Janikovszky Éva rendkívül jól írt gyermekeknek. Legalább egy kis könyvecskét írt nekünk, felnőtteknek is. „Felnőtteknek írtam” – ez a címe. Kiválasztottam egyik történetét, elmesélem, aztán hozzáfűzöm, ami még eszembe jut róla.
A mosoly országa
Az írónő járt Amerikában. Angolul beszélnek, vidámak az emberek, jól élnek, ez csak az lehet. Ő nem nevezi nevén a helyet. Érdeklődnek egymás hogyléte felől, traccsolnak kicsit az időjárásról, és továbbmennek. Illik viszonozni a kérdést, és az idő mindig jó. Vagy volt jó, vagy lesz jó. Szóval kering a figyelem energia, de annak pozitívnak kell lennie. Az élmény csúcsa az volt, hogy az új ruháján volt egy címke, amin apró betűvel sokszor-sokszor rá volt nyomtatva, hogy: „szép napot, szép napot, szép napot!”
Írta, szeretné ezt itthon is meghonosítani. Javaslom, ha még él, értekezzen Geszty Péterrel, ezt az utat ő is végigjárta. Két veterán talán tud egymásnak segíteni.
Az én történetem a mélymunkáról szól.
Gyöngyösfaluban horgásztavat létesítettek. Medret ástak, vízzel töltötték fel. Apukámat – akkor még élt – megkérdeztem, hogy hogy nem nyeli el a vizet az a sok föld? Azt válaszolta, azért, mert beiszaposodik a víztől egy idő után, és maga elzárja a mélyebb rétegektől a vizet. Így megmarad a tó. Egyetlen ellensége a szárazság, mert felfelé nem védi semmi, de viszont szellős marad.
Meddig mondható, hogy ezek a kedves, figyelmes amerikai emberek igazán figyelnek egymásra?
Ránézésre, a rendszeresen maszturbáló, idegerőit végletesen felélt, kiégett férfi típusa. Bármikor átcsaphat rombolóba, hogy legalább a hatalom illúziója meglegyen neki. Mert ma már a család sem adja meg, amire szüksége van: hasznosság, tekintély, felelősség, hajlíthatóság. Marad keserűnek és cinikusnak. Mert nem tud másnak lenni egy olyan társadalomban ami nemet mondott mindenre, ami őt felemelhetné, és férfiúi méltóságába visszahelyezhetné.
Mennyire szoknak hozzá, hogy mindig kedvesnek kell lenni, hogy én magam, az igazi valóm, gondom és problémáim nem érdekelnek itt a kutyát se? Vajon alvilági démonaink meddig tűrik a jólneveltség álarcát? Miért hogy onnan hallani a legtöbb báránybőrbe bújt farkasról, akik aztán szó szerint bárányokat (baptista híveket ima közben, iskolásokat az iskolában, családokat, járó-kelőket) kezdenek gyilkolni? Egyikük ki is mondta: végre élhetek igazi természetem szerint, és csinálom, amihez értek: a gyilkolást.
Maupassant is írt erről novellát, a Korzikai banditát. Vágyott saját alvilága erői után, a teljes szabadságra, a teljes megváltásra. De ő is úgy képzelte el, mint ezek mind. Korlátlanul szabadon engedem, és az kitombolja magát. Eszébe nem jutott bevonni Istent. Hiszen az altestünk, a mi alvilágunk, az „fujtaufel”! (Juj, ördög!) Persze az, de nem annyira Isten erejével. Igaz, miszerint Isten a mi teljes valónkat megváltotta. Testünk, lelkünk, szellemünk. És jön a Szép, új világ. De előtte a megtisztulás. Kívül, belül. SAJÁT EDDIG REJTEGETETT DÉMONAINK IS ELŐ FOGNAK TÖRNI, MERT ELJÖTT ENNEK IS AZ IDEJE. Istennel jönnek, vagy zabolátlan szabadosságban? Mert ezeket a templomfalak nem állítják meg, de az oltáriszentség igen – ha tud bennünk mihez kapcsolódni. Néha egy gondolatcsíra is elég, de azt aztán gondozni kell, belenőni a hiteles keresztény életbe, ami adás, ajándékozás és bölcs töltekezés együtt. És tanulás, hiteles forrásból (ami az evangéliumok tanításán megáll, az lényegében (nem teljesen, de lényegében) hiteles. Mert eljött az idő, hogy a kövek daloljanak, (pl. Villás Béla, hiteles ember, csak sokszor butaságokat tanít. Az élményektől elindulhatna a konkrét intellektuális tudás felé is.) belőlük támasszon az Úr prófétákat, mert kiknek dolguk lenne, hanyagolják a feladatot. Nem kell őket bántani, fogja a lelkiismeretük.
De mindig van kiút. Hogy is mondta Szamár a Shrek – ben? Ahol nagy a szükség, közel a segítség! Vagy Pál apostol? Ahol túláradt a bűn, ott túlárad a kegyelem is. Hát egyikük csak jól tudja…
Nekünk viszont napról-napra fejlődnünk kell. Szeretni, tettekkel, ahogy Lisieuxi kis szent Teréz írta: kis tettekkel, nagy szívvel. Szeretni az Úr egyházát (valamennyit, amely tényleg az, és nem csak állítja) és tenni a dolgunk. Nyitottnak lenni, továbblépni, ahogy az élet hozza. Innentől nem tudok több tanácsot adni. Túl összetett az élet, túl sok az emberi sors. OIvasni ajánlom: Biblia, Hogyan vezet minket a Szentlélek? (Utóbbi összefoglalva a Férfiak Lapján is fenn lesz.) Meg ki mit gondol. Úgyis hibázunk. Tanulunk belőle, leporoljuk magunkat és megyünk tovább. Társaink is lesznek, némelyik mégsem az, stb. Nem tudom beleírni az egész Életet ebbe a cikkbe.
Az Úr legyen mindnyájunkkal!
Ámen
;-)
Zoli