Hallom a barátném fejtegeti, a neki udvarló férfit figyeli, milyen módon viselkedik a férfi a fiaival. Noha korosak már a fiúk, az apa fölénnyel szinte nyírja őket. Késztetés menekülni érthetően az ilyen helyzetből. Az egyiknek sikerült is. Hatalmaskodik az öreg továbbra is. Mennyi önbecsülése lesz így a gyerekének? A már férfinak. Merre továbbítja az átélt frusztrációját? A párkapcsolatába? Hát még ha vastagon beleszól abba is az apa! Akkor a partner is bántalmazva van. Sínyli a kapcsolat. Idő mindezt átlátni. Kibogozni. Szövevényes. A szenvedő fél, felek vergődhetnek évekig is. Hogyan lehet megfosztani a hatalmaskodásától ilyenkor az öreget? Fel van adva a lecke. Ember legyen a talpán, aki javítani bír ezen. Tudjuk nem annyian kapnak terápiás segítséget, mint ahány ember igényelne. Igen sok szakember kellene. A legutóbbi pszichológiai konferencián hallottam, hogy még ezt a munkát is képesek lesznek elvégezni a humanoid gépezetek. Merész állítás. Most még önmaga próbálja az ember legtöbb esetben orvosolni a sakk matt helyzeteit. Kommunikál ismerősökkel. Összeveti a saját helyzetét, sorsát. Ráismer a hasonlóságokra. Próbál bevinni az életébe módosításokat. Több kevesebb sikerrel valamerre halad. Megfigyelhetjük az eredményt. Hányan magányosak. Próbálkoznak. Segítsünk amennyire csak bírunk egymásnak! :) Kata

Mondhatni napi szinten tartok kontaktust velük. Ha önmagam szeretném burkoltan fényezni, azt mondanám:” Madarat tolláról, embert barátjáról…. De önmagam megfigyelve úgy vélem, esetleg az átlagtól jobbak a képességeim némely területen. Ha valamelyik ismerősöm ezt esetleg pozitívabb irányba állítja, azt maximum a kedvességének vélem. Mennyire hisszük el önmagunkról, ha jók vagyunk? Mennyire merjük mélyen legbelül is nyugtázni? Most nem az elbizakodottakról beszélek, akik el vannak szállva önmaguktól. Hanem, akik nem merik elhinni, hogy szükség van rájuk. Igenis kellenek. Van érzékük dolgokhoz. Jók bizonyos területeken. Honnan kaphatnak bátorítást? Persze szükség van az átlagosan teljesítőkre is. Hol bírjuk önmagunkat kipróbálni? Megkóstolni különféle területeken kihívásokat? Ez az önbecsülés témaköre. Ki emel minket? Ki nyom le? Hiszen másokhoz viszonyítva soroljuk önmagunkat valamilyen szintre. Az önbizalmunk lényeges. Kiváltképp, ha egyedül vagyunk. Mások szemében láthatod meg önmagad. De legalábbis másokhoz viszonyítva. Ergó figyelünk másokra. Összehasonlítunk. Nagyon fontos téma, mert ezen a téren a véleményünk, a következtetésünk, átmossa az egész napi hangulatunkat. Meghatározza azt is, hogy miket tervezünk, Borulátok vagy jobb kedélyűek vagyunk. Ha hosszabban lenn az önértékelésünk depresszióssá is válunk. Nyitni korosodva nehézkesebb. Új barátokra szert tenni. Akik támogatóak. Elismernek. Önmagunkat elvinni, kitenni új helyzeteknek. Úgymond helyzetbe hozni, megkínálni új élményekkel. Feldolgozni, ha ráfaragtunk. Próbálkozni újra. Rendületlenül. :) Kati

