Amikor a korábbi generációk együttéléséről hallgattam előadást elgondolkodtam. Ha a nagymamára a papa kezet emelt, az anyát az apa gúnyolta, pedig ezek az asszonyok ellátták a párjukat szorgalmasan évtizedekig, akkor mi lesz a véleményünk az együttélésről. Persze az ember azt gondolja, majd mi másképp. Az oxitocin hormon a kapcsolat 2.-3. éve után csökken. A másik varázsa más. Akarhatunk a közelében lenni. Kötődhetünk. De a több évtizedes együttlét alatt fájdalmas hangnem alakulhat ki. A gúnyt például nehéz feledni. Még akkor is felidéződhet a korábbi élmény, ha a következő partner, a kezdeti romantikus időszakok után, elkezd leszólogatni. Hogy is merne ismét elköteleződni ilyenkor az ember, ha már megégette a kezét. A 21. századból is eltelt már huszon év és milyen lassan kopnak ki a bántások. A nőt nem egyenrangú félként kezelések. A fölényes hangnemmel ütések. A nővérem férje ha előttem a nejét arogánsan helyre tette, fájt ezt hallani nekem. A lányaim életét mennyire határolja be akivel élnek? Figyelem a kapcsolatokban ki hol helyezkedik el? Mit igényel? Miket áldoz be? Mikről mond le? Mi marad belőle? Örömet mikben lel? Érdekes szempontok mentén figyelhetjük önmagunkat és a többieket. :) Kati