Toplak Zoltán bejegyzései

Férfinapi ünnepség a társadalom peremén élőkkel

fenykep0600A Kőszegi Hajléktalanszálló adott otthont november 13 – án a közeledő Nemzetközi Férfinap megünneplésének. A Nemzetközi Férfinap ideje: November 19, Szent Erzsébet napja. Az alakuló Férfihang Civilszervezet kényszerűségből előbbre hozta az alkalom megtartását, mivel önkéntesei civil munkarendjéhez alkalmazkodni kénytelen.
Az ünnepet 1996 – ban tartották meg először Trinidad és Tobagóban, és azóta az ENSZ támogatásával egyre jobban terjed a világon. A célja felhívni a figyelmet egyrészt a férfiak által a társadalomban és a családban hozzáadott plusz értékekre illetve munkára, másrészt az egyes területeken (pl. gyermekelhelyezés és láthatás) elszenvedett hátrányokra és diszkriminációra.
A szálló lakói örömmel és nyitottan fogadták a Férfihang Civilszervezet kezdeményezését, hogy idén először megünnepeljék közösen ezt az alkalmat.
Megfeszítve gondolkodtak a vetélkedő kérdésein, melyen találós kérdések, földrajzi kérdések  és történelmi kérdések  szerepeltek. Pontokat lehetett gyűjteni, hogy a nyertes a Old Spice Kilimanjaro dezodorral gazdagodjék. Meglepetésre megoszlott az első hely, és a mindent eldöntő plusz egy kérdés helyett a nyertesek inkább azt választották, hogy megosztoznak az ajándékon.
Végül közösen elfogyasztották a Férfihang Civilszervezet által biztosított két tortát (ennyi adott ki elég szeletet, hogy mindenkinek jusson).
Köszönjük minden résztvevőnek és az intézménynek a közös ünneplést!
Fényképek sajnos csak az ünneplés vége felé készültek.

fenykep0603

A rivális apa (Megtörtént eset alapján)

novella„Kíváncsi vagyok, hová fog futni szünetben a fiam…” – gondolta András, miközben leült a lelátón. Tőle jobbra, talán tíz méterre foglalt helyet egykori szerelme, Anna, és mostani élettársa, József. Anna korábbi férjével, aki őt követte az asszonynál, jó volt András viszonya, sajnos jó öt éve elhagyta a nőt. József… más lapra tartozott.

Tomi még kinézett hozzájuk az öltözőből, immár mezben. Apja odament hozzá; hozzá és a két másik felnőtthöz.

–  Kérsz vizet? – kérdezte a fiát. Mielőtt az megszólalhatott volna, József közbeszólt.

–   Ne igyál, lötyögni fog a hasadban!

András jóindulatúlag bólintott.

–   Talán tényleg jobb, ha nem iszol.

Tomi megölelte, intett az édesanyjának, és visszament a társaihoz. Hamarosan kivonultak mind a pályára, és megkezdődött a meccs. Tomi hátvéd volt, jó ideig nem akadt dolga: jól támadott a csapata, a másik térfélen rúgták a bőrt. Aztán az ellenfél csatára elindult a kapu felé.

–   Tomi! Jobbról! Figyelj! – kiáltotta András.

–   Balra, Tomi! Hallod, balra! – ugrott fel József.

–   Nem fogja tudni ez a gyerek, mit csináljon – nevetgélt idegesen András, Annáék felé fordulva.

Azok ránéztek, majd vissza a pályára. András ujjai alatt kezdett meghajolni a drótkerítés drótja, ahogy szorította. Ő is a fia felé fordult.

Közben a fiú megszerezte a labdát a csatártól, és nézegetett, merre rúgja. Azonban a csatár sem volt rest, próbálta visszaszerezni a focit.

–   Add haza! Majd a kapus kirúgja! Bízd rá! – harsogta András. A sikeres hazaadás után rögtön felcsattant József hangja:

–   Minek rúgtad hátra?! Elől mindenki szabad volt!

