Címke: párkapcsolat

Fiúk! Figyeljetek oda ezekre! MEGÉRI!

Mikor már csak magába kapaszkodik, mert más erőforrása nincs.

Nincs bevezető. Pipa vagyok. Most beszéltem egy barátnőmmel, aki feleség. Majdnem elbőgte magát, miközben a házasságáról mesélt. Nem vagyok feldobva. Évek óta szajkózzák ezeket a femik, az emancik, az átlag nők, a rájuk figyelmesebb férfiak, a párkapcsolati szakemberek –mi a p…ért nem lehet odafigyelni rájuk?

A hosszú távú kapcsolat (és én csak ebben vagyok hajlandó hinni, mert természetünk szerint hosszú távon és stabilan akarunk boldogok lenni, nem állandóan rizikózni, és előlről felépíteni kezdeni valamit) olyan, mint egy üzleti vállalkozás. Pénzt, időt, energiát kell belefektetni, mert MEGTÉRÜL!

Tudjátok hány, a femiket messze lesz…ró normális, kedves, jószívű átlagnőtől hallom, hogy:

„Nem dicsér a párom. Ellenben pocskondiáz.” Nehéz elhinni, hogy emögött nem a mi lelki önállótlanságunk, és bizonytalanságunk van. Nem érezzük elég értékesnek magunkat. Nem tapasztaljuk, hogy a környezetünk Férfinek tartana minket. Ugyanis a pocskondiázások, meg- és leszólások valójában öndicséretek, magunk vállon veregetése. „A feleségem, az a kövér, tehetetlen tehén…” mögött az van, hogy legalább egy picit JÓ – nak érezhetjük magunkat. Mert a lényeg az, ami ilyenkor nem hangzik el, de tudjuk. Hogy mi jobbak vagyunk. Hogy mi ilyet nem tennénk. Nam vagyunk olyanok.

Srácok, Isten ments, hogy zrikáljalak még én is titeket! A saját lapotokban. A férfitesótok. De nem ez a megoldás. Mert VAN megoldás.

Először is: kevesen jövünk olyan családi háttérből, ami jó erős érzelmi alapokat ad az élethez. Ez van, joggal vonogathatjuk a vállunk, „nekem otthon bebizonyították milyen kispöcs vagyok. Kész, nem tehetek róla.” Oké, tényleg nem. De a kialakult helyzethez hogyan állunk hozzá, és mit hozunk ki belőle, arról már igen! Felnőtt emberek vagyunk, vagy felnőtt emberek vagyunk?

Bizonyítsuk be magunknak, hogy értékesek vagyunk! Ezt Csernus dokitól tanultam, és meglepődtem, hogy így működik. De tényleg így van. Nincs ingyen az önértékelés. Nem lehet a tükör előtt bemantrázni. Állítsuk magunkat kihívások elé, és küzdjünk meg velük! Fokozatosan, ne hegyet akarjunk rögtön átugrani! Első karate versenyemen még nagyon örültem, hogy rögtön az elején kivertek, és nem kellett a fiatalabb, fekete öves sráccal kiállnom. Lelkileg is porba zúzott volna. Lassan – lassan kezdek oda jutni, hogy vágyjak a vele való küzdelemre is. 8 – 0 –ra kiverne, de nem érdekelne. Mert mindent beleadnék, és utána elmondhatnám, hogy egy tökös, kemény huszonéves feketeövessel küzdöttem. Kivert – kivert. Még szép. Nagyságrendekkel jobb. De végigcsináltam, és tisztességesen megtettem a magamét. Pedig egy fiatal bika nagyot tud öklelni.

A humorérzék sokat segít. Ha nincs, hát akkor nehezebb. De meg lehet csinálni úgy is.

