A kerítés túlfelén Balázs játékra invitálja. Nézem őket hosszan és eszembe jut amikor kicsi voltam és ugyanígy beszélgettem a szomszéd fiúkkal. Ültünk a lábunkat lóbálva, órákig diskuráltunk. Mennyi mondanivalónk akadt! A mama nem nézte jó szemmel, hogy hol vagyok olyan sokáig. „Inkább segíthetnék neki.”- mondta. A fiúk megnősültek, mára nagy lányaik vannak. De sok idő telt el! Pedig mintha csak tegnap lett volna. Lám itt vannak az újak! Míg nézem, őket, szinte látom magam előtt, ahogyan kamaszodni fognak  és  eltöprengek azon is, hogy megélem-e, ha majd házasodnak? Egy szép látvány megindított egy időutazást bennem a jövőbe és a múltba. Az összekötő láncszemet én alkottam. Ennyi a dolgom a világban. :) Kata