Vagyok. Azt érzem, ha gyerekkoromban elhitették velem, akik felneveltek. Mellőzhetőnek éli meg önmagát, akit kicsiként félre tolnak bezárnak. Sajnos régen, nem volt ritka, hogy nem vitték oviba és otthon hagyták a kicsit, amíg a mama valamit dolgozott. Átéli, hogy ezt meg lehet tenni. Veszélyezteti a kicsijét aki ilyet tesz. Hiszen még, ha okos is támadhat ötlete olyasmit kitalálni, amivel kárt tehet. Azt is átéli, magára hagyták. Felnőttként, még, ha fájdalmas is, de ismerős a helyzet. Feltalálja magát egyedül is de az ember társas lény. Manapság sémának nevezik például a fentebb leírtakat. Oldható. Orvosolható. Tudatosítandó. Foglalkozni kell vele. Hiszen a kötődési nehézségeink oka lehet. Séma nélkül nem nő fel senki. Valami korrigálandót mindannyian hozunk magunkkal. Visszatérve a szerethető mivoltunkra, bizonyos, hogy létezik olyan, aki a társaságunkban lenni akar. Megtapasztalni akarja sokszor valamelyik jó tulajdonságunkat. Próbáltam minél egyszerűbben leírni, mert, aki már sokat volt egyedül, a benne élő gyermek kételkedni kezd. Elbátortalanodik. Megerősítést igényel. Nézzük csak meg a környezetünkben, ki ilyen? :) Kati