Toplak Zoltán bejegyzései

Lady Rapír és a férfiak

Emlékszem, amikor a nőmédia zászlóshajójának számító Nők Lapja főszerkesztője még Molnár Gabriella volt. Akkoriban jelent meg pl. olyan cikk az egyik kollegina tollából, hogy a nők miért felsőbbrendűek a férfiaknál. (Mert már az anyaméhben is a női test a kiindulópont. Kezdetben minden magzat nő. A tesztoszteron később indul be a fiúknál és alakítja ki a fiús testet. Stb.) Akkoriban férfiakról kb. rosszat vagy semmit lehetett olvasni, persze főleg semmit. Aztán változott a főszerkesztő, és lassan-lassan változik a trend. Vékási Andreánál már labdába rúghatnak a férfiak, és többet tesz, mint pusztán pozitívan ír(at) róluk. Azt jelenteti meg, ami van. Hogy milyen is ma Magyarországon férfiként élni.

Persze felmerülhet a kérdés: miért fontos egy férfinak, hogy mit írnak róla a nők? Olvasson politikát, sportot, Playboy-t! Persze, persze, ezek kellenek, de mindez kevés. Nőkkel élünk együtt. Nőkkel házasodunk, nőktől válunk. Anya hoz a világra, sorolhatnánk. Igenis fontos, hogy mit gondolnak, és az, amit gondolnak, és amit aztán számonkérnek, sokszor a nőmédia lapjain indul el. És miért fontos, hogy a nőmédia foglalkozzon a férfiakkal? Mert a nők sem csak nők között élnek. Összefonódó, kapcsolódó életeink vannak, és nem csupán párhuzamosak.

A nőnapi Nők Lapjában Vass Virág írt egy cikket rólunk: „Miért nem házasodnak a férfiak?” címmel. (Ha valaki már nem tud a 2019/18 lapszámhoz hozzájutni, de érdekli az eredeti cikk: a Youtube-on van egy amatőr videófelvétel róla, egy lelkes olvasó kamerával végigpásztázta az írást, gyakori megállításokkal elolvashatók Vass Virág gondolatai.)

vv2

Tény, hogy fontos tényeket közöl rólunk, gyakorlatilag értünk (is) áll ki, miközben elemzi a férfiak egyre csökkenő házasodási kedvét. Mellőzi az ilyenkor szokásos: „mert a férfiak mind éretlenek”, „hova tűntek az Igazi Férfiak” és hasonló férfidegradáló ostobaságot, helyette bizalmi válságot említ, amely viszont mindkét nemre igaz. Mégis, a nők kapcsolódás utáni vágya erősebb, még ebben a mai, gyanakvással teli időkben is.

Az újságírónő nagyon töményen végigveszi, mi vezet a férfiak „fűevéséhez” (amikor nem hajtanak a nőkre, inkább pornóznak és videójátékoznak), és megemlíti a feminizmust is, ami – egészen pontosan szerintünk, férfiak szerint – az oka, hogy a nők önállóbbak, felszabadultabbak, és válogatnak a férfiak között, és csak a legvonzóbbaknak adnak esélyt.

Őszintén szólva a mai, emancipált nőkkel teli társkeresőkön, ahol én is próbálkozom, szintén a fűevéshez jutottam el (nálam ez vallásos szósszal is le van öntve, de akkor is). Az egekben vannak a nők igényei, és helyettük pornózni és a hobbinak élni, úgy, hogy közben két fiam már van is, tehát apa is vagyok… minek ide nő? Édesanyám (akihez költöztem a válás után) gondoskodik rólam, időm és pénzem a fiaimé, és az általam kedvelt ügyeké. Csak néha kell kibírni a magány üres, hideg óráit. Ennyit pedig megér a szabadság az „ilyennek kell lenned, hogy szeresselek” kényszertől. Igaz, egyházilag én házas vagyok, szóval a lelkiismeretem sem támogatja az ismerkedést.

Nekem személyszerint hatalmas érzelmi elégtétel volt olvasni Vass Virág sorait. Tökéletesen kifejezi, hogy én mint férfi, mit érzek belül a nők felé. Messze előre szaladtak az emancipáció útján. Gyötrődnek most az egyedülléttől, a férfiak közül alig néhány partner a női elképzelések és vágyak földjén, és ha partner, közben esetleg már nem elég vonzó, önálló, karakteres, férfias…

Én pl. évekkel ezelőtt olvastam is a Nők Lapja psziché oldalain azt, hogy legyenek a nők leszbikusok, vagy egyedül élők. Akkoriban Müller Pétert is megkérdezték erről, és erősítette az újságírónőt, hogy igen, ez a jövő. Hát, fűevő férfiak mellett másra nem is lesz lehetőség.

A férfiak nagy tömege nem vágyik a női emancipációra, nem hajlandó követni a nőket. Inkább pornózik és a saját világába vonul el. Minket a kutya nem kérdezett meg, mi mit szeretnénk. A nők csak tették, amit gondoltak. És most patthelyzet van. Enged, aki gyengébb? Nőkről van szó, sok férfi elgyengül… Engem nem zavar, én elvagyok Nicole Aniston videóival, a barátokkal (nőkkel is), férfimozgalommal, kamaszodó fiaimmal.