Miért is vált népszerűtlenné? A felnőtt, sokéve házas lányát kérdi a nő, a házasodásról. Mire a lány: ” Akarsz cseléd lenni újra?” A tömör rövid mondatban sok minden benne van. A férfi kollega véleményét firtatta a 7 éves párkapcsolatáról a nő, akinek 4. éve naponta kéri a kezét, egy tőle 18 évvel fiatalabb. Mire a megjegyzés:” Akár igent is mondhatnál neki.” Lehet, hogy meg is lepődne. Az írásom melletti kép is beszédes. Fanni, ha kitalálod mi van a képen elveszlek. A poénon nevetni lehet, mert egyértelműen nem eb, hanem tehénke. De miért is idegenedtek el a nők a lekötődéstől ennyire? Figyelhették anyáikat, nagyanyjukat, hogy a párjuk a tenyerén hordta e, mint ahogyan udvarláskor igérte. Van akit már udvarláskor is bánt a szeretője. Mire számíthat eljegyezve, elvéve. Hopp a kifejezés! Elvéve. Mit vesz el? Őt? Mijét? Függetlenségét, szabadságát. Ezek bizony értékek. Mit ad? Biztonságot? Törődést? :) Kati

Erős cím. Ám az idősek közt nem is kevesen vannak, akik érezték. Volt olyan szatírikus kabaré, ahol a pár eltartási szerződést kötött. Emlékszem a két fél érdeke más volt és ebből helyzetek teremtődtek, amiket a szerző poénokkal mutatott be. Amikor az ember valahogy itt marad és körülötte a többség már odaát, akkor mint egy sakktáblán a játékosokat figyelheti önmaga körül a többieket. Ki hogyan helyezkedik. Micsoda tapasztalás! Amikor a következők összefogva érvelnek egy-egy ügyben. Emlékszem gyerekként, ha megoldandó akadt a családban és véleményeket egyeztettek a többiek, hallhattam. Ilyenkor mennyi készsége fejlődik a gyereknek. Mennyi dolgot fontolgat! Eldönti milyen szeretne lenni és milyen nem akar lenni semmiképpen sem. Megfigyeli a család fekete bárányának milyen sorsa lesz. Ki a háttérben alattomosan kavaró, aki viszályt kelt? Ki az aki nem hagyja a kiközösítéseket? Ki az akire számítani lehet és nyújt az alul maradónak segítő kezet? Ki a család megfontolt higgadt bölcse? Emberségből vizsgázni lehet. Eldöntheti milyen ember akar lenni. Kivel tud azonosulni. :) Kati

A film ahol a pár között olyan lett a kapcsolat, hogy leginkább távolodtak volna, ám mégis együtt háltak, szemléletes képet adott számomra. Ma az együttélések tovább megmaradnak, mint a korábbi korokban, amikor háborúk járványok szedték szét a párokat. Az emberi élettartam is rövidebb volt. Ha tovább élünk és együtt is tovább maradunk, akkor olyan helyzetek teremtődnek, amikkel nem egyszerű mit kezdenünk. Hol is tanulhatnánk meg kezelni az egyedül maradást illetve az egy ágyban maradást, akkor is, ha már nem fenékig tejfel. Akár nevethetünk is. A poén sokszor segíthet. Visszatérve a címbeli erős képhez, aki volt már hosszabban együtt valakivel átélhette. Sokszor képes békítő lenni a szex. Emlékszem egy kínai párra az egyik piacon cipőket árusítottak. Valahányszor arra mentem marakodtak. Nem titkolták a vevők előtt a csatározásaikat. Fogékony voltam a megfigyelésükre. Feszültséget éreztem. Szinte késztetésem volt, hogy békítsem őket. Feltehetőleg kibéküléseik is voltak. Valahogy intim légkört teremtett a kettejük vitája, hiszen az ilyen személyes helyzetekbe ritkán enged betekintést kívül állóknak az ember. Magam is voltam kollegája a páromnak hosszú évekig. A magánügyeinket konfliktusinkat törekedtünk otthonra hagyni. Ez a pár viszont nem. Visszatérve a címbeli helyzetre, még azt is meg kell említsem, amikor az együttlét szép helyszínét valamelyik fél büntetőhellyé teszi, az is megmutatja az illető énjét. Mennyire könyörületes avagy kíméletlen ember. Levonhatunk következtetéseket. Bejósolható az illető viselkedése a jövőt illetően. Mire lehet számítani mellette? Mikre képes? Nem csak velünk. Más emberekkel, más partnerrel. :) Kati

