Minden élőlény megszületik, és amikor eljön az ideje, meghal. Ám a vaisnava hagyomány szerint minden élőlény újra megszületik. A reinkarnáció – a megtapasztalt, de elfelejtett születések és halálok körforgása – és a karma („minden tettet egy azzal arányos visszahatás követ”) ezzel szorosan összefüggő fogalma időtlen idők óta szerves része az indiai kultúrának. Az egyik legősibb szentírás, a Satapatha-bráhmana (10.4.3.1.) kijelenti: „Aki ismeri az igazságot, az legyőzi az ismétlődő halált, és elnyeri a tökéletes életet.” A pontos szavak – punar mritju – hagyományosan a reinkarnációra utalnak, mivel az eredeti szanszkrit szerint a megszületést, a meghalást és az újbóli megszületést jelzik (hogy újra meghaljunk).

A reinkarnáció és a hozzá kapcsolódó fogalmak vaisnava értelmezése az alábbi három pontban foglalható össze:

1. Minden élőlény egy anyagi testben élő lélek. A védikus írások pontosan meghatározzák ezt a testben lakó lelket: „Ha egy hajszál felső végének keresztmetszetét száz részre osztjuk, majd az így kapott részeket ismét százra, a kapott egységek azonosak lesznek a lélek nagyságával.” (Svétásvatara-upanisad 5.9) Ennek megfelelően a hagyomány azt tanítja, hogy az univerzum megszámlálhatatlanul sok spirituális atomi részecskét – lelket – hord magában, amelyek mérete a hajszál felső vége keresztmetszetének tízezred része. A védikus irodalom a lélek méretén túlmenően az elhelyezkedéséről is tájékoztat: „A lélek mérete az atoménak felel meg, és csakis tökéletes értelemmel lehet érzékelni.” Ez az atomnyi lélek ötféle levegőben (prána, apána, vjána, szamána és udána) lebeg, a szívben helyezkedik el, és hatását a megtestesült élőlény egész testére kiterjeszti. Lelki hatása akkor nyilvánul meg, amikor megtisztult az ötféle anyagi levegő okozta szennyeződéstől.” (Mundaka-upanisad 3.1.9.) A lélek tehát a testbe szorul, és a születés pillanatától a testtel azonosítja magát. Egy élet alatt az ember sokféle testet ölt magára – csecsemőtestet, gyermektestet, ifjú testet, felnőtt testet, stb. -, ám ugyanaz a személy marad. A Bhagavad-gítá (2.13) kijelenti: „Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik.”
2. A jelenlegi testünkben elkövetett tetteink meghatározzák, hogy milyen testet kapunk a következő születésünkkor. A vaisnava szövegek kijelentik, hogy a lélek testről testre történő vándorlása nem véletlenszerűen történik. A lélekvándorlást finom szintű vágyak indítják el, aminek a kimenetelét a karma szabja meg pontosan. A karma korábbi tetteket jelent, amelyekre egyaránt sor kerülhetett a jelenlegi és valamelyik korábbi életünkben. Ez a magyarázata annak, hogy különböző fajok vannak: minden testtípus más-más többletlehetőséget kínál az érzéki élvezetre. Az egyének ízlésük és vágyaik szerint kapnak új testet. Aki például hajlamos a tunyaságra, és szeret aludni, az könnyebben hódolhat ezeknek az élvezeteknek egy medve testében (aki akár hónapokat is alszik egyfolytában).
3. A lélek oly módon szabadulhat ki a születés és halál körforgásából, hogy istentudatossá válik. Krsna azt mondja a Bhagavad-gítában (8.15.): „Miután elértek Engem, a nagy lelkek, az odaadó jógik soha többé nem születnek meg…” Ezért a vaisnava hagyomány azt tanítja, hogy a bhakti-jógának – az odaadás jógájának – a folyamata kiszabadítja az embert a születés és halál körforgásából. A Brahma-szanhitá (5.59.) kijelenti: „A legmagasabb szintű odaadást úgy érheti el valaki, hogy folyamatosan törekszik az önmegvalósításra, amelyhez a szentírások bizonyítékai, az istenhívő magatartás és az állhatatos gyakorlás nyújt segítséget.”