Megértem a modern nőket is – önállóak, kiteljesedettek, ebből nem akarnak visszalépni. Nincsenek garanciák arra, hogy ha engednek, a férfiak nem élnek azzal vissza, és talán az önállóság és függetlenség, vagy a vágyak kergetése amúgy is többet ér egy párkapcsolatnál. Végül is vannak izgalmas, sármos, rendezett anyagiakkal rendelkező és romantikus férfiak. Kevesen vannak, sok nő jut rájuk, de vannak. Nem viccelek, szerintem jót tesz a nőknek az önállóság, kivirulnak tőle. Csak a férfiakkal nem tudnak mit kezdeni. K egy patthelyzet ez.

Amúgy engem is az indít be, mint férfit, ha a nőnek szüksége van rám. Ha a gyengét adja és támaszkodni akar rám. Tudja ezt és él is vele több nő az életemben. Tudják, milyen egy férfi patriarchális ösztönvilága. A velem mindenáron azonos szinten lenni akaró nő pedig elutasítást vált ki belőlem is, mint nő. Mint ember, nem, de mint nő, igen. Volt egyenrangú kapcsolatom, és jó volt megosztani a komoly döntések terhét. De Ildi pontosan érezte, milyen jó az, ha néha csak úgy odabújik hozzám, vagy az utcán bebújik a hónom alá, vagy csak szimplán néha önkritikát gyakorol, amikor az fontos. Remélem, én is képes voltam erre. Külföldi munkával, két cseperedő gyerekkel nem tudtam őt vállalni. Nem maradt idő rá – néha még ma is sajnálom.

És ennyi, köszönöm Vass Virágnak (Lady Rapírnak, nagyon gyors gondolatátkötései vannak, és nem vártan hoz egy-egy abszolút odaillő jelzőt, pl. oldszkúl udvarlás :-) ) hogy leírta, amit érzek és megélek. Köszönöm, hogy a Nők Lapja hasábjain ha a férfiak úgy cuzámmen szóba kerülnek, már nem csak a panasz hangzik, de a megértő odafordulás is.

Merjünk megszólalni

Minden vélemény számít!

Azon kívül, hogy látjuk, hogy a férfiak helyzetéről nem sok szó esik, nagyon sokszor érezhetjük úgy, hogy férfiellenes felhangja is van a nőpolitikának, vagy egyes nőjogi aktivisták tevékenységének. Fontos, hogy ezekről is beszéljünk.

Az egyenlőséget képviseljük, de ez nem jelenti azt, hogy a női egyenlőség nevében mindent lehet, akár a férfiakat szidalmazni, egyoldalúan rossznak beállítani, vagy esetleg a diszkriminációjukra biztatni. Fontos, hogy kritikusan is beszéljünk arról, ami a nőpolitika /gender policy/egyenlőséggel kapcsolatos diskurzust illetően történik, mert van mi miatt kritikusnak lenni.

Hogy mindenki hangja hallatsszon, az az egyenlőség egyik alapvető szempontja véleményem szerint. Ami például a #metoo kampányt illeti, nagyon fontos, hogy hozzájárul ahhoz, hogy megismerjük nők tapasztalatait arról, hogy élik meg a szexuális zaklatás helyzeteit. Támogatni kell a nőket abban, hogy beszélhessenek erről, de épp olyan fontos az is, hogy megismerjük a férfiak nézőpontját is, hogy ők hogy élik meg azokat a zaklatásokat, aminek elszenvedői, hogy a #metoo kampány milyen érzelmeket vált ki belőlük, hogy mennyire tartják igazságosnak, valósnak azt a férfiképet, amit ez közvetít. Ha meghallgatjuk egymást és ezeket mind figyelembe vesszük, akkor tudunk egy olyan kiegyensúlyozott álláspontra jutni, ami végül figyelembe veszi a nők és a férfiak szempontjait is.

megaphone-2792571_1280

Úgy érzem, itt arról is szólni kell, hogy mit értek a férfiak tapasztalatai alatt. Részben azért, mert gyakran megkapjuk azt, hogy „A férfiak vezetik a társadalmat, eddig ők beszéltek, itt az idő, hogy befogják”, részben azért, mert a mainstreamben megjelenő úgynevezett „férfivélemény” egészen más, mint amire én gondolok. Semmiképp nem kizárólag azoknak a férfiaknak a tapasztalataira gondolok, akik ma uralják a közéletet, hiszen különösen fontos, hogy azok a férfiak is hallassák a hangjukat, akik nem a társadalom vezető pozícióit birtokolják, hanem átlagos, vagy az átlagosnál rosszabb helyzetű férfiak. A társadalom csúcsán helyet foglaló férfiak, amikor a saját nemük nevében beszélnek, szerintem sokkal inkább közvetítik az elit nézőpontját, (akár politikusok, színház igazgatók, filmsztárok, vagy más elitcsoportok tagjai) mint a tipikus, az átlag férfiakét.

Végül egy elgondolkodtató rövidfilmet ajánlok megtekintésre, melynek neve Drenge, Mænd & Lejrtur (Fiúk, Férfiak és a Tábor). A film négy tizenéves fiúról szól, a téma az, hogy „Ki a férfi?”. Albert, Pede, Sigurd és Niels a négy főszereplő, akik különböző személyiséggel rendelkeznek. Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon a társadalom kit tart férfinak és mi kit tartunk annak.

https://www.youtube.com/watch?v=l0T02MJTGsw

És itt a „Ki a férfi?” kérdése nem csak az individuum szempontjából kérdés, hanem társadalmi következményét tekintve is. Annak ugyanis társadalmi következményei is vannak, hogy milyen elképzelésünk van a férfiakról, hiszen ahhoz illesztjük hozzá a törvényeinket, a szociális rendszerünket, a nemek egyenlőségéről folytatott diskurzust és minden mást is.