Állítsuk magunkat kihívások elé a kapcsolataink terén is! Tanuljuk meg kimondani az őszintét, akkor is, ha a kapcsolatunkat tesszük ezzel kockára! (Néha ne! Ötgyerekes anya, a sértődékeny, érzelmileg el nem kötelezett férjével legyen óvatos, mert nagyon-nagyon megjárhatja. Ez más szitu. Itt bölcsebb hallgatni.) Ha a másik besértődik, a hátát mutatja, összeveszik velünk, tanuljuk meg kezelni a helyzetet! Ábránd, hogy csak mert igazunk van, fejet kell hajtsanak előttünk. Fizessük meg az árát, hogy önmagunk lehessünk, hogy őszinte életet élhessünk! Vagyis tudjunk bocsánatot kérni, tapintatosnak lenni, vagy elismerni a szükséges tapintat hiányát. Mert sokszor az „ahogy” és nem az „amit” fáj. Tanuljunk meg szót érteni azokkal, akiknek ki vagyunk szolgáltatva! Főnök, domináns feleség, (szerető, ne adj Isten!) szülők (ja, ilyen is van.) Stratégiát és kellő erőt alkalmazni. Őszinteséggel, rejtett hátsó szándékok nélkül! Mások bizalmát veszítjük el gyáva, rossz taktikákkal! Merjünk sebződni, a sebződés, csalódás kockázatát felvállalni! Az igazi erő és bátorság forrása ugyanis ez és nem a „tutira győzni fogok” szentséges mantrája. Így sikeresebbek leszünk, és rögtön semmi szükség rá, hogy az asszony önértékelésének a földbe döngölésével szerezzük meg értékességünk illúzióját! Mert megmérettetéskor (ez is Csernustól van, hú, de jó szó!) ez az illúzió úgy szétfoszlik, hogy öröm nézni. Annak, aki utál minket.

Fiúk, a párunk az a NŐ (mert az, csak tessék segíteni kihozni belőle) akinek KELL az elismerésünk, a dicséretünk, hogy elismerjük a teljesítményét, akkor is ha férfiszerepben hozta meg azt (jó ezt nem könnyű megtenni. Elismerni, hogy a feleségünk van olyan férfi, mint mi? Esetleg még férfiasabb is? Kemény dió, de támogassuk meg más oldalról a férfi azonosságtudatunk, és könnyebben túl léphetünk a problémán.) Ez ám az igazi hatalomgyakorlás, az atyai szerep, amikor magunkból tápláljuk az ő lelkét! Ekkor vagyunk magasabban – Atyák – amikor őszintén adunk! KELL hogy bókoljunk neki, csak úgy virágot vegyünk, (ami jelenthet is valamit: meleg színű rózsát, mert szerelmes hangulatban vagyok, vöröset, mert eszembe jutottál tangában, fehéret, mert te egy angyal vagy, mezei csokrot, mert ilyen tiszta és természetes vagy, stb. Jó, ez már haladóknak való, de lehet kísérletezni, játszogatni) aztán lássa: adunk magunkra – frizura, arc ápoltsága, odafigyelünk kicsit a ruhadarabjainkra. Érezze: jó pasija van. Akinek KELL, hogy néha – hopp, éppen most – kapjon egy puszit a nyakára (hát, milyen finom ott a bőre! És egy nőnek majdnem mindig NŐ –ies illata van <ők illatosítót is többet használnak, jól van, ez nem kell, számunkra etalon legyen>, hogy a fenébe nem lehet időnként megkívánni? Még ha van rajta pár kiló, akkor is. Meg lehet simogatni a fenekét, a mellét finoman. Ha a helyzet olyan, kicsit erősebben is (durvák azért ne legyünk). Szeretjük ezeket a testrészeit, csak nem nagy erőfeszítés észben tartani mindezt! Vagy az? Hát milyen finom puha egy női ajak! Puszi, csók: váratlanul? Akármi is lehet belőle. Talán nem nyit ránk a gyerek.

Figyeljünk rájuk, néha! Nem más a frizurája, sminkje, cipője, szemüvege, blúza, illata? Kisugárzása? Elképesztően jól esik egy nőnek, ha ezt a párja észreveszi rajta. És vissza fog kamatozni! Nem magunk ellen beszélek.

Képzeld el, hazaérsz a munkából, és ez a kép fogad. Megéri gürizni érte? Hm?

Srácok, egyszerűen szomjazzák a lelkünk, a vágyunk, a figyelmünk, azt, hogy értékesnek tartsuk őket, és ezt a tudtukra adjuk! Olyan rossz az, hogy KELLÜNK nekik? Persze ez terhes is lehet néha, meg állandóan ne belőlünk éljenek, legyenek önállóak ők is, de remélem, egyértelmű, én most nem a társfüggő nőkről, hanem az egészséges lelkű nőkről írok. Különben a társfüggésen is lehet segíteni. Azt is lehet kihívásként és nem tragédiaként kezelni.

