Nyáron különösen gyakran látunk például piacon túlvetkőzött embereket. Fenékbe csúszó apró sortnadrágban vásárolnak előttem. Otthon talán megfelelő a viselet. Mondhatnám vállalhatatlan. De ki vagyok én, hogy ítélkezzem. Írtam már a nagyon szingli állapotról is. Amikor kétségbeesetten kitesz valaki mindent, azért, hogy végre valaki már mellette legyen. Van persze olyan eset is, amikor csak simán elviselhetetlen a meleg vagy hőhullámok törnek az illetőre és alig bír elviselni magán ruhaneműt a rá törő forróságtól. Szinte tűz ami belül lázként érezhető. A változó korral, akár 70 éves koráig is jelentkezhet nőknél. Tehát indokolt a megértés irányukba. Nem egyszerű ilyenkor úgy ruhát választani, hogy az megfelelő és elviselhető legyen. Előfordulhat persze férfiaknál is hiba. Ritkábban a külső megjelenésben. Náluk inkább a viselkedés,  ami kritikátlan szintre jut. Például, ha itallal próbálják lazítani az őket ért sérelmeket. Így engedik el magukat.Vagyis mindkét nem juthat kritikátlan szintre. Hányszor látunk filmen olyan jelenetet, amikor csak néz a tömeg, mert valaki jelenetet rendez. Érdekes ilyenkor figyelni a többi ember arcát. Elsétálnak némelyek. Mások szemlélődnek. Akadnak együttérzőek. Mi hová tartozunk? Az önismeretünk szempontjából ez is érdekes. Van egyáltalán olyan, amikor önmagunknak megengedünk kritikátlan szintet? Kiengedni a gőzt? Vagy mindig túlkontroll alatt tartjuk magunkat? Jó ez? Még a színeket is mindig diszkréten, visszafogottan választjuk? Vagy merünk játszani? Színessé, érdekessé, változatossá válni?  Merünk élni, játszani? : ) Kati