Legyen ez feminista, aki magát tartja „az egyenlőség” kizárólagos képviselőjének vagy magasabb társadalmi pozíciót birtokló férfi, aki magát tartja kizárólag „a férfinak” nem szabad hagyni, hogy a vitában alárendeltté váljunk ennek hatására és ne szólaljunk meg! Csak így lehet számunkra is pozitív változás. Szóval merjünk megszólalni, véleményt mondani és soha ne hagyjuk azt, hogy erővel vagy manipulációval elhallgattassanak minket!

Frusztráció

3 hozzászólás

Zökkent a busz a kora hajnali sötétben, majd megállt. Fiatal lány állt a megállóban, fehér fogsora rávillant a férfire. A férfire, aki a buszról nézelődött lefelé, és megakadt a mosolyon a tekintete. Őszbe csavarodó szakálla mosolyra húzódott, ahogyan önkéntelenül is végigmérte a lányt. Kék szemek, szép, kerek arc, nőies vonalak – a fiatal nő alakja jól látszott a jármű belső világításától. Egymás szemébe néztek, hosszan.

– Felszáll? – kérdezte a busz vezetője kicsit türelmetlenül. A lány bólintott, fellépett, jegyet váltott, majd kicsit odébb ment és leült. A középkorú férfi kis mosollyal fordult utána. Fejében meglódultak az ismerkedési szövegek.

biker-1329315_1280

A lány kibámult az ablakon, a férfi apró jelzésére ránézett. Mielőtt amaz szóra nyithatta volna a száját, el is fordította a tekintetét. Az újabb jelzésre – kitartott köhintés és torokköszörülés – felállt és zárkózott arckifejezéssel hátrament.

A férfi ösztönösen utánabámult, míg rájött, hogy teljesen faképnél hagyták. „Nevetséges vagy! Vén kéjenc! Beképzelt alak!” – kezdett futni agyában a berögzült program. „Learatta a tetszésed felszálláskor. Már nem kellesz neki.” – szólalt meg a józanabb énje. A csalódottság elől oda menekült lélekben, ahova ilyenkor szokott: a hitéhez. De most Isten is kacagott rajta és bosszankodott egyszerre. Csendben sóhajtott benne a feloldatlan fájdalom.

A busz robogott előre a sötétben. Messze elől, keleten, kis világos csík jelent meg: elkezdett hasadni a hajnal.

A szabadság ára

Minden vélemény számít!

Régi barátom: a Halál

újra eljött értem.

Este jött, és elvitt a sivatagba,

a Magány sivatagába.

Kaszáját beledöfte zsigerembe,

és míg nyögve véreztem

a forró homokon, ezt súgta fülembe:

Jöttem, ember, hogy megmentselek.

A lágy gerincű kényszer helyett,

hol szerep-börtönöd vár rád

nőd lába alatt,

csontkezem oszt szabadságot:

Csak így lehetsz önmagad!

skull-657477

A balek

Minden vélemény számít!

Nem tudom, miért pont amellé a poros Volkswagen mellé kuporodott Anja (talán jól írom a nevét), a fiatal, bolgár cigányasszony és pont abban az Isten háta mögötti utcában. Honnan vette, hogy hamar össze fog koldulni elég pénzt magának?

Kérlelve a szemembe nézett, mikor elmentem mellette, és kész, úgy döntöttem, adok neki némi aprót. Igen, de 5 eurós volt a legkisebb pénzem. Jó, megkaphatja, igazán szép az alakja, arca kedves… (világos, ilyen szempontok alapján kell segítenünk embertársainkon, szó se róla). Nem hagyott csak úgy elmenni, a Bipa mindjárt zár, ma akciós a pelenka, két kis gyerek várja odahaza… Jó, menjünk, veszek pelenkát neki, legalább tudom, mire megy a pénz. Leizzadtam, mikor egy hatalmas csomag 25 eurós pelenkát vett a kezébe… „Nem, ez drága..” – kezdtem, de könyörgőn rám nézett (ó, egy szép nő, könyörögve a szemembe néz, patriarchális ösztönvilágom úgy olvadozott mint viasz a lángok között), és azt mondta: „De csak ez akciós”. Megvettem, tényleg akciós volt, csak 18 euróba került. Még jegyre kell pénz, Ebek-be utazik, ott a családja. Fogalmam nincs, hol van Ebek, ez Bécs egy része, vagy egy Bécs környéki falu, vagy rögtön Bulgáriába akar menni? Hamar kiderült, esélyem sincs ezt ellenőrizni, a nénim, a gondozottam vár vissza, én a Westbahnhofhoz nem tudom Anját elkísérni… „Olyan jó szíve van…” – mondta Anja. Gondolom, a magány, az tett be. A dicsérő, elismerő női szó utáni vágy. Kezébe nyomtam Anjának még 20 eurót (együtt ez már az 50-et súrolta) és búcsút intettem neki. Szorongatta a kezemet (kellemes, meleg érintése volt, azt hittem, el sem enged, és nem is bántam volna), és ment az útjára. Esther Villar rólam írhatta volna meg az Idomított férfi elején a nő lerobbant kocsiját megszerelő férfi történetét. Nagyon elégedett arccal nyugtáztam, micsoda barom vagyok. És tényleg. És mégis, ennek ellenére.