Hallom az x generáció panaszait, amikor az y- nos utódaik úgy viselkednek, hogy a szüleiknek elmegy az élettől is a kedve. Mintha csak törekednének kisöpörni a létezésből őket. Akkor amikor az x-s volt fiatal valamivel könnyebb volt egzisztenciát teremteni. Az x-s munkamorálja másabb. Munkáltatók szerint terhelhetőbb, szófogadóbb. Kevésbé ágál. Megy és tudomásul veszi, teszi a dolgát. Az y-os kifogásol, reklamál. Az utánuk következők még inkább. Körülbelül a besorolás: A baby bummerek a már nyugdíjasok, az x-sek akik most kezdenek nyugdíjasok lenni. Az y-sok a 40 felettiek, (a ’80 után születettek). A z generáció most kezd a munkaerő piacra kerülni, (’95 után született). Az alfák az óvodások, iskolások (a 2010 utániak). A béták pedig a 2025 től születettek. Próbáltam a laikusok szemével leírni. Hiszen halljuk gyakran a megnevezéseket. Érdekes lehet az y és a z generáció viszonyát is megfigyelni. Hogyan próbálnak együttműködni, alkalmazkodni. Magánéletben, munkában. Mennyire törekszik az egyre fiatalabb réteg terheléseket megúszni. Erről is igen sokat hallani. Az egyre növekvő túlterhelésekből, amennyit csak bírnak, leadni. A korsabbak háttérbe húzódva szemlélik. Próbálják megérteni, a tapasztalataikkal összevetni. :) Kati

Akinek csípi a szemét a létezésmódom. Irritálja, irigyli valamiért. Ha többen is vannak, akkor valamit nagyon jól csinálsz. Mércét, nívót állítasz, amit kihívás meghaladni. Azért vannak többen, mert szinte vadásznak rád, aki lehúzni próbál. Kutass a nem lehúzósok után, akiket a sikered nem irritál. Érthető, ha fáj, amikor közeli valaki próbál semmibe venni, keresztül nézni rajtunk. Mint egy gyermek, a lelkünk, menne felé, de hárítást érez. Hát ne eröltessük. Szokták írni a bölcselkedők: „Amit eröltetni kell, azt nem kell eröltetni.” Aki kerül, ne zavard meg benne!” Hányszor láttam, akit gyereke, szülője, szerelme félretolt. Feldolgozni nem egyszerű. Ha fejre állsz, akkor sem lehetsz elég jó. Ahogy a mama mondaná: „Hagyd a csudába!” Csak akad aki elfogad. Akinek pont ilyenre van igénye, amilyen te vagy. Már sokszor írtam a maximalistákról. Ők önmagukkal sem elégedettek. Hogy is felelhetnél meg. A megfelelési kényszerünk is kiskorunkból ered. Annyira akartuk, hogy a mamánk dicsérjen. Milyen gyakran tette? Hibázik minden szülő. Mentsük fel! Orvosoljuk valahogy önmagunk a sebeinket! Elfogadóbbak felé menjünk és önmagunkkal is amennyire lehet legyünk megértőek. :) Kati

Amikor elköszönnek sokan és szép estét vagy hétvégét kívánnak. Te pedig tudod, hogy sem az este, sem a hétvége várhatóan nem igérkezik annak. Aztán valami csoda folytán nem is annyira gáz, gyakran. Tehát szorong, fél, borulátóbb az ember sokszor, mint indokolt volna. Lehet, hogy vannak nehézségek és hullámvölgyek, mélypontok, ám erőkifejtéseket provokálnak. Sarkall. Ne hagyd el magad! Persze meg is szokta érezni az ember, ha nem jó dolog várható. Valahogy felkészülni próbál. A másik probléma a mosolygós egyén, aki a felszín alatt nagyon is lehangolt. A belül borulátó depressziós. Rajta szoktak csodálkozni, hiszen pozitívnak látszik. Pedig. A hétfőt sokan szomorú napnak tartják. Úgy mondják: „Akkor még a fű sem nő”. A január Az év hétfője. A téli dep. tetőz. Elmúlt az ünnepre készülődés. Szürkeség. Csak olykor van némi napfény. Kell erő kirángatni önmagunkat a csüggedtségből. Teremteni önmagunknak olyan helyzeteket, amiket nem félkézzel oldunk meg. Hiszen elégedettség érzetet a komfortzónánkon kívüli teljesítmény tud adni az embernek. :) Kati

