„A Budoka szó mozaikszó, az összes japán harcművészetek nevéből (Budo) és a karatéka (karatét tanuló elnevezése) ka végéből képzett. Jelzi a hagyományőrzés melletti nyitottságot is. Kicsit innen is gyakorlunk, kicsit onnan is. De azért Shotokan karatésok vagyunk.” – Pál Tibor sensei a Budoka szó jelentéséről.

Két karatékát kérdeztem először: mi a céljuk a karatéval, mi a véleményük a Shotokan karatéról, a Budoka dojó-ról, és eddigi legemlékezetesebb élményükről a karatéval, illetve a Budokával kapcsolatban. 

Tamás Attila, egy éve tag, jelenleg narancssárga övfokozatú (harmadik vizsgáján van túl):

Célom az egészségmegőrzés, fejlődés, hosszú, egészséges, nyugodt életet szeretnék élni.

Véleményem a Shotokan karatéról: mozgáskultúra, ami az életemben korábban már megvolt, mint küzdősport, a Kyokushinkai, illetve nyolc éven át a versenytánc; rendkívül energiaigényes mindkettő. Emellett vannak elérendő célok, van miért küzdeni, és a Shotokan karate valóban harcművészet, vagyis szép. És ez is rendkívül fontos.

A tánc: mozgáskultúra, mely segített a megfelelő energiák felszabadításában. Most a karatéban is hasonlót keresek, a meglévő energiáimnak csatornát biztosít, koncentrálja, a nem megfelelő energiákat pedig segít átalakítani olyanokká, amelyekre az életemben szükségem van. Eddigi életemben is rengeteg volt a versenyszellem (Attila pl. vállalkozó) és mindig igyekeztem az életkoromnak és élethelyzetemnek megfelelő kihívásokat, irányzatokat megtalálni. Tehát igyekeztem – talán ösztönösen is – egy természetes életciklus szerint élni.

A versenyszellem egyébként az egész életünkben ott van. Egyszerűen áthat mindent, nem egyforma mértékben, de biztosra vehetően. Egyfajta pozitív versenyszellemű hozzáállás nélkül lehetetlen boldogulni az életben. Nem lenne állásunk, vagy olyan, és kilátástalanul, amilyent a hátunk közepére sem kívánunk, amiben nem tudunk megfelelően teljesíteni, nem tudunk utána megfelelően kikapcsolni. Egy normális, pozitív keretek közötti versenyszellemnek ott kell lenni az emberben, mert nélküle se testi, se spirituális, se semmilyen szinten nem tud előbbre jutni, fentebbi lépcsőt elérni.

A véleményem a Budokáról: úgy kerültem ide, mint te – a gyerekemet hoztam, aztán itt ragadtam. Több sportágat megnéztem a környéken, még az Aiikido tetszett, de ők továbbléptek másfelé Kőszegről. Jó váltás volt, bár teljesen más irány ez. Úgy érzem per pillanat – és több mesterrel volt már tapasztalatom – hogy a környék szerintem legjobb mesterével dolgozunk együtt. Az átadási metódus az, amiben ez számomra leginkább tetten érhető.

A legkedvesebb élményem: az első olyan versenyélmény, amikor úgy éreztem, nagyon kevés tudással összekerültem kata (formagyakorlat) versenyszámban egy fekete öves karatékával (mester fokozatúval) és bírói döntés kellett a végén, hogy melyikünk a jobb. Ahogy a sensei – ünk is szokta mondani: az Élet. Egy mester is hibázhat, az ellenfelem is tévesztett, én megoldottam a feladatot, és a bírói döntés oldotta fel a helyzetet. A fekete öves mester jutott tovább. A legfontosabb tapasztalat számomra ebből az, hogy ha nem megfelelő koncentrációval dolgozol: téveszteni fogsz. Nagy öröm volt, mert én jól dolgoztam, és intenzív élmény volt megélni, hogy akár tovább is juthattam volna.

 

Kuntner Erik, fehér öves, első vizsgáján túl lévő karatéka

Célom: a sajátmagam fejlesztése, fizikai és szellemi téren. Önuralom, pl.

Véleményem a Shotokan karatéról: még nem ismerem annyira, hogy korrekt választ tudjak adni, harmadik hónapja járok edzésre.

Budoka: már jártam hat évig Kyokushin kai karatéra, húsz évvel ezelőtt. Amit itt a Budokában már eddig megkaptam, azt kerestem akkor is. Ez a három hónap nekem többet jelent, mint az a hat év. Sok küzdősportról szóló filmet láttam, és ott mindig az szerepelt, hogy család, összetartás, egység, közösség. Ez itt megvan. Szinte egy férfias alaphangú család tagja vagyok. Úgy, hogy kislányok és felnőtt nők is járnak edzésre. Abszolút koedukált minden edzés.

