Egyre inkább az a véleményem: Egy szappanopera az élet. A legtöbben olyanért vannak oda, aki más után vágyódik. Kiskamaszként vágyunk olyanra, akinek mi még nem kellünk. KÉSŐBB,HA SZERENCSÉNK VAN SIKERÜL VÁGYÓDNI OLYAN IRÁNT, AKINEK IGEN. Aztán korosodva/kinek mennyire sikerül a korát elfogadnia/ismét a kiskamaszos helyzet áll elő, és vágyunk olyanra, aki szebb, vagy fiatalabb.

Éltem hosszú ideig idősek mellett. Tapasztaltam, milyen is élni elutasítottan. Megélni az elutasítottságot: aki olyanra vágyik, akinek nem kell, az nagyon lentről indul. Megpróbálja bebizonyítani, hogy ő értékes.

Átélheti egy kicsi is, hogy a szülei mást szeretnének helyette. Például hányan nem olyan nemű kicsinek érkeztünk, amilyet a szülőnk tervezett. A magam nevében állítom: KEMÉNY MECCS. Mindkét szülőm fiút várt helyettem. Majd mindkettejüknek a MINDENE LETTEM.Korosodva, betegedve rám szorultak, a segítségemre.

Megtanulja a küzdést az ilyen gyerek. AZT, HOGY SZ.BÓL VÁRAT ÉPÍTSEN. Elfogadtatni önmagát. Kihozni magából a legtöbbet, olyan előtt, aki semmibe vesz. Bizony, megtanulja a küzdést az ilyen ember.

Biztos vagytok páran, akik tudjátok, miről beszélek.

Kati