És mindez a befektetés megtérül! Nem a hú, de rettenetes önzetlenségre biztatlak, hanem a józan, jól felfogott önérdekünkre. Befektetünk, hagyunk kellő szabadságot (érezzék, hogy ajándékaink az övék, valóban az övék, nem KELL viszonozni, legalábbis nem mindig és nem azonnal. Hosszú távon persze kell, hiszen mi is szomjazzuk őket, ettől és így működik a világ) és mi is közöljük, mi mit akarunk. Úgy be lehet lobbantani egy nőt, hogy önként és többet ad, mint remélni mertük volna!

Tessék kipróbálni! Egyikőtök nem fogja bánni, hogy meghitt, fészek meleg, erotikával fűszerezett otthona van, egy melegszívű, vonzó nővel.

Aki ugyan nem tökéletes, de mivel mi sem vagyunk tökéletes férfiak, és tökéletes nő úgysincs – ez végül is kit érdekel?

;-)

Zoli

Amit minden férfi elvár a nőtől (vendégcikk)

Minden vélemény számít!

Itt csak a cikk részlete olvasható, a femina.hu szabályai szerint teljes cikk nem vehető át. Az eredeti írás itt olvasható. Az első két kép melléklet a Férfiak Lapja kiegészítése a cikkhez. Eredetileg másik kép található a magazinban.

Amit minden férfi elvár a nőtől

A 6 legfontosabb dolog

Szerző: Bogdán Tibor Forrás: Duna Könyvkiadó 2011.11.02.

A meghátrált feleség kb. a könyv címe.

És ő írta: Laura Doyle

Bár a férfiak ritkábban beszélnek az érzéseikről, nem árt, ha tudod, milyen igényeik vannak a kapcsolatban.

Tisztában vagy azzal, mit szeretne tőled a párod? Vagy nem is gondoltad, hogy neki is fontos a megerősítés? Bár a férfinak is konkrét és határozott elvárásai, érzelmi igényei vannak a kapcsolatban, gyakran ezek nem nyilvánvalóak. A másik nem képviselői általában nem beszélnek az érzéseikről, mert gyengeségnek tekintik bevallani, hogy esetenként ők is támogatásra szorulnak – szeretnék fenntartani magukról az erős és vezető szerepben lévő férfi képét.

Emellett az is fontos, hogy megtaláld az egyensúlyt az együttlét és a külön töltött idő között. Amellett, hogy kifejezed a szereteted, szabadságot is hagyj neki, és tiszteld az igényét az egyedüllétre.

Ha elsiklasz ezek fölött az igények fölött, az később veszekedésekhez és a kapcsolat megromlásához vezethet. Nézd meg, mik a legfontosabb dolgok, melyeket érdemes biztosítanod a párodnak, mert ezzel mindkettőtök kiegyensúlyozottságához hozzájárulsz.

Bizalom

A férfi igényli azt, hogy megbízz benne: ne kételkedj a hűségében, és ne ellenőrizd folyton, éppen hol jár és mit csinál. De bízz abban is, hogy képes bármilyen ügyet elintézni. Képes eltartani a családot, és szükség esetén megvédelmezi bármilyen külső vagy belső bajtól.

Elismerés

Sok szakítást és válást okoz az, ha a nő lekicsinyli a férfi képességeit, vagy megpróbálja átvenni az ő szerepkörét a családban. A férfi ilyenkor rendszerint elkedvetlenedik, nemegyszer el is bizonytalanodik, bátortalanná válik. Ugyanakkor az elismerés, a dicséret megsokszorozza az erejét.

Őszinte elismerés és szeretet. És egy okos nő jelzi: ez neki is kell. Emberből van, ugyanis.

A cikk további része a megadott linken olvasható.

;-)

Zoli

Azért van valami igazsága annak a k..va emancipációnak!

3 hozzászólás

Melyik a vonzóbb? A gondoktól gyötört nő?

