Meleg étel az asztalon, tiszta ruhák, illatos otthon, hazaváró édesanya, érdeklődés a napi iskolai élmények után… ilyen az ideális anya. Kijut mindenkinek? Nem. Van, ahol megtartó ölelés életet kiszorító karolássá változik, és az alapvető érzelmi alapokat adó NŐ helyébe egy rideg érzelmi vámpír, egy szörnyű rém költözik. Az okozott lelki sebek aztán a felnövekvő fiút nőgyűlölővé, szerelmi kapcsolatait problematikussá teheti.
Szeretném előrebocsátani, hogy a kialakuló nőgyűlöletről a felnövekvő fiú nem tehet. A már felnőtt férfi sem tehető felelőssé a belé épült zsigeri bizalmatlanság és düh jelenlétéről. Nagyon mély, meghatározó élményekről van szó. Akár már a csecsemőkorban elkezdődhet az alapvető kötődés és későbbi érzelmi biztonság megtanulásakor, kialakításakor, hogy az anya nincs ott, akár fizikailag is hiányzik a gyereke életéből, mert pl. még teljesen éretlen az anyaságra. Magam is találkoztam ilyen példával, a fiatal anya a nagymamára hagyta a gyermekét, ő pedig eltűnt a fővárosban, hogy kiélvezze az életet. De itt legalább ott volt a nagymama. Apákat is hagytak már magukra, akiknek immár egyedül kellett dolgozni a betevőért, és emellett klasszikus családfenntartó szerepben megoldani a kicsivel való törődést, érzelmi és fizikai szükségleteinek kielégítését. Ez az anyaszerep sok férfinak gondot jelent, másoknak viszont egyszerűen az jelent gondot, hogy időt és energiát találjanak a munka, a a gyerek és a háztartás gondjainak megoldására.
Mindez a ritkább probléma. Sokkal gyakoribb, hogy az édesanya jelen van, a környezete tiszteli is ezért, jó anyának tartja, de a valóság… az más. Állandóan kontrollál, vagy pl. férjével megoldatlan érzelmi ügyeit a gyereken vezeti le. A gyermek (és ez lányokra is igaz, akik viszont a nőiséget kellene, hogy megtanulják anyjuktól) soha nem elég hálás, mindent rosszul csinál, holott „ha az anyukájára hallgatna minden rendben működne”. Akadt férfi, akit jóval harmincon túl is az anyja alaposan meg tudott ijeszteni, hogy befizetetlen csekkjei vannak, ő azokat látta, és tudja, hogy hónapok óta halmozódik az adósság, a szolgáltató el fog járni vele szemben. Kiderült, a szolgáltató előre küldte a havi csekkeket, az anya által látottnak még messze nem közeledett a határideje. De itt is az anya „tudta jobban”, és nem volt hajlandó elengedni a felnőtt fia kezét, irányítani akarta.
Ezek a valóban rosszul funkcionáló anyák, sokszor éreztetik a gyermekükkel, hogy nem elég hálásak a kapott gondoskodásért, hogy nem elég jók, hogy „össze kell magukat húzniuk egészen kicsire”, hogy szerethetők legyenek, és hogy valami rejtett dolog nem stimmel velük.
Van még egy típusa ezeknek az anyáknak. A szelíd és mézes-mázas. Ők rendszerint fiús anyák. Mindenük a fiúk/fiaik. Teljes kiszolgálást kapnak a Mama hotelben, és egyben szabadságot az udvarlási kényszer alól – nekik egyetlen nő sem megfelelő, mondja és jelzi az anya. Akit csak lehet, elmarnak a fiúk közeléből. Egyik ismerősöm már két gyerekes apa volt, mikor az édesanyja kitalált egy tervet, hogyan érhetné el, hogy fia otthagyja a családját és hozzá visszaköltözzön. Elszólta magát idő előtt, és a lánya (a fia nővére) határozott fellépése miatt végül is elállt tervétől.
