Rabló állam

rablóIsmerősömmel beszélgettem, akinek vállalkozása van. Meséli, hogy minden megkeresett száz forintból hetvenet be kell fizetnie különböző címeken az államnak. Nem a megkeresett első tízmillió forint feletti haszon hetven (!) százalékáról van szó, hanem már az első százasról! Kénytelen bűnt elkövetni (csalni), ha meg akar élni. És nem gonosz, elvetemült emberről van szó, hanem egyszerű, jó szándékú, alapvetően tisztességes magyar állampolgárról. Aki közben szívesen adakozik nemes célokra, óvodába vesz támogató jegyet, osztálypénzt ad, stb.

Másik ismerős, szintén vállalkozó. Éjt nappallá téve dolgozik, hogy jó életet biztosítson a családjának, nyaralásból hamarabb jön haza (és később megy el), mert várja itthon a munka. Amikor kislánya beteg volt, mivel feleségének dolgoznia kellett (olyan cégnél van alkalmazásban, amely nem tűri a hiányzást), vitte magával a munkahelyére, és egész nap együtt „dolgoztak”. Egyszer munkát végzett egy adóellenőrnek. Figyelmeztették, hogy vigyázzon, mert az ügyfél „gáz”. Tisztességesen kiállítja a számlát, s ekkor az ellenőr azt mondja neki: „Fiatalember, maga mindig ilyen becsületes?” „Igen.”, hazudja, persze, nem meri megmondani, hogy mi az igazság. „Nem fog tudni így megélni, azt tudja?” Ismerősöm valamit morog, hogy hát eddig is sikerült, stb. Nem iszonyúan égő, és megszégyenítő az államnak, hogy civilben az ő alkalmazottja, mégpedig pont az adók beszedéséért felelős alkalmazottja mondja a vállalkozónak, hogy ha nem csal, akkor tönkremegy?

pénzNem tartozik szorosan ide, de másik ismerősöm (szintén hajtós vállalkozó), gyakorlatilag egy éve nem élt házaséletet a feleségével. Reggel megy, este jön, hullafáradt, beszélgetni sincsen kedve, nemhogy közeledni az asszonykájához. Meddig bírja ezt a család? A felesége? Mikor a másik ágyából fog kiszállni, már késő lesz azon gondolkozni, hogy másképp kellett volna. A házasság egyik alapvető oszlopa a rendszeres és kölcsönösen kielégítő szexuális élet. De megértem ismerősömet, tudom, mekkora kényszer a megélhetés. Ettől függetlenül aggódom értük.

Következő ismerősöm (ezúttal nő) nagy cégnél dolgozik. Bejelentették nekik, hogy munkaverseny lesz, értékesíteniük kell, és aki a legrosszabbul teljesít, repül. Egy ember garantáltan repülni fog az újévkor. Mivel ugyanazon a munkahelyen dolgozik a férje is, ezért ők most egymás ellen (is) kénytelenek versenyezni.

Utazom hazafelé a buszon, és hallom, ahogy az útba eső falvak lakói beszélgetnek. Az egyik faluban van egy nagy cég, ahol folyamatos műszak van, mégpedig négy. Van olyan család, amelyben a szülők hetekig nem látják egymást, mert ellentétes műszakban dolgoznak. A gyerek félórákat maga van, amíg megjön Anya, vagy Apa, miután a másik elment.

Basszus MI VAN MA Magyarországon?

És félreértés ne essék, ez a korábbi kormányok alatt is így volt! Az elmondottakból több példa évekkel ezelőtt is igaz volt. Kormányfüggetlen tényekről írok.

Utolsó ismerősöm (nő) élt Amerikában. Megnyitotta vállalkozását, egy szépségszalont. Bement a hivatalba, bejelentette a szándékát, volt némi (!) papírmunka, és mehetett. Sok sikert, alásszolgája! Vajon miért virágzik az az ország, és döglődik a magyar gazdaságilag?

Talán bízni kéne bennünk, egyszerű, hétköznapi, magyar állampolgárokban, és nem néhány gazember miatt szivatni az egész lakosságot! Akármilyen furcsa, de a magyar ember AKAR erényes lenni, és a jogszabályi könnyítés nem feltétlen hozza el a bűn általánossá válását az országban. Szerintem.

 

 

;-)

 

Pista

2 thoughts on “Rabló állam

  1. Toplak Zoltán

    Sokszor én azt sejtem, az egymást váltó pártok a saját hatalmi körükön belül gondolkoznak csak. A másik pártban nem a „ugyan másként gondolkozik, e potenciális szövetséges”-t látja, hanem az ellenséget. Így az ország igazi érdeke sokszor elsikkad, mert csak rövid távon terveznek, a hosszú távúakba meg hiába is fognak bele, kormányváltáskor hacsak lehet, leállítják azokat, és mással vagy semmivel sem helyettesítik. Szerintem félnek a gyengeség látszatától, hogy ha elismerik, a másik valamiben jó, akkor erőtlennek tűnnek.

Vélemény, hozzászólás?