Anikó néni 65 éves. Egyedül él, van pénze, jól is gazdálkodik vele. Kicsit élhetne, ahogy szeretne. Utazhatna, színházba mehetne, barátnőit látogathatná. Mégis, sok időt van otthon, a megszokott rutin feladatait végzi, mint mikor egy egész család vette őt körbe. Ha jönnek hozzá, főleg rokonai, rögtön ugrik. Volt, hogy unokája nála töltött pár napot. Anikó néni lefeküdt aludni. Balázsnak kellett valami, csak benyitott a néni szobájába, az máris félálomból ugrott, és „már jövök!” felkiáltással ment segíteni húsz év feletti unokájának.

Talán sokan az önzetlen szeretet mintájának látnák Anikó nénit, de nekem kételyeim vannak. Jó, ő, ez biztos számomra is. Ám akkor miért indulnak olyan nehezen a reggelei, miért panaszkodik olyan sokat, hogy vele senki nem törődik, miért bámul elkeseredett arccal oly sokszor maga elé, mikor azt hiszi, senki sem látja?

Szerintem, mert ránevelték, hogy ő önmagában nem értékes, annyit ér, amennyit másoknak nyújtani tud. Ha nem ő ad, ha rá van utalva másokra, gyötrődik belső értéktelenség érzésétől. Nem tud pl. kérni. Szégyelli, hogy ő nem mindenben önálló. Az elfogadással is gondjai vannak; szinte elvárja, hogy ráerőltessék a segítségüket vagy ajándékaikat mások. Szégyelli belátni szükségleteit, azok „önzések”. aztán persze kifakad vagy összeomlik.

Paul Hauck („Légy jó önmagadhoz!” és más önsegítő könyvek szerzője) kifejezésével élve: Anikó néni „önsorsrontó”, „önhanyagoló”, aki a Biblia azon Aranyszabálynak nevezett tanítását, hogy „Szeresd felebarátod, mint önmagad!”, átírta: „Szeresd felebarátod jobban, mint önmagad!” Meg is van az eredménye: lelki kimerültség, depresszió árnyéka, érzelmi zavarok.

Nagy bátorságra lenne szüksége ennek a néninek: szembenéznie bevésődött gondolkozási útjaival, melyekkel valószínű nincs is igazán tisztában, csak „azt teszi, ami a helyes”, amire nevelték. És kitartásra, meg a környezete támogatására: bevésődjön, hogy ő önmagáért is értékes, hogy nem szégyen másokra utalva élni, ha ez valóban szükséges, hogy vannak igényeink, amelyeket tiszteletben kell tartanunk, vagy csúnyán kitolunk magunkkal. Már az Isten akaratával szegülünk szembe, és fizetjük is az árát ilyenkor.

;-)

Zoli