És mocskos szexista is. Ugyanezt egy férfinek (apának) esélye nem lett volna elérnie nálam. Talán csak ha régóta ismerem, és bízok benne.

Anja, Anja! Női alárendelődés, céltudatosság, fortély, kiszolgáltatottság, kockázat, bizalom és ősi játszmák. És a férfi megtesz mindent, amit a nő akar, sőt még jóval többet is.

Így megy ez, ilyen a világ. És én egy boldog balek vagyok benne.

Átlagférfi élete

Minden vélemény számít!

Elterjedt nézet, hogy a férfiaknak tiszta habzsidőzsi az életük, és amúgy is ők vannak hatalmon, elnyomó patriarchátus van, saját érdekeik szerint úgy élnek vissza a helyzetükkel, ahogy csak akarnak. Attól eltekintve, hogy ennek a jelei tulajdonképpen sehol sem látszanak (egy-két erőszakos bolondot persze mindig észre lehet venni), kicsit szeretnék utánamenni, milyen is Átlagférfi élete, aki tisztességesen játszik a leosztott lapokból.

Először is: őt a kutya sem veszi észre. Hiszen az a legtermészetesebb, hogy ha kicsi párja leküldi a meleg és kényelmes fotelből, a napi újság mellől a boltba pl. tejfölért, akkor ő ugrik és megy. Ha gyerek kerékpárját kell megszerelni, akkor megszereli, amikor a havi fizetést be kell tenni a közösbe, akkor ő beteszi, bár az elosztásában (lustaságból is) már nem vesz részt.

Fegyelmezi magát, őt arra nevelték, hogy „a nem az nem”, és tisztelje a nőket. Így persze kínban érzi magát, amikor rögtön szexet fantáziál egy csinos nő láttán, és fogalma sincsen, hogyan szólítsa meg, hiszen az csinos, ő meg olyan átlagos. Viszonylag kevés szexben lesz része, mert csak attól a nőtől kap, akivel kölcsönösen hosszú távra kötelezik el magukat. Ezzel együtt tud élni, de az jóval nehezebb, hogyha segíteni akar magán, mert mégiscsak többre és változatosabbra volna szüksége, a társadalom egy emberként kiállt fel: „Fúj, ez undorító!” Holott ő a férfiösztöneit, amelyek felett állandóan uralkodnia kell, nem kérte, csak kapta. Ezek pedig két telt kört és alattuk egy tompa hegyű háromszöget látva, már beindulnak, és azt fantáziálják, ami a papíron ott sincs.

Nem karrierista, ő a családjáért dolgozik, nem a státuszért. Mivel képességei és/vagy becsvágya szerényebb, ezért külön melóval tud csak annyit összeszedni, amivel már elérheti, hogy a felesége ne tartsa őt lustának, és vele akarjon maradni, mint aki elég agilis a családja eltartásához. Tehát gyermekei jó eséllyel elidegenednek tőle, és öregkorában egyedül hagyják majd az Idősek Otthonában.

Betartja a szabályokat, de cserébe annyit kap, hogy jó esetben nem rúgnak belé (néha ez sem biztos), hülye főnök, őt kihasználó kolléga éppen ugyanúgy jut neki, mint a dolgozó nőknek, semmivel nem kevesebb a terhe. Sőt, a munkahelyen több is, mert valószínűbb, hogy veszélyes és/ vagy nehéz munkát űz, illetve mert apa, több túlórát várnak el tőle. Hisz ő felelősségteljes férfi, rá számíthat a családja.

És milyen a hangulata? Ha nem néz tévét, olvas újságot és internetezik, valamint moziba sem jár, akkor jó. Hiszen egyébként mindenhonnan időről időre felbukkan, hogy a férfiak erőszakolók (metoo), hatalmaskodók, hogy a nők démoni arcának kell felülkerekedni, és lázadniuk kell a férfiak ellen (Müller Péter), mert szerencsére a nők eddig sem tettek utcára elég férfit, és nevelték a gyerekeiket az elvált apjuk ellen, és készítették ki a férfiakat érzelmileg és idegileg az öngyilkosság határáig.

Ezt a cikket főleg a Nő – médiának szánom, mert oly sokszor hiányolták a férfiak érzéseinek kimutatását, hát itt van egy szelete, tessék! Csalódottság és kiábrándultság, keserűség és panasz. Ez nem lányregények romantikája, amikor Ronaldo szemében könnycsepp csordul, mert Esmeraldára gondol, akit ahanyira szeheret. Ez rög valóság és súlya van, mert tapasztalatokon nyugszik. De tényleg ki hallgat meg manapság egy férfit? Talán csak egy másik kiábrándult férfi, mert a nők vélt és valós kegyeiért a férfiak egymásnak is hajlandók esni, metoo-t és lovagiasságot rikoltozva közben.

Bencsik Gyula panaszai

Minden vélemény számít!

clause-684509_640 Sajnos anyagi és időbeli korlátok miatt a panasz minden részletének nem tudtunk utánajárni, inkább elgondolkodtatónak szántuk. Szerzője mindenesetre a Facebookon saját nevével szerepel, elérhető.

