kisfiú férfiak | Férfiak Lapja

Sikerült Judit. Megint fojtogatnak az érzések. Össze van szorulva a torkom, és szaporán pislogok. Most végeztem a „Hó” –val.

Először úgy gondoltam, csak Erikáról írok a novelládhoz. Erika középkorú, szerintem csinos, szexi nő, három gyerekkel, akadozó házassággal. Ő mesélte, hogy a három közül valamelyikükkel volt úgy, hogy annyira kifárasztotta idegileg a kicsi (még csecsemő volt) hogy MEG-BÍRTA-VOLNA-ÖLNI. Egy ujjal se nyúlt hozzá, de a gyilkos vágyat jól megismerte magában. Nem ő az egyetlen nőismerősöm, aki hasonlót mesélt. Nincsenek túl sokan, biztos, nem mindenkinek ilyen az anyaság, de van, akinek igen. Mert az anya a kicsi rabszolgája. És az anyai ösztönt nem egyforma mértékkel méri a Teremtő. És az anyai teendők egy kevésbé anya típusú nőre is ugyanúgy várnak.

Maya a főhős, nagyon megszenvedi az anyaságát. A gyerek – és nem akarattal – egy lelki terrorista.

És ez nem minden. Maya társa, Jocó, olyan férfi, amilyennek a feministák lefestenek minket. Mint amilyen tényleg jó pár futkozik körülöttünk a világban. A feje tele vágyakkal, elképzelésekkel, de tettek – semmi. Hős lovag – gondolatban. Az szeretne lenni, de fényévekre van a jelleme tőle. Judit, ma egyszerűen nem tanítanak meg minket arra, mit jelent férfinak lenni. Védelmezőnek (na, ez ne próbáljon lenni egy férfi, mert hímsovéntól kezdve minden lesz, holott a legtöbb nő igenis igényli, hogy egy erős, és lelkileg is erős férfi álljon mellette), ígéretmegtartónak, felelősnek, gondos apának, hűséges férjnek és barátnak, szabad kalandornak. Persze, csak módjával szabadnak. Elvben Maya nem te vagy, de bárki is ihlette, Maya ott él benned, ezért szívem szerint leülnék melléd egy kanapéra, forró csokival kínálnálak, átfognám a kezed, és a szemedbe nézve azt mondanám – „Sajnálom, Judit. Bazmeg, kurvára sajnálom.” Mert Jocó lelép, és Maya MINDENNEL egyedül kell, szembenézzen. És végül a gyerekét otthagyja az autóút mellett a hóban. Összeomlik belül.

Judit, egy zökkenő – apró észrevétel. Egy magára hagyott gyerek sokkal-sokkal-sokkal jobban meg lenne rémülve, mint ahogy a novellában leírtad. Ezt onnan veszem, hogy egyszer hallottam egy rádiójátékot, amiben egyik írónk meséli el, ahogy az édesapjával szánon hazafelé tartottak két falu között. Azt mondta, fázik. Az apja válasza az volt: szálljon le! Megtette, erre az apa elindult a szánnal. A fiú nem értett semmit, halálos markolással a szíve körül futott a szán után, apja nevét kiáltozva. Az apa megállt, a fiú felszállt, apja megkérdezte: „No, még fázol?” SOHA nem felejtette az a fiú, mit élt át.

És Maya ennél sokkal keményebb.

Miért nem gondolják végig a fiúk, mit jelenthet egy lánynak egy éjszakai kaland „balesete”. Miért lépnek le sokan oly könnyedén? A nők legtöbbje nem olyan szuperwoman, mint azt a média sugallja. KELL a segítségünk.

Eszembe jut Dr James Dobson „Egyenes beszéd” című könyve. Elmesél egy történetet, hogy fiatal nő házalt náluk, de a felesége nem vett tőle semmit. Mint jó keresztény, behívta a csalódott, lelkileg kimerült nőt a házba, kávéval kínálta, és végighallgatta. Őt is magára hagyta a gyerekkel a pasija. Nagyon keményen kell dolgoznia, el kell látnia a kicsit, és küzdenie kell a reménytelennek látszó jövő képével. Egyedül, segítség nélkül.

De ott a volt kolléganőm, Anita, aki két gyereket szült két apától, és egyik se tartott ki mellette. Három munkahelyen dolgozott, hogy megéljenek, a gyerekeire már se ideje, se energiája nem jutott, és amikor találkozott egy rendes sráccal, azt meg az anyja beszélte le róla. Mert Anita „nem rendes lány”. Hát talán nem elég meggondolt (volt), de tanúsíthatom: rendes lány. Illetve nő. Azóta normális családban él, és Dobsonék is segítettek a fiatal anyukának, el tudták helyezni ápolónőnek.

Judit, mit tegyek, hogy ez megváltozzon? Valamikor rangja volt egy férfinek, ha családja volt. Felelős volt, és vezető. Ma rabigát lát benne. Én annyira tennék ellene, de két kezem van, és nekem is 24 órából áll a nap. De hidd el, szenvedek ettől a helyzettől, ez szerintem sincs jól!

Istenem, segíts, mert mi, emberek, csak elb..ni tudjuk a dolgokat, helyrehozni egyedül Te tudod. Velünk közösen, de akkor is Te. TEHETETLENNEK érzem magam. Ne hagyd annyiban! Ne hagyjuk annyiban! Amikor saját férfiatlanságom kínzott, akkor is hozzád kiáltottam, és meghallgattál. Most a másoké kínoz, és megint hozzád kiálltok. Lehetetlen, hogy ne válaszolj! Lehetetlen, hogy ne segíts! Én figyelni fogok, te pedig vezess! Adjunk Férfiakat a világnak, mert az értük kiált!