áthelyeztem a pszichés területekre is. Begyűjtünk lelki sebeket. Mindenkinek van valamilyen ” púpja”. Ilyen-olyan függőségek. Gondoljunk bele, hol tudnánk ráedzeni, valami rokon területünkön, ha valamiben például már régóta vergődünk és nem sikerül kikászálódni a bajunkból. Állok a korlát mellett. Bizony fáj a sok guggolás. Ám a sokadiknál, jön a jelzés, alakulok. Már elég a nyitott ajtó két kilincsét fogva leereszkedni és állásba fel! Haladok. Elég lesz rövidesen fogódzó nélkül csak tenyérrel a talajtól kis lendületet adni és sikerül felemelkedni. Hallgatom a tőlem majd 10 évvel fiatalabb kolleganőmet, aki azt mondja: „Ó nekem az már régóta nem megy!” Tudom megnyugtatni akart, de ne törődjünk bele! :) Kati