A.L. Herman, a University of Wisconsin-Stevens Point filozófia-professzora a következőképpen érzékelteti a bhakti-jóga jelentőségét:

„A bhakti-jóga, avagy az „imádat útja” azzal kínál megoldást (a reinkarnáció problémájára), hogy felmutatja az Isten előtti odaadás folyamatát. Más szóval a bhakti-jóga… olyan tettekre ösztönöz, amelyek nem termelnek karmikus visszahatásokat, mivel a bhakta a tetteit és azok következményeit egy imádott Istennek ajánlja. Ennek eredményeképpen a tett által létrehozott karma Istené lesz, és nem a bhaktáé. Mindebből az következik, hogy a szenvedés problémája is megoldottnak tekinthető, hiszen az, hogy a munka gyümölcsét felajánlották Istennek, felemészti a duhkha – vágy – okát. Ez pedig szintén azt eredményezi, hogy megnyílnak a mennyek kapui.” (Herman A. L.: A Brief Introduction to Hinduism. San Francisco, 1991, Westview Press, 119. p.)

Krsna kijelenti: „Az anyagi világ a legfelsőbb bolygótól a legalsóbbig a szenvedés birodalma, ahol az ismétlődő születés és halál az úr. Aki azonban… eljut az Én hajlékomra, az sohasem születik meg újra!” (Bhagavad-gíta 8.16.)

Kyky

A szeretet hirdetésével és az osztálytársadalom szerepének tagadásával Jézus az indiai bhakti-mozgalom elveihez hasonló tanokat fogalmazott meg. Jézus tanításainak tartalma és hangulata olyan közel áll vaisnava bhaktihoz, hogy sokan úgy vélik, közvetlen kapcsolat lehetett Jézus és India között.

Ismerünk ősi páli kéziratokat, melyek említést tesznek egy bizonyos „Szent Isszáról”. Egyes vélekedések szerint ez Jézusra történő utalás, aki járt a Gangesz földjén. Korabeli európai és orosz utazók hasonló kéziratokat találtak, amelyek Jézus keleti útjáról tanúskodnak. A keresztény szemléletű C. R. Potter tiszteletes, Edgar Cayce és a muszlim Andreas Faber-Kaiser egybehangzóan azt állítják, hogy életének nem dokumentált 18 évében, vagy keresztre feszítése után (esetleg mindkét esetben) Jézus Indiában járt. Hogy Jézus indiai útjáról szóló beszámolók igazak-e vagy sem, azt a mai napig nem sikerült egyértelműen bizonyítani.

Míg a nyugati teológusok véleménye megoszlik ebben a kérdésben, a Bhavisja-purána című vaisnava szentírás megjövendöli Jézus indiai útját: A híres Maharádzsa, Salivaha megszólít egy vándoraszkétát, hogy fedje fel kilétét. Az aszkéta azt válaszolja, hogy Isszának (Jézus nevének ind változata) hívják, ő Isten Fia, a várva várt Messiás, aki egy szűztől született. Megemlíti még az amalekitákat is, az ősi bibliai törzset.

A Bhavisja-purána tehát megjövendöli Jézus megjelenését, ezért sok vaisnava Isten Fiának tekinti Jézust, mivel Jézus ezt mondja magáról a Bibliában és a puránákban egyaránt. Krsnát Istennek, Jézus Atyjának tekintik. Krsna az alábbiakat nyilatkoztatja ki magáról: „Én vagyok az univerzum atyja, az anya, a fenntartó és az ősatya.” (Bhagavad-gítá 9.17.)

Páli szövegek szerint Jézus ezeken a helyeken járhatott: Kabul, Leh, Lhasza, Kapilavasztu, Benáresz, Radzsabhita, Puri.

Kyky