Telefonált a lányom és kérdezte, hogy telik a szülinapom. Elmeséltem neki, hogy megjutalmaztam magam a mozgás örömével. Futottam 15 évig hetente 1-szer 2 km-t. Ám a térdhajlatban egy ciszta lett. Egy injekció után az orvos javasolta, a futást egy ideig mellőzzem. Mivel szinte függő voltam a mozgástól, futástól, ezért nehezemre esett megfogadni, amit javasolt. Elhatároztam a nyári szabi ideje alatt próbálkozom újra. Bár tartottam tőle, hogy gond lesz, azért mentem. Ahogyan a gyerekek és az állatok is tudnak örülni annak, ha mozoghatnak, magam is éreztem. Gondoljunk csak bele! Egy lehetőség, ha mozoghatunk. Azok tudják ezt, akinek nem lehet. Mekkora siker lett a film, amiben a kerekes székben élő férfi csak a fejét tudja használni. Az ápolója a színes bőrű fiatalember viszi őt minden fele. Mutatja neki az élményeket. A kerekesszékes beteg még annak is örül, hogy láthatja, hallhatja mindezt. Méltányoljuk, ha van rá még erőnk és lehetőségünk, hogy mozoghatunk! Láttam rokonaimnál és a háziállataimnál, amikor korosodtak és már egyre nehezebben ment minden. Ilyen élmények után megtanulja az ember értékelni, azokat a lehetőségeket, amije még van. A  híres férfi, akinek nincsenek karjai, jár előadásokat tartani. Azt szokta mondani: Dönthetett, megtanulja értékelni amije van vagy siránkozik folyton azon, amije nincs. A kedélybetegeknek ez egy fontos tan lehet. Tehát meglepem magam a lehetőségeim sorra vételével. Mi mindent tehetek. :) Kati