Fogódzó. A növényeknél kacs. Apám szőlője, amit rám hagyott, kordonos művelésű. Az oszlopok közt duplán van a drót vezetve, csípő-, mell-, és szemmagasságban. Nyár elején, amikor a hajtások már hosszúak, bújtatni kell a két drót közé. A szőlő növeszt kapaszkodó kacsokat. Olyan erőseket hogy a több évvel ezelőttiek is összefogják erősen drótokat. Elgondolkodtató, hogy az embernek, mely dolgok tudnak adni ilyen erős kapaszkodókat. Szociális hálónak is nevezhetjük, ami megtart. Képes az adódó nehéz körülmények között is megtartani kiegyensúlyozottnak. Amikor a teendőink, terheink, veszteségeink sokasodnak. Jó ha gondoskodunk kapcsolatokról, kikapcsolódási formákról. Írjuk fel mi az, amit jó csinálni? Mivel az emberiség nagy részét gyakorta sulytja lehangoltság, ez a módszer segítően hat, az a tapasztalat. Vegyük sorra: Jó nevetni, mozogni, enni, együtt lenni valakivel, táncolni, énekelni, aludni, beszélgetni, főzni, sütni, játszani, vásárolni, moziba-, színházba menni. Elolvassuk és ráeszmélünk lehangoltabb időszakunkban is, hogy mégis csak jó lenni. Tehát mindezek felírása, sorra vétele egy fajta kapaszkodó tud alkalom adtán lenni. Ahogyan az is, ha a saját pozitívumainkat hasonlóan felírjuk és amikor magunkról nem túl jó a véleményünk, akkor elolvassuk, sorra vesszük. Igen meggyőző tud lenni.:) Kati
Kapaszkodó
Minden vélemény számít!