„Bíróság: Gyermekvédelmi törvényben rögzített jogok csak látszólag érvényesülnek. Pereskedés során nem sikerült kideríteni lányom iskoláját, allergiáját. Anyukát előttem lévő kapcsolatából született fia nevelésére alkalmatlannak találták. Elhitték, hogy 2012-ben Budapesten évi 117 500Ft-ból megélt albérletben gyerekkel, de az ügyvédnek tudott fizetni 60 000Ft munkadíjat tárgyalásonként. OBH vizsgálódott. Minimálbérnél egy gyermek után 30 000Ft tartásdíjat állapítottak meg.

Ügyvéd: Elméletileg a jog és igazság szolgálatában áll, értelmiségi nőként hogyan küzdhet a gyerek ellen? Pénz számít csak. Panasszal éltem a kamara felé, kimosdatták.

Gyámhivatal: Többszörösen elutasítottak olyan indokkal, hogy a pótlást nem a megadott napra kértem, még a beadott panaszomat nem bírálják el addig hiába adok be újat. Óvodai elfoglaltság miatt elmarad a kapcsolattartás, erről tájékoztatott anyuka, emiatt nem jelentem meg. Kértem a pótlását, amit azzal utasítottak el, hogy nem jelentem meg a megadott időpontban. Van olyan végzésem is, hogy anyuka Budapest XIII. kerületi lakcím nélküli lakos. Átkerült a kapcsolattartás hivatalos helyiségbe, ott is volt, hogy anyuka meg se jelent, következménye nem lett.

Védelembe vétel: Elsőt én indítottam, ezt azért utasították el mert anyuka megígérte a családsegítőnek, hogy együttműködik vele. Másodikat a családsegítő indította, hogy nem valósult meg anyuka ígérete. Egyedül ez az irat ami a valóságnak megfelel. Bethesda kórház főorvosa kezelte lányomat, aki rájött anyuka zsiványságaira, utána orvosi kezelésre sem hordta. Főorvos asszony csak annyit írt, hogy vélemény, nem azt, hogy szakvélemény emiatt utasították el.

Rendőrség: Anyuka lakása előtt igazoltattak, hogy kapcsolattartás céljából megjelentem vagy bementem a kapitányságra bejelentést tenni ha nem valósult meg a kapcsolattartás. Minderről tájékoztatta a gyámhivatalt. 1978-as törvényre hivatkozva addig nem tudnak segíteni, amíg a gyámhivatal meg nem bírságolja anyukát.

Ombudsman: Tájékoztatott, hogy a gyámhivatal kötelezettsége a jogerős bírói végzés betartatása.

EMMI: a gyámhivatalért felelős hivatalnok, tájékoztatása szerint lányom külföldön él, engedélyem és a gyámhivatal engedélye nélkül. Tudomásom szerint semmilyen intézkedést nem tett megszüntetése érdekében.

Hintalovon Alapítvány is bekapcsolódott az ügybe, gyermek érdekében. Elutasították beadványunkat, -értelmezésem szerint- nagyra értékeli a munkáját az alapítványnak, de gyámhivatalt nem érdekli.

Iskolakezdésre is megegyeztünk plusz egyhavi gyermek-tartásdíjban, de még iskolalátogatási papírt sem láttam. Fővárosi bíróság mégis rám küldi a végrehajtót. Szerintem illene igazolni, hogy a lány jár-e iskolába. Bíróság hogyan képviseli a törvényt?”

Skizofrénia vagy Szent Lélek?

Minden vélemény számít!

Emlékszem, Csiszér Laci számát hallgattam, amiben arról énekel, hogy Jézus felszabadít, és letöri láncainkat. A pszichém mélyéből áradt az erő, az energia. Aznap megint keveset aludtam, mint egy felpörgetett elektromos motor, lassan csitult le a lelkem. Falak törtek át bennem, érezhetően hangosabb, vagányabb, provokatívabb lettem akkoriban. Kőszegen, a régi ismerősök szerint nem voltam teljesen önmagam, nem voltam épeszű. Persze soha nem nekem mondták. Tényleg szabadosabban éltem. Feszegettem a korlátaimat, amennyire mertem. 2013-2014 – ben történt mindez.

chain-1623322_640

Úgy éreztem, közel van hozzám Isten, mélyebben megélem az Evangéliumot bizonyos vonatkozásaiban, mint korábban, és sokszor éreztem bűnbánatot és mindig (néha erősen és kitartóan) vigasztalást is azzal kapcsolatban, ahol híjján voltam az Igének. Bűnöket követtem el, de mindig előttem állt, hogy ezek csak gyengeségem miatt vannak eltűrve. Nem az erkölcsi rend ódivatú és én végre szabad, hanem egy ideig Isten fénykörén kívül kell járnom, mert a természetem még nem szabad, és gyenge a bűnnel szemben.

De Isten már beíratott az edzőprogramjába, és nem nyugodott bele a vesztes helyzetbe. Mintha végig fogta volna a kezem, és ha elszakadtam tőle, rögtön szaladhattam vissza hozzá. Ez a tudat rengeteg félelemtől és belső káosztól óvott meg. Végig biztonságban tudhattam magam, bár törvényszegő voltam. (Pornófüggő – nekem ez súlyos dolog. Érthető, elviselhető, és súlyos.) De bűnbánó törvényszegő. A Kapisztrán Szent János karizmatikus imacsoport vezetője jól emlékezhet erre a rövid időre, mikor közéjük jártam. Mennyire kettősség jellemzett, bár törekedtem a jóra. Biztos vagyok benne, hogy élet és halál múlik azon, hogyan állunk bűneinkhez – és Istenhez. Ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mámorban és összetöretésben voltam, de Isten végig ott volt. Nélküle ezt nem lehet idegileg kibírni.