András szemét egy pillanatra vörös köd lepte el. Nagyot nyelt és kifújta a levegőt. Azon tanakodott, meddig kell még a jófiút adnia. Kiengedte a szorításba gémberedett ujjait, és mereven a pályát nézte, rajta nyolcéves fiával. Lassan engedett a feszültsége. „Ha még egyszer megszólal ez a kretén…”

novella1Eljött a szünet. Tomit véletlenül combon rúgták, picit húzta a bal lábát. Egy perce kijött a szüleihez: az édes és a nevelőapjához, meg anyukájához.

–   Fáj a lábad, Tomi? – hajolt le András a gyerekhez, hogy lássa a combját.

–   Hát… valamennyire igen – húzta fel a nadrág szárát a fiút, mutatta apjának, hol rúgták meg.

Piros folt látszott a helyén.

–   Ne a lábaddal foglalkozz, hanem focizz! – lépett melléjük József. András szó nélkül megfogta Tomi karját, és húzni kezdte.

–   Na, apa, ez fáj!

–   Ne haragudj, Tomi! Szeretném, ha kicsit itt maradnál – azzal András visszalépett az éppen tiltakozni készülő Józsefhez.

–   Na ide figyelj, te szarházi! Ne ugass bele a fiam és az én dolgomba, és ne utasítgasd, amikor vele vagyok!

–   Igen, te köcsög? A focival foglalkozz, ne velem! – replikázott a másik férfi.

–   Leverlek, kishuszár, csak szájalj még velem! – András pontosan tudta, hova fog ütni először. Mindkét keze ökölbe szorult.

Anna ugrott a két férfi közé.

–   Andris! Nem ismerek rád! Te nem ilyen vagy! Nyugodj le, nehogy már verekedj a fiad előtt!

–  Tudod, ez nagyban függ a mostani párodtól – nézett József szemébe András. Az állta a tekintetét, majd félrenézett.

–  Mennem kell – hallatszott Tomi hangja. Bizonytalanul intett a szüleinek, és visszasomfordált az öltözőbe.

Annáék felől nem hallatszott több utasítás a meccs alatt.

Már az autók felé mentek, amikor András úgy érezte, nem hagyhatja annyiban. Mégiscsak Istenfélő ember. Odalépett Józsefhez.

–  Nézd, sajnálom. Viszont én vagyok az apja. Ha itt vagyok, hagyd meg nekem, hogy neveljem a fiam!

–  Mindenki tudja, hogy te vagy apja, nem kell kakaskodással bizonygatnod – válaszolt József helyett Anna, meglehetősen epésen.

–  Igen, Anna? – vett mély levegőt András. – Akkor mond meg nekem, miért szervezel úgy programot, hogy mindketten itt legyünk Józsival? Olyan helyzetet teremtesz, amit aztán nem tudsz kezelni. Javíts ki, ha tévedek, de a mai veszekedés jó részt a te hibád.

Megint József felé fordult.

–  Nézd, én ezt a gyereket nyolc éve szeretem. Azóta kísérem, mióta először felsírt a kezemben. Egyszerűen BIZTOS vagyok benne, hogy több jogom van hozzá, mint neked.

Az edoi csata

kagawaSietve bontották a tábort, a sógun serege gyorsan közeledett. Kagawa szegény szamuráj volt, maga szedte szét a sátrát. Mint a villám, járta át a fájdalom, a háta egy merev izomcsomóvá változott. Próbált levegőhöz jutni, remélte, senki sem látja, miközben igyekszik visszanyerni uralmát a teste felett.

Ötven éves elmúlt, és érezte az éjjel, miközben az eső dobolását hallgatta, hogy bekúszik a fájdalom a vállába. Örült, hogy saját sátra van, nem kellett osztoznia mással. Mindig félt tőle, hogy valahogy meglátszik rajta, kitudódik, már nem a régi, hiába nem akarja, meglazul a szorítása a kard markolatán, oda kell figyelnie a ritmusra, vagy kimerítő zihálás lesz a küzdelem vége, hogy…

Úgy tűnt, Edo alatt csap össze a két sereg, remélték, még lesz idő hadrendbe állni, mielőtt lezúdulnak rájuk a szürke egyenruhások.

