A mama mindig szórta a jeget, hogy el ne csússzunk. Elfelejtek homokot készíteni vödörbe, hát egyszer hoztam a a lomtalanítások idején egy zsák fűrészport, amit az asztalosok kiraktak. A vödörben a szék alatt még mindig félig van, mert apám igen óvatosan járt 10 évig a parkinsonja miatt. Önmagam miatt nem szórom a járdát. Gondoltam, megyek óvatosan. Ám az ereszcsatorna egy ponton lyukas és csepeg az olvadás a járdára. Tudtam és kerülgettem is, de most mindkét kezem tele volt holmival, hát elcsúsztam. A lépcsőnél a gerincem csúnyán sérülhetett volna. Kész csoda, hogy egy nagyon fura csúszással megúsztam. Ha misztifikálni szeretném, azt mondanám, az egész olyan volt, mintha valaki a derekamnál támasztékot adott volna. Pedig teljesen egyedül voltam az udvarban. Fogtam hát a vödröt és magam miatt is felszórtam a jeget fűrészporral. Közben persze a mamára gondoltam. Ha hitetlen volnék az egészet a véletlenre fognám, a szerencsére. Valahogy mégis valami segítést érzek. Azt mindenképp el kell ismerni, hogy a minta amit adott a mama hat. Számtalanszor érzem. A kép amit láttam, ahogyan tette a dolgát, például a csúszós járdák kezelésével, gyakran felvillan előttem. Nem kizárt, hogy ezzel a példaadással a síron túl is egy gerinctőréstől óvott meg.  :) Kata