A kedvenc. Akár bevalljuk, akár nem, mindenki életében van kedvenc. Anyukám nagy szívfájdalma volt, hogy az anyjának sem, az apjának sem ő volt a kedvence. Sokszor panaszolta. Annyira igyekezett megfelelni pedig. Kimerülésig terhelte önmagát. Sokszor elgondolkodom ezen. A mostaniakat figyelem ilyen szemmel. Aztán azon is töprengek, akarok lenni bárkinek is a kedvence? Így ahogy vagyok megfelelek vagy sem? Érdemes erőfeszítést tennem? Mennyi energiát vigyek bele? Teszem amit érzek. Ha kellek kellek, ha nem nem. A bölcselkedők szerint: „Amit eröltetni kell, azt nem kell eröltetni.” A párom egyik mondása volt:” Öreg vagyok már bohócnak. Bizonyos korban, tapasztalatok után, belátjuk, hogy megtalál, aki akar. Azért nem árt önmagunknak megfogalmazni, mit szeretnénk. Az univerzum küldhesse felénk. amivel dolgunk lehet. Tudom, hogy nem akarok rosszat senkinek. Ami tőlem telhető volt megtettem. Ha bárki kevesli, sajnálom. Csinálja külömbül! :) Kati