Tenzo, a kerek képű, ösztövér parancsnok felmérte a felsorakozó katonákat, a kifejlődő arcvonal előtt sétált, miközben lejjebb lovasok nyargaltak a helyükre. A sorok közé, mélyre is benézett, félrefordított fejjel latolgatott párszor. Kagawa bal vállát felhúzva állt a helyén, így nem érezte annyira a reggeli fájdalmat. Tenzo gyorsan döntött, ahogyan ránézett.

– Állj hátra!

Kagawa elvörösödött a megaláztatástól, de nem szólt, bár Tenzoval sok csatát együtt harcoltak végig.

– Neked jobb így – morrantotta Tenzo, látva harcostársa arcát. Igen, neki jobb, ezt Kagawa is tudta, és titokban megkönnyebbült. A többiek nem szóltak a kedvezésért, bár hátul állni szégyen volt, de túlélni is ott lehetett a legjobban. Mindenki tette a dolgát, azzal volt elfoglalva, amivel megbízták. Ha morogtak is, magukban tették, kívül az arca sem rezdült senkinek. Meglehet egy öregedő, szegény szamuráj egyszerűen nem fontos a jó erőben lévő többieknek.

Valaki nézte. Ahogy felemelte a fejét, Joshi tekintetébe kapcsolódott az övé. A fiatal szamuráj szeme megrebbent, komolyan biccentett. Kagawa fogadta a köszöntést, és visszabiccentett. Joshi elfordította a fejét.

Kiáltozás támadt a jobb szárnyon, és nemsokára kardok pengése hallatszott el hozzájuk. Mind arra figyeltek, várták, mi a parancs, oda vezénylik-e őket, vagy állva maradnak. A sógun azonban ravaszabb volt, mint várták, mert a hátukban is idegen csapatok tűntek fel, és ordítva rohanni kellett, aztán pedig csapni, öklelni, megállni…

Nem tudta Kagawa mennyi idő telt el, már három párharcból került ki győztesen, de társai újra és újra összezáruló sorai megint elvágták az ellenségtől. Amint leeresztette a karját, a háta égőn fájt  és a ritmusra szinte egyáltalán nem tudott ügyelni. Amint csökkent a légszomja, benntartotta a levegőt, kifújta, várt, beszívta, ahogyan még régen tanulta.

Megint szétnyílt előtte társainak sorfala, és a résen betörtek a szürke szamurájok. A fiatal harcos, aki ott termett, Kagawa előtt felrántotta kardját, majd villámgyorsan gyomorba rúgta az öregedő szamurájt. Az csapásra számított, és előregörnyedt a zsigereibe robbanó lábtól. A feje fölé akarta emelni a kardját, biztosan tudta, hogy a nyakára fog érkezni a következő csapás, de érezte, hogy iszonyúan lassú. Csendülés hallatszott, majd a hang, ahogy a bambuszpáncélt átdöfi a katana, és fájdalmas kiáltás.

joshiJoshi állt szétvetett lábbal Kagawa felett, és lerúgta a kardjáról az immár haldokló ellenfelét. Az öreg szamurájt elöntötték az érzések, szégyellte, de könnyek borították a szemét, és egy pillanatra ledobta volna a páncélját, hogy egyszerűen az erős Joshi karjaiba vesse magát, és hagyja, hogy az kivigye a vérzivatarból őt.

Ehelyett Joshi lehajolt, benyúlt Kagawa hóna alá, és talpra segítette őt. Mutatta, vessék egymásnak a hátukat, és úgy küzdjenek. Az öreg megfeszítette belül magát, már szégyellte az előbbi elgyengülését, és összeszorított foggal készült a küzdelemre. Az arcvonal széthullott, mindenütt párbajozó szamurájok küzdöttek.

Délutánra eldőlt a csata, a sógunt visszaverték, szabad volt az út Edoba. Másnap indulni akart a vezérkar, de aznap a katonák kipihenhették a fáradalmaikat. Kagawa megkereste Joshit, aki épp Tenzoval beszélgetett, és még néhány szamurájjal. Kagawa a kardjára támaszkodott, és nem törődött vele, hogy mindenki látja, milyen görnyedten jár.

– Joshi, köszönöm – hajolt meg az ifjú harcos felé az öreg szamuráj. Megrándult, de lassan kiegyenesedett.