Édesanyám lassan 65 éves. Egyedül él (illetve velem) és állandó teljesítménykényszerben él, a család terhe az ő vállán nyugodott, (szerető férje volt, aki közben a mezőn dolgozott!) mentegetőzik nekem, a fiának (!), ha lefekszik nyugdíjasan a saját otthonában, ahová szeretetből fogadott be, hogy ne kelljen hajléktalanszállón élnem; nem meri bevallani, hogy vágyik rá, hogy néha én gondoskodjam róla, és ne neki kelljen a háztartás napi robotját a vállán hordania állandóan; meggyőződése, hogy csak akkor méltó mások szeretetére, ha teljesít érte, és lehetőleg ember felett, mert csak úgy a kötelességet teljesíteni, az semmi, az smafu!

B…a meg, bőgni tudnék!

Én ezt nem értem patriarchátus alatt, és minden feministával egyetértek, és tüntetni is hajlandó vagyok elmenni velük, ha ezt tűzik a zászlajukra, hogy „TÖBB LEVEGŐT A NŐKNEK!” (Már amelyiknek tényleg kell. Nem minden nő él ilyen életet. Ezt nem szokták megemlíteni, hogy sok nőnek van szerető, megértő, segítő párja. Ejnye-bejnye!)

Keménykezű Uraim! A félelem NEM alázat! A szorongás NEM alázat! Az az alázat, amikor valaki valamit önként, szeretetből ad oda; hajt fejet; vonul vissza. (Férfiaknak is jól áll, különben.) Egy igazi Férfi meri kiszolgáltatni magát – kér, és vállalja, hogy szembe kell néznie vele, nem kapja meg, amit akar. Vagy nem úgy, vagy nem akkor. Ettől is Férfi, hogy nem függ másoktól, talpon marad akár az egész világgal szemben is. Akár a legszeretettebb teremtménnyel szemben is, akiért az életét adná, ha tehetné, és büszkén, örömmel tenné.

Én élő Isten kapcsolat nélkül bele nem mernék vágni. Élő Isten kapcsolattal? Nézz a kereszten fuldokló Megváltóra! Előre tudta, és végigcsinálta! Egyedül szinte a világgal szemben! Pár nő és egyetlen részvétteljes férfi állt keresztje lábánál.

Vagy a boldog és kiegyensúlyozott?

Egy öntudatos Férfi elvárja, hogy a társa megmondja, ha valami nem jó, ha van egy megvalósítandó ötlete, ha eltérő a véleménye. Hogy szabadon és igazán, és sugárzón Önmaga legyen. Mert ilyen NŐ – vel jó együtt lenni. És ez a Férfi elvárja, hogy hallgassanak rá, hogy ne lépjék át a hatáskörét, hogy a végső szót ő mondja ki, és rá is éppúgy odafigyeljenek. És van türelme nem erőt alkalmazni a legvégsőkig. Mert bízik a másikban, hogy össze tudják csiszolni azt, ami éppen, per pillanat nem illeszkedik.

Az alázat édestestvére az önérzet. Csak önérzetes ember tud igazán alázatos lenni. Hiszen neki van miből adnia. Önérzetét háttérbe szorítja és meghajol más előtt. Csak alázatos ember tud igazán önérzetes lenni. Valami fontos miatt, háttérbe tolja eredendő empátiáját, és magát, valamint az ügyet, amit képvisel, tolja előtérbe.

Alázat önérzet nélkül: meghunyászkodás, lábtörlő pozíció.

Önérzet alázat nélkül: gőg és önteltség, világtaroló kegyetlenség.

Ez férfire-nőre egyaránt igaz.

VAN igazsága az emancipációnak és a feminizmusnak. És Férfi, aki erre is tekintettel van.

;-)

Zoli

Igazad van Drágám! (Csak tönkremegyek bele…)

Minden vélemény számít!

„De hát nincs igazam? Hazajön, leveszi a disznószaros cipőjét, potyog belőle a – már bocsánat – szar, ledobja a nadrágját amoda, és kész! Hát a cselédje vagyok, hogy én pucoljam ezt ki neki? Ezerszer elmondtam, hol a helye a cipőnek, és hiába! Múltkor olyan mérges voltam rá, hogy utánamentem a fürdőszobába, és rásóztam a cipővel a fejére. Bent volt a kádban, nem tudott félreugrani.” – ismerősöm felnevet, nem örömében, inkább kínjában. Látszik, szenved attól, hogy nincs otthon olyan rend, mint amit szeretne, hogy számára megalázó feladatok elé állítja a férje. Egyszer próbára tette, a lábtörlőt nem söpörte le, hátha észreveszi élete párja az el nem végzett feladatot. Két hét után ő nem bírta tovább, morogva megcsinálta. A férfinek valószínű az egészből semmi nem tűnt föl, legfeljebb az, hogy kicsi szívének aznap este megint „fájt a feje”.

