Ami leginkább foglalkoztat, a világból leginkább arra vagyok fogékony. Azt veszem észre. Arra fókuszálok. Azt is sugárzom. Elfogadom a társam, kollegám, önmagam olyannak, amilyen. Még önmagam vagyok, akit leginkább formálhatok. Ha fejlődöm, változom, lesznek új emberek, akik közelítenek felém. Ha várom, hogy a másik változzon, csak mert én úgy akarom, lehet, hogy sok konfliktust teremtek, generálok. Megoldhatatlannak tűnő probléma esetén egyszerűbb, ha a saját hozzáállásomon módosítok. Illetve szemszöget váltok. Amikor elkezdünk beszélni valakivel észre vesszük, amilyen témák foglalkoztatják, azt is teremti önmaga körül meg. Sokszor nem is tesszük szóvá, csak konstatáljuk. Ne én legyek már, aki a kellemetlen dologgal szembesíti. Amikor könyvet olvasok, akkor is gyakorta tapasztalom, hiszen ez mintha a lelkemből szólna. Pont így érzek. Természetesen a téma választásakor elég valószínű, hogy megérintik a belső érzékeny húrjaimat. Minél bölcsebb, tapasztaltabb hallgatók leszünk egy egy beszélgetés során, egyre tisztább képet kapunk a beszélő késztetéseiről, motivációiról. Mit tart értéknek? Mi az ami nem érdekli? Mennyire toleráns? Mennyire gázol át másokon. Persze az indirekt jelek is, mint tudjuk üzenetek. A nonverbális jelek. Hanghordozás, gesztus, mimika. Ha a mondandóval nincs összhangban, akkor az őszintébb üzenetet nem a szavak adják. Az „öreg rókáknak” elég pár mondat és a fejükben kész a beszélőről a komplett jellemrajz. :) Kata