Aztán később Isten mindent elkért tőlem. A szabadosság morzsáit is. Miután kiéltem hajlamaim, bőségesen is, jött a megtérés és az elfordulás. Nem volt mentségem, Isten mindent megengedett, ami ahhoz kellett, hogy végül szabaddá váljak. Megcsömörölhettem a bűntől.

Ugyanakkor egész idő alatt nem szedtem a skizofrénia (hallucinációkat és tévképzetek jelentő betegség) gyógyszereim. Nem jártam orvoshoz kontrollra. (Ma már járok, és szedem a gyógyszereimet.)

Akkor én most szabadon tomboló betegségem áldozata voltam, vagy egy spirituális belső pokoljáráson voltam Istennel, melynek vége a tiszta (tisztuló) élet?

Skizofrén vagyok vagy áldott?

Esetleg: mindkettő?

fantasy-2995326_1280

Zárszó: Tudom, nagyon úgy állítottam be ezt a történetet, mintha én egész idő alatt pusztán mennyei csodákat éltem volna át, Isten csodálatos vezetését, jövendöléseket és pont. Az árnyékoldaláról is kell azonban ejtsek pár szót, csak, hogy érthető legyen, miért is gondolom, hogy én skizofrén beteg is vagyok.

Gondolatrohanások – néha úgy beindultak a gondolataim, hogy én alig bírtam követni őket. Ilyenkor nagyon nehéz a külvilággal a kapcsolatot fenntartani, annyira leköt a gyors és sok belső történés, illetve az, hogy a tudatom a gyeplőt igyekszik megtartani a kezében.

Emlékezetkiesések – nem volt sok, de volt. Egyszerűen nem bírtam visszaemlékezni, mit is csináltam az elmúlt pár percben. Volt, hogy miközben teljesen elvarázsolva saját testem belső elválasztású anyagaitól (pl. Dopamin) tettem-vettem, elkavartam a postaládakulcsot a munkahelyemen. Ha nem került volna szerencsésen elő, és még csinálok pár hasonlót, akkor többet nem kellett volna oda mennem dolgozni. Egyszer órákig nem adtam ebédet a gondozottamnak, mert máshol jártak a gondolataim, és minden másról elfeledkeztem. Ekkor határoztam el, hogy visszatérek a pszichiáteremhez terápiába.

Fantázia – nagyon felerősödött. Mindenhol misztikus jeleket véltem felfedezni. Milyen ruhát vettem fel, hogyan állt a zsalu az ablakon, ki jött szembe az utcán. Egy káosz volt néha a fejemben. A dolog érdekessége, hogy mindezen közben tényleg kaptam Istentől olyan jövendöéseket (egyet-kettőt, de nem százat) amikre ma is támaszkodom, és valóra váltak. Igaz, ezek mind mélyebben bevésődtek, évek múlva sem gond felidézni őket, és a valóság visszaigazolta. Ha valakit érdekel ez bővebben, beszélgethetünk róla. Bár igazából ezek nekem szóló, eléggé bizalmas közlések.

És végül: a skizo gyógyszereim újraszedése után kiegyensúlyozottabb lettem érzelmileg, a gondolataim nem rohannak és józanabb lett az életem. Nincs az a belső folyamatos fantázia tüzijáték, ami nagyon szórakoztató és iszonyú zavaró egyszerre.

Szóval hívő skizofrén vagyok, aki, mint minden más keresztény, beszélget Istennel, és Isten hol hétköznapian (általában), hol pedig lenyűgöző módon, természetfelettien válaszol és vezet.

Mária Magdolna – a feminista propaganda

Minden vélemény számít!

Miután ismerőseim beharangozták a filmet, türelmetlenül vártam, hogy megnézhessem. Nagyon érdekelt, hogy hogyan ábrázolja a nőt, a nőket, és a férfiakkal való kapcsolatukat. Hitélményt is vártam a filmtől, tanítást Jézusról és az Isten Országáról. Aztán rá kellett jönnöm, hogy feminista propagandával állok szemben, olyan mértékben „szállítja” a rendező (Garth Davis) a feminista kliséket, hogy a forgatókönyvet akár a hazai nagy feministánk, Müller Péter is írhatta volna.

Bevallom, kétszer kellett nekifutnom a filmnek, elsőre még keresztény tanításként kezeltem, s csak másodjára esett le, hogy egy intellektuális kalandról van szó, vallásos köntösbe bújtatva. Olyan véleményt is olvastam a neten, hogy apokrifekre támaszkodik a történet… esetleg legközelebb Comics képregények szolgálnak majd alapul? Bár, ha figyelembe veszem, hogy a hit itt csak keret, de nem a lényeg, akkor végül is miért ne? Ha a mondanivaló kibontásához az kell.

mmmmm

Feminista klisé egy: itt a férfiak gonoszak. Máriát még a saját apja is (igaz, megfélemlítve, megtévesztve, de akkor is) csaknem belefojtja ördögűzés címén a Genezáreti tóba. Jézus tanítványai mind erőszakkal akarják létrehozni Isten Országát a Földön, Mária az egyetlen, aki megérti, és gyakorolja a könyörületet másokkal szemben. Rendszeres a konfliktusa Péterrel, aki a kanonizált evangéliumok szerint az apostolok feje lett Jézus szavai alapján. Vagyis ő a férfihatalom maga, ami feministáék szerint csakis gonosz és erőszakos lehet. Míg Péter az egészségesekhez akar menni a jézusi kiküldetés alatt, Mária megkönyörül a haldoklókon, és ápolja őket. Végül Péter irigyen megtagadja Máriát, mert Jézus feltámadásakor neki külön és először jelent meg.

