Olvastam Czeizel Endre egyik könyvében, hogy olyannyira nagy az eltérés az emberek szexuális étvágyában, alig tudjuk elképzelni. Például a fiatal pár felkereste őt, amiért nem jön a gyerek. Kérdezte, milyen gyakran élnek házaséletet. Mire ők azt mondták, egyszer már voltak együtt. Vagyis van, aki simán el van nélküle. Lehet, hogy negyven éves testben jár és 90 éves szinten a szexuális késztetése. Akad viszont 76 éves, aki pedig még ha nős is, szeretné, ha házon kívül is babája lehetne. Udvarolna, ráront a gyanútlan közelében állóra. Mikor évtizedekig házasságban éltem, csak pislogtam, ha valaki elmondta, hogy sokszor a kisgyerekével alszik. Jobb a kicsivel szundikálni. A férje az együttléteket amúgy is csak maximum havonta akarja. A nagyon eltérő „étvággyal” élőknél gyakran nem a kapcsolat elején derül ki az igény. Ha lekötik magukat házassággal és csak idővel mutatkozik meg a valódi késztetés, az intim együttlétek gyakorisága, akkor már komplikált megnyugtató megoldást találni. Az oxitocin a kapcsolatok elején más mértékben befolyásol. Érdekes az új, érthetően. Mennyire lesz 2-3 év után is a másik fontos a számunkra ilyen téren, ha az újdonság varázsa helyett más köt hozzá? Érdemes elgondolkodni úgy, hogy önmagunkat őszintén megfigyeljük. :) Kati