Pelenkásan kezdjük és sokunk úgy is végzi. A totyogós- és a kamasz időszak is megjelenik. Megfigyelhetjük a szüleinken, nagyszüleinken, aztán önmagunkon is. Ha van olyan kegyes az élet, hogy elmennünk nem hirtelen kell. Ha tudomásul vesszük, elfogadjuk, akkor nem fog meglepni, amikor tapasztaljuk. Csak konstatáljuk: ez az élet rendje. Amikor elhagyjuk azt az időszakot, amikor erőnk teljében voltunk és már a gyerekeink is kiröppennek, figyelni kezdjük önmagunkat kicsit erősebben. Némelyeknek  megadatik, hogy másodvirágzást is átélhetnek. A korábbi sok sok erősebb kötöttség után szabadabb időszak következhet. Kérdés, hogy adunk-e engedélyt önmagunknak minderre? Érdemes? ! Tartalmasabbá válhat az életünk tőle, mindenesetre. Láthatunk példát magunk körül mindkét esetre. Olyan korosodót, aki kiteljesedett és olyat is aki megtörtebb. Rajtunk is múlik, hogyan lesz. Kik a példaképeink? Ők hogyan csinálták? Milyenné lettek?  :)  Kati