Láttunk már gyereket, akinek van egy játékszere. Nem játszik vele. Azt mondjuk adja oda másnak. Nem bírja odaadni, noha neki nem kell. Hányan vannak párkapcsolatban. Nem foglalkoznak a társukkal. Nem kell nekik. De elengedni sem akarják. Csak birtokolni. Mintha csak megjelölnének. Bizony az ember gyarló. Irigy. Aki bölcs, ezt belátja, érti, érzi. Az szokott bántani, amit önmagunkban nem tudunk elfogadni. Azzal még dolgunk van. Amikor azt mondom az ismerősömre:”Irigy vagy.” A saját irigységemről kell elgondolkodjak. Bizony az vagyok. Be kell lássam. Nem azt szoktam kívánni, hogy a másiknak ne legyen. Hanem, hadd lehessen nekem is. Ez még akár motiváló is lehet.   A napokban egyik ismerősöm ravaszságain töprengtem. Beszélgetés közben pedig egyszer csak boszorkányosan ravasznak nevezett. Mosolyogtam. A fentebb leírtak igazolódtak be. Amennyiben belátjuk elfogadjuk saját gyarlóbb tulajdonságainkat, könnyebben tudunk dolgozni vele. Csiszolgatni, nyesegetni, formálgatni. Képlékenyebbé lesz. Jobb mintha tagadnánk, tiltakoznák ellene. Nem látnánk be. Legalább önmagunknak ne hazudjunk. :) Kati