Korábbi cikkem, a „Hatalmi játékok az ágyban” nyomán vita alakult ki barátaimmal a Keresztény Férfiak Társaságában. Túlságosan naturális, nem ízléses, hangzottak a kifogások, s most erre szeretnék reagálni. Ugyan szerintem a szexualitás messze lehet mélyen testi, szinte perverz két ember között, de nem KELL annak lennie. Lehet egészen más is. Most erre szeretnék példát adni: így is lehet beszélni két ember szerelméről, szexualitásáról. A példa sántít annyiban, hogy a szerző (Keresztes Szent János, egy csodálatos, misztikus szent) valójában az Istent szeretésről beszél. A két ifjú szerelme, és annak beteljesedése valójában hasonlat. Önmagában a vers parázna örömről szól, ha azonban ismerjük a szerzőt, és tudjuk, miről ír valójában, akkor megértjük, mi rejlik a rímek mögött.

Remélem, további verses és prózai megfogalmazások fogják követni a témát: szerelem, szexualitás keresztény nézőpontból. Ígéret van rá, s bízom benne, nem lesz túlságosan (valóban túlságosan) hangsúlyos a szerelmi, lelki oldal, mert gyáván elmismásoljuk, hogy bizony a dolognak van olyan része is, ami mélyen testi. És ettől még jó és szent – feltéve, hogy házasfelek közt történik.

(Ha nem, akkor csak jó. Gonosz kis vicc volt, mi? :-D)

KERESZTES SZENT JÁNOS

A KÁRMEL HEGYÉRE VEZETŐ ÚT

Fénytelen éjszakában,

szerelem vágyától lángokban égve,

én boldog, messze jártam!

Nem vette senki észre,

csöndes volt házam, elpihent a népe;

biztosan a homályban,

a titkos lépcsőn át utamra térve,

én boldog, messze jártam!

Arcom elfödve, félve,

csöndes volt házam, elpihent a népe;

sötét és boldog éjjel,

titokban jártam, senki meg se látott,

nem láttam senkit én sem,

más fény nem is világolt,

egyetlen a szívemben égő láng volt.

Mutatta fényesebben

a délidőben csúcson járó napnál,

utamat hol keressem,

hol vár, kit ismerek már,

hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.

Ó, éj, utamra vittél,

ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,

ó, éj egyesítettél

Vőlegényt kedvesével,

s lányt egyformává téve Vőlegénnyel!

Neki őriztem eddig,

virágzó keblem neki odaadtam,

álomba szenderült itt,

én egyre simogattam,

cédruslomb hűsítette lankadatlan.

Csipkés oromba surrant

a szél, és sebzett gyönge kézzel engem,

játszott hajával ujjam,

csak őreá figyeltem,

aléltan már a sebre nem ügyeltem.

Feledtem azt, ki voltam,

fejem Szerelmesem vállára csuklott,

megszűnt, mi volt, mi voltam,

liliomágyra hullott,

elmúlt a gond, és minden vele múlott