Joshi szerény kis mosollyal felelt:

– Mind megöregszünk, nem? Jó, ha van segítség.

Tenzo komoly tekintettel nézett Kagawára:

– Nem gondolod, hogy abbahagyd? Talán le tudnál telepedni valamerre. Omashi szama most, hogy így állunk, biztos elbocsát a szolgálatából, ha kéred. Tégy, ahogy akarsz, de nem szégyen a kellő időben váltani.

Kagawa hirtelen úgy érezte, súly gördül le a melléről. A félelem a szégyentől, a többiek megvetésétől. Elöntötte a vágy a nyugalom, egy másik élet felé.

– Meggondolom, Tenzo szan. Elgondolkodom rajta – válaszolta.

 

 

;-)

Zoli

A férfiak is hátrányos helyzetben vannak?

„Bántalmazott férfiak”, „Az agresszió nem függ a tesztoszterontól”, „Feministák fúrják a férfiak jogegyenlőségét” – ilyen és hasonló című írások olvashatók a „Valódi Egyenlőséget” weboldalon. Egyik író-szerkesztője Szujó Flórián. Arról kérdezte őt, Kölnei Lívia a Talita online keresztény női magazin szerkesztője, hogy tényleg hátrányban érzik-e magukat a férfiak, és miért lett ő a „férfiügyek” képviselője.


– Milyen tapasztalataid késztettek arra, hogy felvállald a férfiak társadalmi érdekérvényesítésének ügyét?

– Gyerekkoromban – különösen az általános iskola első pár évében – sokszor elég nehezen éltem meg azokat az elvárásokat, amelyek arra vonatkoztak, hogy miként kellene fiúként viselkedni, gondolkodni vagy érezni bizonyos szituációkban. Nagyon introvertált, passzív, érzékeny, félénk voltam. Azokhoz az elvárásokhoz, amelyek ezzel élesen szemben álltak, nem igazán tudtam alkalmazkodni. Feltehetően ez a tapasztalat adott egy olyan alapgondolatot, hogy nem jó, nem igazságos, nem helyes a nemi egyenlőtlenség sem. Elvileg a modern társadalmak alapgondolata is ez, a gyakorlatban – tehát a politikában – mégis azt láthatjuk, hogy nincs kritikus szemléletmód a férfiakkal kapcsolatos elvárásokkal, sztereotípiákkal, diszkriminációval kapcsolatban. Ennek a hiánya önmagában is nagy probléma, de ezt fokozza még, hogy az egyenlőség kapcsán gyakran kifejezetten negatív attitűd jelenik meg férfiakkal szemben. Azt gondolom, hogy fontos változtatni ezen.

– A „gender” (társadalmi nem) fogalmának bevezetése éppen azért történt, mert a férfiakkal és a nőkkel szembeni elvárások korszakonként és embercsoportonként eltérők, változók. A gender alapon egyenlőségért küzdők – saját érvelésük szerint – éppen azt szeretnék elérni, hogy ne csak kétpólusúan, ne csak férfiben (férfiasban) és nőben (nőiesben) gondolkodjunk, hanem tekintsük természetesnek az átmeneti identitásokat. Nem ez lenne a megoldás például az érzékeny, befelé forduló fiúk vagy a harcias, erős akaratú lányok számára?

– Érzésem szerint ez már túlmegy a nők és a férfiak esélyegyenlőségén, hiszen ez a nemi identitáskategóriák átalakítása vagy felszámolása lenne. Azt gondolom, hogy korszaktól, helytől függetlenül egy funkciója mindig van a nemi identitásnak: a társadalmi reprodukciót segíti elő. Társadalmi reprodukció nélkül nincs fenntartható társadalom sem. A társadalmi nemi identitáskategóriáknak nem lenne értelme, ha elszakadnának a biológiai nemtől. A férfiakkal, nőkkel szembeni elvárások mindig változtak – és most is változnak. Egy érzékeny fiú is lehet éppannyira fiú, mint bármelyik másik fiú, és egy harcias lány is lehet éppannyira lány, mint bármelyik másik lány – társadalmilag is. Tőlünk függ, hogy annak tartjuk-e.

A teljes interjú a talita.hu-n olvasható el.