Legintenzívebb élményem: tavaly decemberben voltunk versenyen, Sopronban. Én csak fényképeztem, akiktől hallottam, fogalmuk nem lehetett, ki vagyok, a kőszegiekhez tartozom – e vagy sem. A nézőtérről hallottam, két karatéka beszélgetett. Az egyik mondta a másiknak: „Figyeld a kőszegieket, mert nagyon keményen csinálják.” Ez így volt. Ez nekem egy nagy élmény volt.

 

Pál Tibor, jelenleg három danos fekete öves, Shotokan karate mester és tanító (sensei). A Budoka Shotokan Karate Közhasznú Egyesület és a Budoka dojó (ejtve: dódzsó, jelentése: edzőterem, tágabb értelemben az adott mesternek és tanítványainak közössége) alapítója, elnöke.

Kezdjük a Shotokan karate múltjával, gyökereivel: Indiából jutott Kínába, majd onnan Japánba, Okinawa szigetére. Nem tudjuk, kik által „utazott” a karate. Kereskedők, harcosok, vándorszerzetesek vitték a tudásuk tovább? Ma már rejtély. A mai, modern karate megteremtője Gichin Funakoshi mester. 1868 – ban született Shuriban. Ez egy falu. Vidéki ember volt. 1957 – ben halt meg Tokióban. Eljutott a fővárosba hosszú élete végén. Nagyon nagyot változott a Shotokan karate az ő élete alatt. Tanítványsága idején az akkori mesterek még csak egy – egy tanítványt fogadtak magukhoz, akinek nagyon jó alapképességekkel kellett rendelkeznie. És pl. nem voltak övfokozatok. Ha a tanítvány becsületesen gyakorolt kb. tíz éven keresztül, (ami alatt végig fehér öves volt) akkor bebizonyíthatta, hogy kész a mesterré válásra, és a bizonyítás (vizsga) után kapta meg a fekete övet. Mesterévé vált a karaténak. Nem a karate do – nak (a Shotokan szellemisége és erkölcsi kódexe): a karaténak.

Érdekesség, hogy az alapkatát, a legelsőt (Heian Shodan) húsz éven át fejlesztette ki az alapító, és eredeti neve Pinan volt, ott, Okinawán. Nagy szellemi erő koncentrálódik abban a katában. Sokat sétált a természetben, valószínű átjárta a természet hangulata, ritmusa, és ihletett állapotba került, írói álneve (Shoto) is innen ered, „Suttogó fenyő”. Egész biztos, sok, a karatét érintő döntés, ötlet származik ezekből a sétákból. Később számára is rejtélyes módon az irányzatát Shoto-kannak kezdték nevezni, és ez is maradt a neve. Ő eredetileg kínai boksznak hívta.

Kisgéczi Jenő mesternél kezdtem el tanulni. Ők aztán más stílust kezdtek gyakorolni, akkor kerültem K. G. senseihez. Az ő edzéseivel nem voltam megelégedve. Túl durva volt a gyerekekkel. Kisebb gyerekeken is olyan erős és gyors lábsöpréseket hajtott pl. végre, hogy szegények szó szerint repültek jobbra-balra. Engem is bántalmazott: zöld övvizsga előtt álltam, és azt mondta: ha ezt nem bírod ki, soha nem leszel zöld öves. Három gyakorlatot végrehajtott rajtam, szó szerint én voltam a próbababája. Úgy hajtotta végre, mintha egy egyenrangú, veszélyes ellenfél lettem volna a számára. Akkor, és ott nyomban elhagytam a dojó-ját. Azt kiabálta utánam: „akkor se leszel soha zöld öves”. Volt merszem váltani, tudtam: ha meg akarom tanulni a karatét, meg fogom tanulni. Azóta már találkoztunk, barátságos volt, bocsánatot kért, meg is bocsátottam, de, gondolom, érzed a hangomból az emlék erejét. Józan ésszel ezt megérteni is nehéz. Ne boncolgassuk! Én is kemény vagyok, te is kaptál már tőlem gyomorütést, de nagyon ritkán csinálok ilyet. Gyerekkel meg soha. Mert kicsit a fájdalmat is meg kell szokni. Az Élet se kímél mindig minket.

