Ismerjük a típust, aki többnyire az osztály hangadója, a társaság középpontja. Aki ha megjelenik valahol, rövidesen róla szól minden. Kiragyog mindenhonnan. Természetesen szükség van rájuk. Hiszen nem lehet közösség csupa háttérben szereplővel De tud persze sok is lenni. Ha tudja önmagáról és igyekszik az erőit jól befogni a vitorlába, akkor igen produktív, termékeny életet élhet. A családban a mellette élő lassan rájön, hogyan kell bánni vele. Hiszen nem lehet közösség csupa háttérben főszereplővel sem. Aki szívesen játszik, „mellék szerepet” az gyakran kedveli az erős egyéniség, a folyton nyüzsgő típus közelségét. Lehet színes, feltűnő, olyan, aki mellett sosem unalmas, mert mindig zajlik az élet. Ám mélypontjai ennek a típusnak is lehetnek, amikor támogatást, felkarolást igényel. Léteztek híres művészek, akik a nagy mániás időszakaik idején híres alkotásokat szültek meg. Nem akarták, hogy csillapítsa szakember az ilyen időket, mert akkor nem szárnyalt már a képzelet és az alkotói kedv csökkent. Ugyanis van aki nem mindig aktív, hanem egy nagy belső szomorúság elfedéseként tör elő belőle időszakonként egy átlagtól erősebb aktivitás.”Pokolra kell annak menni, ottan kell azt megtanulni,hogyan kell a dudát fújni.”A képző művészek fele,az írók 60,-a költők 80 százaléka mániás depresszív. Figyeljük gyerekünket és más rokonunkat ilyen szemmel is és segítsünk neki, hogy megtalálhassa helyét ilyen szempontból is a világban. :)Kata
„Szétterül az egója”
1 hozzászólás