Trishna egy szép, fiatal, indiai lány neve, egyben egy tartalmas film címe is.

A sztori röviden: a lány megismerkedik egy fiatal, gazdag fiúval, Jay – el. Balesetet szenved, és mivel anyagilag bajba kerül, a fiú segít neki és a családjának: munkát ajánl. Trishna elmegy a hotelbe dolgozni, egymásba szeretnek a fiúval, szeretkeznek és Trishna gyermeket fogan. Megijed, és elmenekül.

Ezt később Jay  – úgy vélem joggal – zokon veszi. Ilyen fontos, kettejüket érintő kérdést miért dönt el egyedül a lány? Miért nem ad esélyt a helyes döntésre annak az embernek, aki nélkül ez az új élet el sem kezdődhetett volna, és akivel immáron közös felelősségük lenne a gyermek vállalása és nevelése? (Sajnos a való életben is manipulálnak, önzésből vagy félelemből bánnak néhányan a nők közül helytelenül ezzel a fontos információval. Bár akkor meg kell említenem a felelősségüket nem vállaló fiatalembereket is, akik tetteikkel vallják: a Férfi NEM a felelősség embere. De akkor mié?)

A fiú utánamegy és megtalálja. Elhívja magával, és Bombay-ben együtt új életet kezdenek. Modern, nyugati mintájú, külső kötöttségek nélküli életet élnek. Szeretkeznek, élményeket keresnek, a fiú pénze eltartja őket. Filmforgatásban vesznek részt, Trishna táncolni tanul. Az idill Jay apjának betegségével ér véget, aki agyvérzést kap. Jay úgy indul el, hogy megmondja apjának Trishnával való viszonyát, valószínű hozzájárulását akarja kérni a házassághoz. Trishna boldog, látszik, álma teljesült.

Álljunk meg itt egy pillanatra! A film a tipikus patriarchális férfi-nő viszonyt modellezi. Trishna engedelmes, tisztelettudó és szép. Végig a fiú kezdeményez, de nem erőszakos, csak férfimód erős. Ő dönt fontos kérdésekben, és a lány követi őt. Jay tekintettel van a lányra, igyekszik teljesíteni az álmait, de azoknak határt is szab. Például kijelenti Trishna helyett, hogy az nem akar hivatásos táncosnő lenni. (Én ezzel nem értettem egyet, oké, legyen az ember domináns, de kellő ok nélkül ne korlátozza a másikat. Lehet, meg néha kell is, de annak elfogadható oka legyen.)

Minden másképp alakul.

Jay-nek vissza kell térnie vidékre apja helyett igazgatni a szállodákat. A modern, liberális szabadságeszmény ütközik a konzervatív, hagyományokhoz hűvel. Bár a pár bizonyos vonalon bűnös életet élt – folyamatosan paráználkodtak – de egyébként őszintén szerették egymást, és végül rendezni akarták kapcsolatukat. Világos, megfelelő hozzáállás kell ehhez, főleg a fiú részéről – az ő ösztönei poligámak – de igazi, nagyon veszélyes, társadalomromboló bűn szerintem nem történt. A rossz példaadást kivéve, mert esetleg mások is követik őket, akik viszont már nem ilyen stabilak belül. Ahol házasságkötés előtt lesz gyerek, és egyikük a később problémák miatt kilép a kapcsolatból. (És ez sokszor a nő! Bár emögött is összetett gondok húzódhatnak meg, ezt nem elemzem most.)  Tettével magára hagyva a másikat, aki szexuális és érzelmi magánya miatt további bűnöket követhet el, és a távozó akár meg is foszthatja egyik szülejétől a közös gyermeket. EZ már mindenképpen rombolná a társadalmat. Na, vissza a történethez!

Jay a vidéki környezetben nem vállalja Trishnát. A lány titkos szeretővé degradálódik, és személye, jogos, női mivoltából eredő igényei egyre kevésbé számítanak. Jay eddigi egészséges dominanciája betegessé erősödik, megalázó dolgokra veszi rá a lányt, végül meg is erőszakolja.

Mindketten ludasak. Jay gyáva – bakker, egy férfi! Nőnél is gáz, de férfiben… – és figyelmetlen. Nem néz szembe vele, mit művel. „Én gondoskodom a lányról, függ tőlem, a hatalmamban van, azt teszek vele, amit akarok” – ha nem is vallja be magának, de ezt gondolja, eszerint él. A végén Trishna sír a szexuális aktus alatt, és erre sem reagál! Holott állítólag szerelmes a lányba! Nem őszinte magához, nem teszi fel a kérdést: merre tartok? Mit csinálok valójában?

És bizony Trishna is vétkes. Elhanyagolja belső igényeit, „orrvérzésig” engedelmes, értelmezésemben bizony nem teljesíti Isten akaratát. Az igény, hogy a férfi „felemelje” magához, asszonyává tegye, és elkötelezze magát mellette, nem pusztán a szíve vágya (egyébként pusztán így is tiszteletre méltó, hiszen nem egyszerűen birtokolni akarja Jay-t, hanem hűségben szeretni mindhalálig), de a leendő gyermekeik, és így a társadalom érdeke is. Jay erejét, képességeit, vezetői adottságát latba kell vetnie ezért a formálódó kis közösségért: a családjáért. Amíg csak szükség van rá, vagyis halálig. Cserébe szeretetet és tiszteletet kap. EZ Isten akarata, úgy vélem. A Biblia erről ír. (Persze ez pusztán tekintélyi alapon nem megy, a szívnek is hajolnia kell felé. És önként, nem kényszerből.)