Ismerem a férjét is, rendes, dolgos, hallgatag ember. Elvált, újranősült, valahogy mindig dominát sikerül kifognia, aki mellett hallgatnia kell. Bár egy szendével talán együtt unnák halálra magukat. Nem tudom. Sokat elárul róla: amikor vásárolni voltam a párommal, és futkostam a polcok közt, hogy megszerezzem egyetlenemnek, amit éppen kért a bevásárlólistáról, ő rám nézett: „Tudom…”

Vajon neki mennyire volt megalázó, hogy egy gyengébb nő, a szeretett feleség, fejbe csapta egy intim helyzetben a cipőjével? Még visszaütni se lehet… Vajon milyen lehet egy olyan lakásban élni, ami inkább múzeum, mint otthon? Ahol a munka után kedvesség helyett ideges elvárások közé megy haza?

Istenem! Melyiküknek van igaza? Milyen lehet így élni?

Mert igazuk van a nőknek. Kell a férfi, hogy pénzt keressen, kell, hogy lovagias legyen, kell, hogy betartsa a házirendet, kell, hogy szolgálatkész legyen.

De mit kap cserébe?

Vajon nem lehet, ha otthon változna a helyzet a következőkben: nagyobb készség az ágyban,(világos, itt meg kell tanítani, hogyan tudja a férfi a nőt rávenni, hogy ő is akarja – csak aztán majd győzze a nő elviselni a sok zsongító kísérletet!) több tisztelet (s nem úgy, mint egy barátnőt, hanem, mint: Férfit), több elismerés, dicséret és hála. Esetleg elég lenne kétszer szólni, s a lábtörlőt azontúl a férj takarítaná, a cipők tisztán kerülnének a helyükre, s a viseltes nadrág nem a vasalt ruhák tetején landolna.

És a nő is elkezdené magát NŐ –nek érezni a párkapcsolatában. Akire figyelnek, akinek a lelkén finoman játszanak, és elérik, hogy önként hívja a kertjébe munkálkodni férjecskéjét, és vége legyen a „tedd szét a lábad, Gizi!” hangulatú estéknek.

Vagy, túl naiv vagyok?

;-)

Zoli

Szeretni a nőt

Minden vélemény számít!

Lassan negyven vagyok. Múltkor az egyik fényképen megláttam a mélyülő ráncokat a szemem sarkában, és pocakom is van. Nem nagy (szerintem), de azért ott domborodik. Szóval öregszem. Találkoztam már néhány nővel: ilyennel is, olyannal is. És örülök, hogy köztük élhetek, jó velük találkozni nap, mint nap – mert, mind sok férfitársam, bizony kicsit szerelmes vagyok az összesbe. (Oké, oké, csak kicsit!) Igen, elfogult vagyok, és egy romantikus ökör. De azért teljesen nem dobom félre a józan eszemet.

Először is ott van Erzsi. Vonzó, ötvenes, konzervatív nő. Egyszer pironkodva mesélte, hogy rajtakapta az egyik fiát, hogy női fehérneműreklámokat nézett az interneten. „Az a sok csinibaba, a magát kellető pózokban! Tudod, Zoli!” Erzsi a családjáért él, szereti és nagyon jó barátja gyermekeinek. Felnőtt fiai még mindig szívesen beszélgetnek el vele – és szerintem leváltak már róla lelkileg. A férje pszichiátriai eset, és gyógyíthatatlan, mert ezt be se látja. Egyszer meggyanúsította Erzsit, hogy szexuálisan játszadozik a saját fiával, mert úgy néztek tévét, hogy a lábuk egy takaróval volt betakarva. Máskor úgy megrázta őt, hogy Erzsinek át kellett menekülnie a másik szobába, hogy nyugodtan tudjon aludni. Tudom, van rosszabb is, de hát Erzsi igazán széplélek, ő úgy nőtt fel, hogy a szülei kölcsönös szeretetben, és minden nézeteltérésüket egy hangos szó nélkül el tudták rendezni. A férje jó ideje külföldön dolgozik. „Így ki lehet bírni. Megy a szekér”, mondja, és simán elhiszem róla, hogy nincs senkije. „Tudod, Zoli, a férjem adja haza a több pénzt, de munka terén sokkal többet teszek le én az asztalra. És szívesen tennék le még többet, sőt kedvességet, gyengédséget és megértést is – de hiányzik a „kérem szépen”, a „köszönöm szépen”, a „de örülök neked”, meg a váratlan puszi az arcomon, a számon, a nyakamon – és ezeknek a gesztusoknak a társai.” Ő az angyal típus. Na, őt aztán nem nehéz szeretni.