Nem csoda, hogy annyi sebzett férfi (és nő) él a világban, mikor a gyermeküket egyedül nevelő anyák száma is nő hazánkban. A válások aránya már a 60 %-ot is elérte, és még mindig nem bírói gyakorlat a váltott elhelyezés. Ami alapvető megoldás kellene legyen. Az ebben a cikkben tárgyalt anyák esetén pont a mai, egyre inkább gondoskodni, jelen lenni akaró apák adnak egészséges ellensúlyt. Illetve sokszor csak adnának, de van, hogy a gyerekeik közelébe sem tudnak jutni. A jövő reménye az egyre kifejezettebb apa és férfijogi mozgalmak, melyek közvetve segítenek, hogy elég érzelmi gondoskodást kaphasson minden gyermek.
Mit lehet kezdeni felnőttként anyasebünkkel?
Először is jó elismerni, hogy van. Akinek nincs, vagy (és ez az általánosabb) minimális, azok képesek férfiasságuk megtartása mellett tisztelni a nőket és egyértelmű elvárásokat támasztani velük szemben, valamint ezt kommunikálni. Képesek méltóságuk csorbulása nélkül szolgálatokat tenni nőknek, és önérzetesen szolgálatokat kérni. Képesek elköteleződni, de nem akárkivel. (Én pl. erre nem voltam képes. Elvettem az első lányt, akinek nagyon fontos voltam. Később ő tett meg mindent, hogy elválhasson tőlem.) Akiknek ezek közül többel (legalább kettővel) hosszan fennálló problémája van, gyanakodhat, hogy anyasebe van. Bár az udvarlás(ok) során tapasztalt sok és elkeserítő kudarc is kiválthat hasonló tüneteket.
Jó megtalálni azt a gondolatot, élményt, berögzült érzést, ami negatív reakciókat vált ki, pl. intim helyzetben. Vagy túlzott, rombolni, megsérteni vágyón haragra gyújt a mai nőmozgalmak túlkapásai esetén. Nem a harag a gond! Diszkriminatív és veszélyes Isztambuli Egyezmények korában lehet oka a férfiaknak haragudni. A megélése (külön cikket érdemelne) a levezetése, ismétlődő jellege, a kommunikációt acsarkodássá torzító volta jelzi, hogy volna mivel foglalkozni. Megértő barátokkal őszintén beszélgetni ezekről az érzésekről, akár szakembert nagyon érdemes felkeresni. Tenni mások javáért, vagy állatot tartani. Megélni az apaságot. Tehetetlen harag helyett aktívan tenni az érzelmi problémák (melyek kialakulásáról nem, legfeljebb az erre adott reakcióit illetően felelős a már felnőtt férfi.) feldolgozásáért. Rendkívül káros, hogy az ilyen férfiakat – de nőket is – megbélyegzik, stigmatizáltan emlegetik, ki és lenézik az emberek maguk közül. Főleg a mainstream média kelti azt a látszatot, hogy a haragvó férfi veszélyes, múlt században ragadt, és nincs tekintettel az igazságra, a nők igazságára és szégyeníti meg ezeket a férfiakat. Mint mentálhigiénés szakember ezt nagyon kontra produktívnak tartom, mivel ezzel csak berögzítik az érintett férfiakat a nőgyűlöletben, sőt a folyamatos megszégyenítés, a „haladó”, „jó” kategória helyett a „maradi”, „rossz” címkét aggatva a férfiakra, növelik a férfiak frusztrációs szintjét, és könnyen nőgyűlölővé válik az is, akinek egyébként rendkívül jó a kapcsolata az édesanyjával.
Végül szeretném megjegyezni, hogy természetesen a legtöbb anya nem, vagy még elviselhető mértékben bántalmazza érzelmileg a gyermekét. Elvégre tökéletesen senki sem képes nevelni. Viszont beszélni kell a másfajta, az érzelmi vámpír vagy fojtó anyákról is. Letagadhatatlan a hatásuk a mai férfigenerációra nézve.