Feminista klisé kettő: A nők a férfiak által el vannak nyomva és pont. Nincs szeretet, nincs gyengédség, nincs előzékenység, vagy áldozathozatal a nők felé. Egy dolog van: elnyomás. Máriát is erőszakkal férjhez akarják adni, és kemény halászmunkát kell végeznie (eleddig soha nem hallottam róla, hogy az ókorban ezt a munkát nők végezték volna), holott a bábáskodáshoz lenne tehetsége. Mikor Jézus prédikál a mosó nőknek, egyikük egy szörnyű bosszú történetét meséli el, amikor egy házasságtörő nőt csoportosan megerőszakolnak a férje és a férje testvérei, majd vízbe fojtják. Az egyoldalú férfiszemlélet az mindig is sikk volt feministáék körében, árulkodó Müller Péter egyik könyvének a címe is: „Férfiélet, női sors”. Értjük, művész úr: a férfinak élete van, tele élvezettel, és önző örömmel, míg a nők élete az sors, kötelességekkel, terhekkel és korlátozó szabályokkal. Nemrég tartottam Kőszegen egy kiállást a Fő téren a két nem együttműködéséről. Ott is elhangzott a vélemény: a férfiak szívesen dolgoznak sokat a munkahelyükön, előléptetésért, utaztatásért, élményekért, pénzért. Nem, nem a családjukért, hogy legyen ajándék a karácsonyfa alatt, legyen közös nyaralás, legyen új mosogatógép. Személyes előnyökért kifejezetten. Gratulálok művész úr, terjed a propaganda, lehet egyre jobban gyűlölni a férfiakat.

Feminista klisé három: a nők erkölcsileg felsőbbrendűek a férfiaknál. Egy nő megbízható, míg egy férfi legalábbis veszélyes. Itt csak Mária érti meg Jézus tanításának lényegét, Péter elutasítása után az elnyomott zsidó nőkhöz megy igét hirdetni, ő megkönyörül a haldoklókon, míg Péter magára hagyná őket, és Jézus kivételezettként bánik vele: többször kifejezi csodálatát felé, hogy mennyire helyes módon közelít a tanításához, külön küldetést bíz rá, stb. Háát nem tudom. Antoni Rita nagy magyar fehér férfiakon gúnyolódik a Parlament előtt száz decibellel, Írországban most szavazták meg az abortuszt, sok nő bankkártyának nézi a férfiakat, váláskor az Isten irgalmazzon nekünk, férfiaknak… nem látom azt a nagy erkölcsi felsőbbrendűséget. Feminista önigazultságot inkább.

Azért volt ami tetszett a filmben. Pár szó erről is. Lázár feltámasztása után Jézus kétségbeesik, látja a közeledő kereszthalált és fél. Mária van egyedül mellette, és hite, bizalma, szeretete erőt önt Jézusba. Ha a feleségem ugyanezt tenné velem hasonló helyzetben, biztos nagyon hálás lennék érte. „Adj hitet!” – énekelte Ákos évekkel ezelőtt, és igen. Bárcsak a mai nők képesek lennének erre!

Júdás a történetben nem egy kapzsi tolvaj és áruló, hanem megtévedt, szenvedő ember. Ez nekem is jobban tetszett, mintha kijelentjük, hogy gonosz volt, és ezzel letudtuk őt.

Jézus halálának ábrázolása sokkal hitelesebb volt, mint akármelyik róla szóló filmben eddig. Mint embert amúgy is közelebb hozta ez a film hozzám, a megnézése után úgy éreztem, ezzel a Jézussal minden további nélkül megihatunk együtt valamit, és beszélgethetünk. Nem utasítana el. Viszont szörnyű költői képekben és szóvirágokban prédikált. „Hiteteket túszul lehet-e ejteni” – pl. egy a sok költői kép közül. Ki érti ezt meg? Ő ez egyszerű emberekhez szólt, mint amilyen én is vagyok, nem pedig költői kultúrestet adott, valahányszor szóra nyitotta a száját.

Szerintem a megújuló nő mozgalomnak egyre inkább gyakorolnia kell a megértést, a bizalmat és a tiszteletet a férfiak felé. Észre kell venni, milyenek is vagyunk valójában. Nem a szűk elitre és a még szűkebb elsötétült pszichéjű kisebbségre koncentrálni. Irigyelni az egyiket, megvetni a másikat. Közben itt vagyunk mi, a fennmaradó 99% küzdelmeinkkel, reményünkkel, szeretni és szeretve lenni vágyásunkkal. Tessék végre észrevenni minket is!

Mária Magdolna (2018)

rendezte: Garth Davis

Mária Magdolna: Rooney Mara

Jézus: Joaquin Phoenix

Igenis Férfinak nevelem őket!

Minden vélemény számít!

