Ma éjjel

Ma éjjel a nesztelen csend
csillagalakba formálta anyám
szelíd varázs-szemét,
és ezüst-kéken lobbantotta felém
a belőle áradó szikraragyogást,
mitől fényár töltötte be szobám,
s már nem féltem attól, hogy lelkem felőrli
a mindennél kínzóbb lélekölő-magány.
Ma éjjel anyám volt az álmok tündére.
Arcomra simította a szép emlékeket
s mikor kezébe fogta fáradt kezemet,
éreztem a körüláradó virágillatot,
melyre tavasz-eső hullatott aranypermetet.
Álmomban anyám velem nevetett.
A boldogító könnyek mosolyba ölelték
a közöttünk lévő távolságból eredő
torokszorító hiány-éveket,
mik nem múló fájdalmat okoznak bennünk,
akkor is, ha mindketten tudjuk
két világban élünk,
s az egyikből nincs visszatérés,
hiába roggyan meg térdünk újra és újra
a bánat súlya alatt,
elérhetetlen marad az a pár arasznyi lépés,
mely átszakíthatná a végtelenig érő
magas csillag-falat.

De ugye tudod te is Anya,
bármily messze vagy,
lelked mindig elérheti
kitárt karomat?

Vers:Kun Magdolna