Egy karikatúrát láttam a napokban a neten arról, hogy ha minden élelmiszerre az igazság rá lenne írva, akkor ilyen szövegek lennének az árukon:”műanyag margarin, végbélrák virsli…stb. Eszembe jutott az a szörnyű kép a kórház intenzív osztályán, ahol a bácsik csak gubbasztva üldögéltek, mert napokig nem sikerült nekik a dolgukat végezni. Az idős néni szavai, aki azt mondta, ne rágódjunk apróságokon, hanem szó szerint örüljünk, amíg lyuk van a s.nekünkön.  Míg nincs igazán nagy bajunk nem is értjük, mennyire igaz is ez a mondás. Mindezeket látva, hallva bele kell gondoljak, igenis tessék örülni, hogy létezünk valahogyan. A dolgok nagyjából működnek. Nagy vonalakban a helyén vannak. Érthető, ha törekszünk tökéletesíteni, de kezeljük a helyükön a maximalistákat. Jobban belegondolva, nem lehet nekik könnyű. A saját világukban önmagukkal. Hogyan is alakul ki a maximalizmus? A szülők mutatják? Elvárják? Aztán a gyerek is olyan lesz? Csak önmagával vagy másokkal is? Akarunk maximalista ember közelében lenni? Menekülünk tőle? Ezt megtapasztalva, legalább a kívül állóktól kevésbé várja el. :) Kati