Adél fiatal, ambiciózus, vonzó. Férjének második felesége, és bizony ő hajtotta ki a házasságot. Kemény nő. Amikor kinevezték a munkahelyén osztályvezetőnek, két héten belül sarokba állította az egész csapatot (férfiakat is, akik minden híresztelés ellenére ilyenkor valójában kiszolgáltatottabbak, hiszen köti a kezüket a híres lojalitás a feljebbvaló iránt, és hát a lovagiasság. Hogy egymás közt mit morognak, arra rajtuk kívül úgyse figyel senki.) Adélnak van egy cseppet sem titkos udvarlója, immár évek óta. Órákat volt képes várni a nőre, míg az dolgozott, csakhogy a munka végeztével láthassa pár percig, és engedélyét kérje, hogy hazakísérhesse. Adél azóta lakóhelyet váltott (nem a lovag miatt) és most csomagokat kap. Rózsával, illatos parfümmel befújt játékmacival, (ami a doboz levegőtlenségében kissé, khm, büdivé válik), minőségi könyvekkel. Adélt eléggé idegesíti. A kolléganői viszont irigylik. Na ja, ők nyugiban vannak, nem nekik kell ezt a kéretlen, és intenzív figyelmet elviselniük. Bírom Adélt, de örülök, hogy már nem kell a keze alatt dolgoznom – beza, főnököm volt. Ő a modern, emanci típus. Akiből hétköznapokon napi nyolc óra nekem bőven elég. Pedig amúgy tényleg jó fej. És még csinos is.

Gerti, aki bizonyos dolgokra vak. Ő az, aki otthon mindent megszab. Gyula, a férje, előfordult, hogy tíz percen belül tíz különböző kérésnek tett eleget, ami között szerepelt a „csukd be a hűtőajtót” és a „tedd helyére a széket” is – mindkettőhöz állítólag Gerti volt közelebb, csak hát az éppen menő tévéműsor jobban érdekelte. Gerti házassága tökéletesen működik, amíg az van, amit ő mond. Ellenkező esetben – nos, Gyula már aludt nálam. Na, Gerti az a nő, akit okosan kell szeretni. Először is Gyula, maga ezt mondja róla: „Zoli, a gyerekeimet nézem. Igaz, Gerti már rég nem nyújtja azt, amire nekem, mint férfinak szükségem lenne, de legfeljebb többet vagyok a barátaimmal. Pecázni szoktunk, és akkor sok mindent megbeszélünk. Messze nem az, mintha az asszonyom ölelő karjaiban mesélhetném el az életem apró-cseprő eseményeit – de mégis érzelmi támasz. Meg, tudod – teszi hozzá szemlesütve – ott a pornó. Sokszor dögunalom, mindig ugyanaz, meg kétdimenziós világ, és sokszor úgy érzem, kiéget, kivesz belőlem valami fontosat (és igazán beteg dolgokat még csak nem is néz állítólag) – de konkrétan a semminél mégis több. Hogy együtt öregszünk-e meg Gertivel, kérdés. Szerintem sokat elárul a terveimről, hogy elkezdtem letisztázni a tulajdonviszonyokat, és ügyvéddel, papíron. Azért az előtt szeretnék elválni, mielőtt másik nőt keresnék magamnak, meg a gyerekek nagykorúságát jó lenne megvárni. De nem tudom, sikerül-e ezt megtartanom.”

Magánvéleményem, hogy Gerti is itt él a Földön, köztünk van, ki kell valahogy jönni vele is. De ő tényleg vak a mellette élő ember szükségleteire. Komoly hiba elfelejteni, ha kapcsolatba kerülünk vele.

Zoli