A méz felfele tisztul. Ami nem oda való kilöki magából. Ez a két mondat alaposan elgondolkodtatott. Legtöbbször emberekről gondolkodom. Sokszor állatokról is. Leginkább kutyákról, baromfiról, madarakról, macskáról. Növényekről is. Legtöbbet fákról virágokról, füvekről, gyógyító növényekről és szívós gyomokról. A felfele tisztulásról a korosodás során az önismeret erősödéséről. Bölcsebbé válásról, egyre tisztábban látásról, megérzésről. Tapasztalatok utáni lehiggadásról. Tévedéseimről. Azt hittem 10 évvel ezelőtt magamra maradva életképtelen leszek. Tévedtem. Magam is megleptem. Ezt a megtapasztalást, leckét már nem vehetik el tőlem. Bebizonyíttatott, hogy tévedtem. Önmagam alábecsültem. Hallgatom a visszatetsző nagy hangú túlzott nagyegójú nagyképűeket, ahogyan beszélnek. A saját életemre is visszatekintek. Összehasonlítok. Az igazság a kettő között lehet. Azok is sorra eszembe jutnak, akik elmaradtak mellőlem. A méz tetejéről is kilökődnek a nem oda valók. Volt amikor arról olvastam, okkal nem haladnak tovább velünk.