Human

human1A „Human” (2015) Yann Arthus-Bertrand, francia rendező filmje. A világ hatvan országából való férfiak és nők válaszolnak őszintén, sokszor a végletekig nyíltan a nekik feltett kérdésekre. Mindvégig a szemünkbe (a kamerába) mondva az igazat. Boldogságról, szerelemről, nyomorról, a félelmeikről, halálról: arról, hogy milyen is EMBERNEK lenni.

A film a Bettencourt Schueller Alapítvány támogatásával készült, húsz fős csapat dolgozott rajta, és kétezer embert interjúvoltak meg. Negyven különböző kérdést tettek fel nekik, és aztán a szereplésükből vágták össze azokat, melyekből legsarkosabban derül ki, mit is jelent emberként élni ma, itt, a Földön.

Arthus-Bertrand erős felütéssel indít. Egy néger bűnöző válaszait hallhatjuk arról, hogyan tanulta meg, mi az a szeretet. Mostohaapja sokat verte, és közben hangoztatta, ezt érte teszi, mert szereti. Így abban mérte mások szeretetét, mennyit viselnek el tőle, a „szeretetnek fájnia kell”. Aztán gyilkossá vált, egy nőnek és a lányának oltotta ki az életét. A nagymama volt az, akinek bár minden oka meg lett volna a gyűlöletre, mégis megbocsátott, és látogatta őt a börtönben, ahol élete végéig raboskodnia kell. A nagymama törődése mutatta meg, mit is jelent szeretni valakit. Ennek a férfinek a szeméből látjuk kicsordulni a filmben az első könnycseppet, és messze nem ő az utolsó akivel ez megtörténik.

Minden témát átvezető képek fognak közre, a természetről, emberekről: állataikkal vonuló pásztorok, vándorló madarak, a hullámokat élvező strandolók, és sok egyéb téma gyönyörű zenékkel aláfestve. A zenét Armand Amar szerezte. A hatás kedvéért sok szereplőnek csak az arca, elgondolkodó pillantása, mosolya látszik. Megmutatják a képek, milyen sokfélék is vagyunk, és főleg, ami árad ezekből a tekintetekből: a komoly méltóság. Még gyerekekéből is.

Kiemelkedő annak a középkorú férfinak a története, aki tizenharmadik éve él lábak nélkül, de ha választhatna a tizenhárom év barátságai, élményei, tapasztalatai és aközött, hogy visszakapja a lábait, nem a lábait választaná.

Nagyon őszinte egy amerikai veterán, aki bevallja, hogy gyilkolni semmihez nem fogható érzés, és azért tart otthon fegyvert, mert hátha betörnek hozzá, és oka lesz használni. Miközben mondja ezeket, látszik rajta, hogy átjárja szinte egy fanatikus-kéjes érzés, és ugyanakkor józanul szemléli önmagát kívülről, és ítéli el, ami benne lejátszódik.

A film érinti a nők helyzetének témáját is. Érdekességek hangzanak el, mint pl. a férfi, akinek a felesége egyszerűen nem mondhat nemet neki, de mivel az asszonya készséggel kiszolgálja őt, ezért őszintén csodálja és szereti, vagy a másik férfi, aki vélhetően Indiában a felesége helyett főzött, mivel az asszony fáradt volt, s erre a barátai nem akarják hozzájuk engedni a feleségeiket, nehogy a rossz példa ragadós legyen. Viszont a férfiúi önérzetet borzoló válaszokat is hallhatunk, mint az első interjúalany véleménye, miszerint a férfiak élete könnyebb, mint a nőké, de a könnyű élet unalmas – tehát a férfiak élete könnyű és unalmas. Viszont kiemelendő egy bántalmazott nő esete, aki nem elhagyta a férjét, hanem határozott lépésekkel inkább megjavította a férjével közösen a házasságát. Ma már tiszteletet kap bántalmazás helyett, és családja egyben maradt.

Tény, nyolc percen át a nőkről és problémáikról van szó. A férfiakról 0, azaz nulla másodperc szól. A társadalom még mindig alszik, amikor a férfiak kerülnének szóba.

