Clarissa Pinkola Estes: Farkasokkal futó asszonyok  című könyvében említi ezt a félmondatot. „Ének a csontok felett. A legmélyebb tudáshoz kell visszatérnünk. Énekeljük vissza a húst a csontokra.”Hogyan rakhatjuk össze újra önmagunkat, amikor megérint az elmúlás gondolata? A legmélyebb pontokról is lehet felállni. Temetésekkor, halottak napja táján, illetve csüggedt napjainkon gondolunk elmúlásra, máséra, sajátunkéra. Paul Hauck Mélyponton című könyvében írja:”Kimászol a depresszióból, akkor is, ha semmit sem teszel ellene…akár szedsz ellene gyógyszert, akár nem,…ha rá sem hederítesz, akkor is véget ér. Bármilyen kétségbeesetten és nyomorultul érzed is magad, egy napon a múlté lesz az egész,..csak légy türelmes. A problémának ezzel a megközelítésével feloldható a legmakacsabb depresszió is.”Szerencsére a legmélyebb pontokon ritkán járunk. De onnan is fel lehet állni. A főnix madár képe erre szimbólum lehet. A legismertebb legendák leírása szerint gyönyörű vörös-arany tollazatú madár, mely élete végén fahéj-ágacskákból fészket épít, és vele együtt porrá ég. A hamvakból egy új, fiatal főnix születik, amely bebalzsamozza az öreg főnix maradványait egy tojásba, és eltemeti  a „nap városában”. Az egyiptomiak a főnixet gólya madárnak tartották. Agyunk fele képekkel gondolkodik. Idézzük fel ennek a poraiból felépülő madárnak a képét, amikor igyekszünk összeszedni magunkat. Jusson eszünkbe, még ha kifejezetten törekednénk is rá, hogy marasztaljuk a borús időszakainkat, akkor is elmúlnak. Sok esetben még ennek a tudata is erőt adhat. :)Kata