Varjú Gyula senseihez kerültem, és mindig hangsúlyozni fogom, hogy én neki köszönhetek szinte mindent, amit elértem. Másképp láttunk aztán később dolgokat, és ő ösztönzött, hogy csináljak saját klubot, vagy, ahogy te mondod: dojó-t. Tulajdonképpen végtelenül természetes folyamat játszódott le: a tanítvány fokozatosan leválik mesteréről, és a saját útját kezdi járni. És Varjú sensei ezt a folyamatot támogatta, nem csinált presztízskérdést belőle, egyszerűen együttműködött az emberi természetben lévő belső törvénnyel. Igaz, zöldövesen rám merte bízni az edzés elkezdését. Én pedig bízva magamban, a bemelegítést levezettem, és a szokásos módon elkezdtük a tanítványokkal az edzést. Nyitva tartottam a szemem, és tudtam, mi a dolgom.

A következő jelentős esemény a mesterfokozat megszerzése volt. Pécs, 2001 – ben. Edzőtábor és dan vizsga. Két és fél órás vizsga, nem nekem egyedül, hanem valamennyi jelöltnek összesen.

A dan vizsga ugyanúgy áll lényegében össze, mint a kyú (kjú) vizsgák. (Kyú fokozatok a színes övfokozatok. A dan fokozat elérése után az öv maga már nem jelzi a mester szintjét. Maximális szint a kilencedik dan, és létezik az elvi tizedik, a tökéletes karatéka. Halál után szokták adományozni az arra méltónak talált kilenc danos mestereknek. Távolról emlékeztet a katolikus szentté avatásra.)

Kihon – különböző ütés és rúgás, illetve védekező technika kombinációkat kell végrehajtani. A vizsgáztató mondja meg japánul a teljesítendő feladatot. A kombinációk állhatnak kettő, vagy akár hat technikából is. Maximális Spirittel (támadó energiával, tűzzel), Kimével („az erő fókuszba gyűjtése” – levegő kipréselése minden gyakorlat végrehajtásakor, jó végzése erősíti a technikát, és támogatja a Spirit – et)  Kiai –val (harci kiáltás, csak meghatározott esetekben alkalmazza a karatéka. Lélektani hatása van, erősíti a karatékát, és megfélemlíti ellenfelét. Versenyen pl. kötelező minden technikát Kiai -val végezni. Katákban általában kétszer kell hallatni.)  

Ez tartott háromnegyed – egy órát.

Aztán Kihon Ippon Kumite (kümüte – harc): meghatározott támadás meghatározott védekezés, egyszer végrehajtva, végül kontra támadás, ami gyaku tsuki (ejtve: gyaku cuki, az elől lévő lábbal ellentétes kézzel végrehajtott ütés). Kiai támadáskor, védéskor, ellentámadáskor. Mindkét fél megcsinálja.

Gohun Kumite. Itt az előzőhöz képest az az eltérés, hogy a Tori (támadó) öt támadást hajt végre folyamatos előrehaladás közben, az Uke (védekező) hátrálva védekezik, aztán támad ellen.

Jyu Ippon Kumite: (ejtve: dzsiú ippon kümüte) meg van határozva hova és mivel kell támadni, a blokk tetszőleges. Itt is be kell mondani (keményen, férfiasan) a támadás nevét, a védekező visszamondja, ezzel jelzi, hogy felkészült azt fogadni, és ekkor indul a végrehajtás. A támadó itt becserkészi a védekezőt, fokozatosan, akár irányt váltva közelít, és amikor gondolja, támad. A védekező itt sem, mint egyébként sem, a támadás megindításáig nem mozdulhat. Azt nem szeretik, ha a támadó szinte lehetetlenül nehéz helyzetbe hozza a védekezőt, pl. teljesen kimegy oldalra, a háta mögé pedig nem is kerülhet.

Ezután Jyu Kumite következett. Szabad küzdelem. Hasonló, mint versenyeken, csak nincsen Seiken védő a kezeken. (Ütés erejét tompító kesztyű.) És fogvédő sincs. Tulajdonképpen egyáltalán nincs védőfelszerelés. Tízszer két perc. Váltott ellenfelekkel. El nem durvulhat a küzdelem, nem pusztán a győzelem a fontos, hanem a kellő kontrollal való küzdelem.

Amit nagyra tartok, az az Ippon Shobu küzdelem. Életszerű, az utca törvénye. Egyszer találd el, de akkor úgy, hogy elmenjen a kedve a további harctól.

No, ezután két perc pihenőnk volt, és hármasával el kellett kezdenünk katázni. Spirittel, szabályosan. Dan vizsgán, ez tudod, nem egy katát kell bemutatni. Annyi pihenőnk volt, míg a másik katázott. Két tanuló, két mester és egy tokui (kedvenc) katát kellett bemutatni. Ezután elméleti kérdések következtek.

Aztán kihirdették az eredményt. Elhangzott a többi sikeres végző nevével együtt: „Pál Tibor, első dan, mester szint”

folytatás következik

 

Zoli