Én személyesen azt hiányoltam még, amikor a homoszexuálisokról volt szó, akkor azok, akiket zavar ez az identitás, és változtatnának rajta, nem kerültek szóba. Bár azt, hogy egy homoszexuális milyen természetesnek éli meg általában a nemi irányultságát, azt jól ábrázolták. Különösen szép, ahogyan egy apa vall arról, hogyan mondta ki ő a fia helyett, hogy az meleg, mert a fiú csaknem rosszul lett, mikor erről próbált vele beszélgetni.

human2Nyomor, szegénység, mélyszegénység. Sokszor visszatérő témái a filmnek. Mivel a köztudatban ezek eléggé el vannak hintve, itt mégis inkább arról a férfiról írok, akit huszonhét év munkaviszony után bocsátottak el, és nem talált új munkahelyet. Vissza kellett költöznie az édesanyjához, és egész élete értelmét meg kellett kérdőjeleznie – oly sok munkával és küszködéssel jutott valamire? Szégyenében az utcára sem mer kimenni, mintha mindenki tudná, látná rajta élete kudarcát. Tehetetlennek érzi magát, csalódott, dühös és frusztrált. Talál vajon kiutat helyzetéből? Tipikus férfidilemma az övé: attól vagyok értékes, amit megalkotok, a világba fektetett munkámtól? Ha ezt elveszik tőlem, marad – e még valamim?

Emigránsok is szóhoz jutnak, persze a terrorveszélyről nem esik szó, csak csupa jó szándékú, kétségbeesett embert láthatunk, akik végső megoldásként jöttek el a hazájukból. Sokan vannak ilyenek, de ez így kicsit megint egyoldalú.

A halál és az élet értelme kerül szóba; a megsemmisítő félelem, hogy senki vagyok, semmi, egy a sokból és az élet eleven dinamikájának nem vagyok részese, vallja egy francia fiatalember, míg egy kisfiú szerint az élete értelme megtudni mire szánta őt Isten, és ezt a küldetést teljesíteni.

A film végén, a stáblista alatt üzenetek hangzanak el, különösen szívbe markoló, ahogy egy férfi beszél arról, hogy meghalt öccse lányát neveli és a lány jó kezekben van, öccse békén nyugodhat. Vagy az angol nyelvterületről mondja el egy asszony, hogy a filmben való részvétellel úgy érezhette, előre mozdíthat valami jót az életben, hogy fontos és értékes, és ezt nagyon köszöni.

Értékes film a Human, bensőséges találkozásokat tesz lehetővé olyan emberek közt (szereplők és nézők), akik amúgy szinte biztosan nem találkoztak volna, és rendkívüli lehetőséget ad, hogy tágítsuk szemléletünk határait.

human3

;-)

Zoli

Virtus

– Utolsó öt! Ichi, ni, san… – az edző a másfél órás edzés végén, szinte rekedten a sok elkiabált utasítástól még vezényelte az ütéseket.

– Fáradtak vagytok? – állt meg az ötödik ütés után a két sor előtt. Egyik sor ütőpárnát tartott maga elé, másik ütött, de gumikötéllel tette nehezebbé az ütések kivitelezését.

– Hát… – senki nem merte mondani, hogy: „igen”.

– Nem baj, még egy kis kata! – mondta szinte mámorosan a mester. Élvezte, hogy a legvégsőkig elvitte a tanítványait, és újra és újra bebizonyíttatta velük, hogy túlszárnyalhatják addigi korlátaikat.

Megvolt a formagyakorlat is. Sorakozó.

– Mi a karate gerince? – kérdezte búcsúzóul a mester.

– Tisztelet, akarat, szorgalom… – hallatszottak innen is, onnan is a dójó kun szavai.

A mester csak legyintett.

– A VIRTUS! Hogy küzdjél, és ne add fel! Állj talpra, és kezd újra ha nem megy is! Mert majd fog.

Intett a kijárat felé.

– Hétfőn hat óra! Egészségetekre!

virtus

Miért és hogyan ünnepeljünk Apák Napját?

apák nApa lehet sokféle, de alapvetően: elvált, vagy nem elvált. Mindkettőre jellemző, hogy több szinten is kihívások elé van állítva: már gyermeke születésénél ott a helye, elsősorban az ő dolga gondoskodni a család anyagi biztonságáról és ma már a háztartásból is ki kell, vegye a részét. Mos, főz, takarít, pelenkáz, esti mesét mond. Bevásárol, amikor sokszor csak az ilyen színű, olyan hosszú, amolyan márkájú termék jó a kicsi feleségének.

