Szinte beégett ez a mondat az elmémbe, annyira érzékenyen érintett. A Schindler listája című filmben hangzik el. Védekezni próbál egy ember, hogy ne vigyék el. Manapság új aspektusból vizsgálom ezt a mondatot. A robotika terjedése idején ismét értelmet nyer. Hiszen csak idő kérdés, hogy feleslegessé váljon az ember. Minden munka elvégzésére alkalmas lesz a gépezet. Az emberiség önmagát feleslegessé tette. Amikor óvónőként tanultam a munkára nevelést, önállóságra szoktatást, megannyi lehetóséget említettek, amilyen képességeink kifejlődhetnek munkavégzés közben. Fejlődhetünk általa. Alkothatunk. Kiteljesedhetünk. Flow, áramlatba lehetünk, amikor olyan teendőt végzünk, amihez értünk. Megfizetik, értékelik, elismerik. Mindezt átadjuk a gépeknek, csak úgy. Oldanám a kétségbeeső érzést. ” Emberek holnaptól csak szerdánként kell dolgozni. És tessék mondani minden szerdán?” Hajlamos lustává lenni, lógni az ember. Elfárad, ha túlterhelődik vagy ha nincs a helyén. Tény. Következhet burnout, kiégés. Ám megoldható változtatásokkal. Viszont kivonni az embert a munkából, sőt idővel törölni az embert miért is kell? Sokáig ki nem állhattam hallgatni az összeesküvés elméletes érveléseket. Ám amikor kezdenek bekövetkezni, amikról beszélnek, akkor elgondolkodik az ember. „Ne ily halált adj istenem. Ne ily halált adj énnekem.” Csak reménykedni tudunk, hogy nem pusztítja el önmagát teljesen az ember. Képes találni az életnek értelmet. :) Kati