Mindketten elhanyagolják Trishna jogos igényeit. Egyikük sem hallgat a nő lelki természetében megszólaló Istenre. És Isten könnyen félreállítható – mivel félreállíthatatlan. Az Ő szelíd, halk hangja soha nem szűnik meg szólongatni az embert, mindig a következő lépésre. Akármilyen mélyen is temeti el Őt az ember magában. Jay és Trishna félnek, és lelkileg kényelmesek. Meggyőződésem – jó ez most gáz, hiszen ez nem történt meg, forgatókönyvíró írta meg a történetet – életfeladatuk lett volna a vidéki környezetre pozitív hatással lenni. Példát adni, a bár nem tökéletes, hiszen némileg szabados szexualitású, de mégis emberi módon haladó kapcsolatra. A férfi és nő egyenlő értékéről, akkor is, ha hagyományos szerepet visznek a családon belül.  Hogy az alávetettség nem lenézendő, a dominancia nem túlértékelendő. Értékes lehet a családért mindkettő, és tiszteletreméltó, ha valaki készséges lélekkel hordozza. Mert bizony, teher is, meg öröm is a hagyományos férfi, illetve női szerep. Nem olyan rossz az, ha valaki hordozza az embert, és óvja. Ma sokszor nem annyira konkrétan, inkább potenciálisan. A rendőrség általában jó munkát végez, és a legtöbb magyar ember általában törvénytisztelő.  És ma már fontos, hogy a hordozott szabadsága kellően tág teret kapjon. Egyébként azt is el tudom fogadni, ha a feminista családmodell valósul meg, és azt az erős nő irányítja, a férfi pedig aláveti magát ennek. HA mindenki harmóniában éli ezt meg. Mert a cél a családi harmónia, és nem a patriarchális, feminista, vagy éppen emancipált minta megvalósítása. Ha az kell a békéhez, akár évenként is lehet váltogatni a modelleket. Engem a hideg víz ver ugyan ki minden mástól a patriarchális modellen kívül, de ez én vagyok. Mások úgy élnek, ahogy akarnak.

Ismét a film.

Az érzelmileg és szexuálisan végletekig kihasznált Trishna végül megöli Jay-t. Tipikus példa az ÉRTHETŐ de HELYTELEN tettre. Trishna lelke tele kínnal. Ez a mély belső fájdalom teljesen leköti figyelmét, és bizony elfeledkezik arról, hogy nincs egyedül ebben a kapcsolatban továbbra sem, még ha úgy is érzi. Talán itt az ideje – bármilyen nehéz is, ilyen fájdalmas állapotban, de bizony pont ezért ő a legérdekeltebb az előrelépésben – komolyan Jay felé fordulni. Megpróbálni megérteni őt, másképp elérni és bölcsebbé válni. És megint: őszinteség. Magához, és Jay-hez is. Mi történik velünk? Félünk? Jay, a magabiztos férfi is? Mi a megoldás? Jó az az engem (állítólag) szerető  férfinek, hogy én ebbe tönkre megyek? Hogy gyilkos düh van bennem? Hogy ez lassan már-már kitöréssel fenyeget, és majd neki lesz a legfájdalmasabb, hogy a szeretett nő fogja váratlanul megölni? Hogy az ő férfiúi méltósága lassan a porba hanyatlik? Ahelyett hogy egy szál karddal (kapcsolatuk igazságával és szépségével) felvenné a küzdelmet a világgal (a felszínes, ítélkező magatartással szemben) ami Férfihoz méltó tett – gyáva, gerinctelen puhányként kiszolgáltatott kedvesét gyötri a gyilkosságig?

Végül Trishna hazamegy, és békés arccal részt vesz családja életében. Ezen a ponton szimplán hülyének, vagy őrültnek gondoltam. Hogy képes erre? Aztán kiderült. Az eltemetett bűntudat szépen kezdett előjönni, a bűntől való megtisztulás vágya (éneklő gyermekek látszanak a filmben előtte, itt hat az elveszett ártatlanság fájdalma Trishnára valószínű) kiviszi a lányt a faluból, és egy fa alatt ugyanazzal a késsel megöli magát, amivel a fiúval is végzett. Trishna és Jay megbuktak életük feladatában. (Biztos kapnak másik lehetőséget – ha van újjászületés. Ha nincs – a kereszténység ezt tanítja – Isten irgalmában bízhatnak Mennyország ügyben. Legyen hármójuk dolga ez már. Isten HIHETETLENÜL megértő, de nem a végtelenségig elnéző.)

Az utolsó gondolatom ennek a szép és nagyszerű filmnek kapcsán: bátornak kell lenni, és kockáztatni kell időnként!

Honnan vették Trishnáék biztosra, hogy mindenki ellenük lesz? Ki tudja, mivé érlelte volna őket személyenként, és családjukat összességében is a kiállandó ellenszenv? Vajon hányan álltak volna melléjük, főleg, ha látják kitartásukat, hitüket, erejüket, és egymás iránti, valószínű mélyülő szeretetüket? Hány hasonló házasság (nem pusztán parázna! Bár persze az is. Tiszteletet, szeretetet és belülről fakadó szabadságot adó) köttetett volna?

Küzdjünk azért, amiben hiszünk! Szükség van rá. A világnak is, nekünk is.

 

;-)

 

Zoli