Aki elvált, az új családban várnak rá ezek a kihívások, vagy él egyedül és küzd: a magánnyal, a gyerekláthatásért, vagy ha az megvan, akkor a gyermekeivel, hogy megtanulják megállni a helyüket az életben.

De a munkahelyen is éppen ugyanúgy küzdeni kell: az elvárásokkal, az új tudnivalókkal, továbbképzésekkel, a főnökkel a béremelésért, vagy önmagával, hogy bírja a stresszt, esetleg a törvénytelen plusz elvárásokat teljesíteni, melyek ellen úgyis ketten-hárman emelnek csak szót, s a vezetés fél kézzel intézi el őket.

Van miért megállni és biztatni, ünnepelni az apákat.

Ünnepelni lehet intézményesen, ma már egyre több iskola, óvoda ismeri fel ennek fontosságát, és tartanak vetélkedővel, versekkel kis háziünnepséget. Majdnem, mint az Anyák Napja, csak több benne a játék.

Lehet közösen ünnepelni: baráti társaság összebeszél, és elmennek családosan kirándulni, például. A pihenőn pedig el lehet fogyasztani az erre az alkalomra készített süteményt, akár tortát. Vagy apa kedvenc ételét.

Lehet, hogy apa kap: kis ajándékot (pl. egy kézzel készített kis borítékot, benne tíz forinttal, ráírva: „Apáé”.), verset, kényeztetést, (hideg sör és masszírozás a tévéprogram mellé, este gyerekek korán lefektetése és gyertyafénynél közös program anyával), együtt meccsnézést (ha egyébként ez nem jellemző), valami meglepetést (családi hőlégballonos kirándulás, ahogy anya szervezi), stb.

Lehet, hogy apa ad: Apák Napra kirándulást szervez a Csodák Palotájába, vagy ő készít egy meglepetés ételt az övéinek, illetve mivel nyár van, élményfürdő látogatása, illetve ezekhez hasonló. Mivel az ünnepelt is megajándékozhatja övéit a jeles napon.

Közeledik Apák Napja, ünnepeljünk örömmel, mert kijár nekünk – apáknak!

Több vagyok nálatok

angyalHa csak egy hajszállal is több, de kell ez az érzés, ahhoz, hogy nagyot cselekedjem, igazán őszinte legyek, megnyíljak és adjak, lépjek bátran.

Más hogy van ezzel?

Amit még nem próbáltam: előidézni az érzést. Akkor is így tenni, ha nem érzem az egómat magam körül. Állítólag lehet ezt is: tiszta erőből tánc!

Be kell vállalni ügyeket, meg kell tenni a tetteket, hőssé kell válni.

S mit teszek, hogy ne szálljak el, a gőg el ne borítson? Mindig hozzáteszem: „Igaz, hogy különleges vagy Zoli, de mindenki más is pontosan úgyanannyira különleges”.

Mert igen. Kell a horgony.

 

;-)

Zoli

Tiltakozunk az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány apák társadalmi érdekeit sértő kampánya ellen

Az Unicef Magyar Bizottság Alapítvány egy százalékos adományokat gyűjtő kampányfilmjei, melyek fent

és itt:

https://www.youtube.com/watch?v=hBT6ahCSsLQ

tekinthetőek meg, kollektívan és egyoldalúan az apákat teszik felelőssé a gyermekbántalmazásokért, holott például az USA-ban elvégzett széleskörű társadalomkutatások (link a petícióban) kimutatták, hogy a bántalmazások 61%-át az anyák követik el egyedül vagy valakivel közreműködve. Ez a kampány jelenlegi formájában csak arra alkalmas, hogy társadalmi bizalmatlanságot szítson az apák ellen.

Kérlek ezért, írd alá a tiltakozó petíciónkat, melyben felszólítjuk az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványt, hogy kérjen bocsánatot az apáktól és vonja vissza kampányvideóit!