Megvan az Echo tv Keménymag című műsora? Megadja Gábor, Apáti Bence, Ambrózy Áron és Jeszenszky Zsolt viccelődnek és egyben őszintén kommentálnak híreket, Velkovics Vilmos műsorvezető segítségével. Múlt héten volt lehetőség kérdezni tőlük nézőként egy kérdést. Én a fiúk neveléséről kérdeztem őket, hogy mi a véleményük erről, miközben a balos média ezerrel azon van, hogy pszichológiailag lányoknak alakítsa a fiúkat. Valamiért a sok egyéb kérdés közül ezt tette fel nekik Velkovics Vilmos, és ők a szokásos viccelődős stílusukban tulajdonképpen komolyan megválaszolták azt. Ne joghurtot egyen a gyerek, hanem steak-et! Családon belül dől el minden, mi döntjük el, mit engedünk be, és mit tartunk kívül. Vigyük el őket csajozni és piálni. Stb. Akkor érlelődött bennem elhatározássá: Férfinak nevelem őket, nőbolondító macsóvá. De legalábbis tökös legényeknek.

nevelés

A balos média a nők vélt vagy valós igényein rugózik, állítja, hogy a női problémákhoz képest a férfigondok tulajdonképpen nem is léteznek. Ugyan már, minek arról beszélni? És eleve, ha majd a fiúk ugyanúgy gondolkoznak, mint a libsi média által istenített lányok, na majd akkor, akkor eljön a Kánaán! Elhatároztam, szakítok ezzel a nézettel, amely sokáig beárnyékolta a saját ifjúságomat (sok nőközpontú Ezotériát olvastam akkoriban, kicsit csodálkozom is rajta, hogy nem nőtt puncim.) Nem, jöjjenek csak a kihívások a fiúk életébe, jöjjenek a szőke nős viccek, és tanuljanak meg bókolni az eladó kisasszonyoknak és pénztáros lányoknak!

Aztán továbbfűztem ezt a gondolatot. Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója nemrég írt egy cikket arról, hogy lányos apaként milyen dilemma, hogy önálló, versenyképes férfipótlékká nevelje a lányait, vagy olyan nővé, aki számít a mellette élő férfira, okosan választja ki azt és holtomiglan-holtodiglan házasságban akar élni vele. Feltette a kérdést, hogy találnak-e megbízható, a családjának élni akaró fiatal férfiakat majd a lányai maguknak? És ehhez fiús apaként van némi közöm nekem is.

Mert akarjon a férfi családot, akarjanak a fiúk az övéiknek élni! Tudjanak osztozni a mindennapi feladatokon a párjukkal, és vegyenek részt abban, hogy a romantika ne szökjön el a kapcsolatukból! Akarjanak legalább három gyereket, legyen élet a családjukban, ahol valami mindig történik! Ahol többen vannak, ott ez mindennapos, és mindig ráér valaki odafigyelni az éppen figyelmet igénylőre. Akarjanak időt tölteni a gyerekeikkel, segíteni a tanulásban, megtanítani biciklizni, megtanítani kapcsolatot teremteni (fontos az őszinteség és a dicséret) és kapcsolatot fenntartani (ez a nagy kihívás!)

Mit tehetek ezért én? Elsősorban azt, amit minden emberi kapcsolatban meg lehet tenni. Meghallgatom őket. Meséljék csak el, hogy a legjobb barátjuk épp mással ment közös programra, őket nem hívták, és ez fáj. Hogy a kedvenc nagynéni képes úgy kibeszélni őket, hogy közben ők talán három méterre ülnek tőle, és minden szót hallanak. Miután kiöntötték a szívüket, már lehet beszélni arról, amiről én szeretnék. Hogy nem kell félni a csajozástól, persze, úgy érzik, nem megy nekik ez a lányokkal, de idővel tapasztaltabbak lesznek, és igazából a Sors terelgeti is a kiszemelt nő felé az embert. Amúgy meg nyugi! Úgyis menny és pokol lesz a házasságuk, úgyhogy arra kell gyúrni, hogy amikor épp pokol, akkor ne adják fel. Imádkozzanak, meditáljanak, járjanak önsegítő csoportba, legyen hobbijuk, éljenek a gyerekeiknek, nekem mindegy, de merítsenek valamiből erőt, ami megtart és segít átfordítani a szituációt.

Egy igazi Férfi, egy igazi patriarcha mindig családos férfi! A zsidók között csak nős férfi lehet rabbivá. Ez évezredek óta mindig így volt, csak az utóbbi évtizedek „alkotása” ez a „nem kell gyerek” szindróma, hogy pl. hazánkban a 40 alatti férfiak 70%-nak nincs gyereke. Holott a gyerek, a család igazi vezetővé, felelős emberré nevel.

És végül szeretném megtanítani a fiaimnak, hogy bízzanak a nőkben. A legtöbb nő megbízható, bár tökéletlen (akárcsak mi, férfiak) és ugyanakkor vannak egészen rendkívüli erkölcsi kvalitásokkal rendelkező nők is. Akárcsak férfiak. Érdemes végiggondolni, mit akarnak majd a fiaim az élettől, a társuktól, a gyerekeiktől és mit akarnak nyújtani nekik? Nemcsak az érzelmekre alapozni, de okosan dönteni. Szerintem megfelelő „kínálat” van a párválasztáshoz.

És legvégül legyenek hajlandók fegyvert fogni Magyarországért. Vannak annyira értékesek az itt élő emberek, hogy ölni, akár halni is érdemes legyen értük.