„Mutass nekünk!” -kérték a kicsik. Noha még korainak éreztem az ő korukban ilyesmit rajzolni, hiszen ez felsőbb évfolyamokon anyag, azért megmutattam. Ilyenkor a csillogó szemeket látni megfizethetetlen élmény. Az én koromban látom magam előtt azt is, ki milyen téren fog felnőttként élni. Fel is villantom nekik: „Még az is lehet, hogy író leszel vagy divattervező, építész stb. Tágra nyílt szemekkel képzelik el önmagukat felnőttnek. Az érdeklődés, a kiállás, a szorgalom, mind megannyi jelzés. Bátorítani őket, a szüleiket is. Kínálják meg utakkal a kicsiket! Mutassanak területeket, ahol felfedezni valókra lelhetnek. Figyeljék mivel cseng össze az érdeklődés, az adottságokkal. Ott fog erőt nem sajnálva kutakodni egész életében szívesen. Nem felejtem el, hogy a nagyszüleim padlásán leltem az első könyvre, aminek az volt a címe: Bevezetés a pszichológiába. A hangvétele jelezte ilyen téren van felfedezni való. Apám 13 éves koromban felháborodott, amiért a közgazdászat helyett inkább más irányba terveztem a jelentkezésemet. Úgy vélte ott magamnak könnyebben teremtettem volna anyagilag bőséget. Nemcsak anyagi bőség bír adni örömet az embernek. Vitáztam vele a magam módján. „Papa a pénz nem minden.” Szinte hallom, mintha felvétel rögzítette volna a beszélgetésünket. Igazunk volt mindkettőnknek. Emlékszem az egyetemi nyilt napokra, amikor az előadókat hallgattam a lányaim továbbtanulásait fontolgatva. Hogyan beszéltek a Közgazdaságtudományi egyetemen és az Elte pszichológia szakán. Igen érdekes most visszaidézve ezt olvasni ahogyan a magam és a gyerekeim életútját figyelem. Az élet ismétli önmagát. Perspektívák az életekben. Állítólag érettségik táján érti, érzi át leginkább az ember a tudományokban micsoda átfedések léteznek. Mennyire összefügg minden mindennel. Nézhetem felülről is, előlről is, értelmezhetem. :) Kati