Hogyan töltöd a szilvesztert? Olvastam a kérdést a neten. A válasz humoros volt, és elgondolkodtatott: ” Kikerázom magam és aludni megyek.” Kicsinosítva. A szóhasználat azoknál szokás, akik pedig szeretnek mulatni és közösségi életükről híresek. Lám még ők is egyedül? Kicsinosítani önmagunkat alváshoz felesleges. így még erősebb a humor üzenete. Már az egyedül aludni térés is szingliséget jelez. Az egyedül lét csak az introvertáltaknál kedvelt. Elmagányosodik az ember? Mikor közösségi oldalakon tölt jelentős mennyiségű időket? Hogy is van ez? Elég visszás helyzet. A számok szerint nagy mennyiségű az ismerőse. Egy bombariadó után pedig senki sem kérdezte meg tőlem, a te munkahelyeden is volt? Mi a helyzet veled? Pedig szorongva dolgoztam és az alvás sem ment a következő éjjeleken. Nem egyszerű tudomásul venni, ha nem számítok senkinek. Keserű érzet. Tudomásul veszed és mész tovább. Mindegy. Nem számít .A mama azt mondaná: „Rá se ránts!” Ne vedd a szivedre! Vagyis a vállad se rándítsd. Ne törődj vele? Ne tulajdoníts neki jelentőséget? Semminek? Legyél egykedvű? Ne érintsen meg? Hogy mi van a másikkal? Ne érdekeljen? Ez lenne a helyes mód a létezéshez? A túléléshez? Elfásulni? Kétlem. Érzek. Méghozzá érzékenyen. Ha sokszor fáj is. Ettől vagyok ember. :) Kati

Szinte beégett ez a mondat az elmémbe, annyira érzékenyen érintett. A Schindler listája című filmben hangzik el. Védekezni próbál egy ember, hogy ne vigyék el. Manapság új aspektusból vizsgálom ezt a mondatot. A robotika terjedése idején ismét értelmet nyer. Hiszen csak idő kérdés, hogy feleslegessé váljon az ember. Minden munka elvégzésére alkalmas lesz a gépezet. Az emberiség önmagát feleslegessé tette. Amikor óvónőként tanultam a munkára nevelést, önállóságra szoktatást, megannyi lehetóséget említettek, amilyen képességeink kifejlődhetnek munkavégzés közben. Fejlődhetünk általa. Alkothatunk. Kiteljesedhetünk. Flow, áramlatba lehetünk, amikor olyan teendőt végzünk, amihez értünk. Megfizetik, értékelik, elismerik. Mindezt átadjuk a gépeknek, csak úgy. Oldanám a kétségbeeső érzést. ” Emberek holnaptól csak szerdánként kell dolgozni. És tessék mondani minden szerdán?” Hajlamos lustává lenni, lógni az ember. Elfárad, ha túlterhelődik vagy ha nincs a helyén. Tény. Következhet burnout, kiégés. Ám megoldható változtatásokkal. Viszont kivonni az embert a munkából, sőt idővel törölni az embert miért is kell? Sokáig ki nem állhattam hallgatni az összeesküvés elméletes érveléseket. Ám amikor kezdenek bekövetkezni, amikról beszélnek, akkor elgondolkodik az ember. „Ne ily halált adj istenem. Ne ily halált adj énnekem.” Csak reménykedni tudunk, hogy nem pusztítja el önmagát teljesen az ember. Képes találni az életnek értelmet. :) Kati