Fejből idézem, nincs türelmem visszakeresni. „Végül együtt voltunk, és szerettem őt, minden módon, ahogy csak tudtam. Aztán azt mondta: – Készen állsz, Sam? Jöhetsz. De én nem álltam készen, férfiasságom ernyedten csüngött combjaim között. Annyira rá figyeltem, hogy becézgessem, kényeztessem: mindeközben a tűz visszahúzódott valahova a mélybe belőlem. – Várnod kell. – mondtam szégyenkezve. Átölelt, megcsókolt és azt válaszolta: – Semmi baj, Sam, szeretlek így is. Elaludtunk egymás karjaiban.

Hajnal felé felébredtem. Úgy meredt a férfiasságom, hogy szinte fájt. Felébresztettem Ann – t, és megkérdeztem tőle: – Készen állsz még? Most tudnék jönni.  Ann megsimította az arcom, és széttárta a combjait. És tényleg készen állt, megvárt az éjszaka csendjében valamilyen rejtélyes módon. Közös gyönyörünk nem sikoltott nagyot kifelé, csendes sóhajjal ernyedtünk el utána. De hatalmasat robbant befelé.”

Hát eléggé átírtam, (Sam nem ennyire költői (vagy melodramatikus)) de a lényeg az mégis ez.

Sam Keen  könyvét, a Belső tűz –et olvasni nagyon kemény volt nekem. Sam borzasztó lelki fölényben van, nem pusztán intelligensebb, hanem jobb ember és tapasztaltabb, mint én. Először egy jóbarátomtól hallottam a könyvről, aki Szlovákiában élt (most már a Mennyben van). Attila javaslatára elolvastam az Ursuslibris könyvajánlóját, és viszolyogva visszatettem a képzeletbeli polcra. Sam arról írt, mikor a válása után a szerelme elhagyta, és ő zokogva járja, azt hiszem Chicago utcáit. Vagy egy másik amerikai nagyvárosét. Jó, persze, sírjon egy férfi, na de mégse női módon – gondoltam, és búcsút vettem Sam – től.

Aztán valahogy a kezembe került ismét a könyv, és hát: gyémántnak bizonyult. Csodálatos dolgok történtek az olvasása közben, pl. egyszer nagyon elakadtam vele. Egyszerűen megszűnt bennem az éltető erő, ami lassan-lassan de hajtott előre (háromszor kezdtem el tök elölről, mert akkora szüneteket tartottam, hogy elfeledtem, mit is olvastam.) A lassú tempó oka a saját rejtett büszkeségemmel való viaskodáson túl az is, hogy Sam amilyen szószátyár, annyira tömény. Ez nem egy regény. Kőkemény hétköznapi filozófia. Magyar megfelelője Sam – nek Deansdale, aki a Férfihangon publikál a kezdetektől. Él, és értelmezi az életét. Külsőt, belsőt egyaránt. Sajátmagával is kommunikál, nem csak a világgal. Tanul (pl. olvas), tapasztal, gondolkozik, megvitat. És erre mindenki képes.

Ja, igen a csodálatos dolog: miután kiadtam a saját könyvünk Dean-nel, Reinával, és sensei Pál Tiborral, (nagyon köszönöm az ők és a borítótervező munkáját, aki egy zseni! Abszolút ráérzett, hogyan kell bevezetni a mondandónkat<cím: Egészséges Férfiszellem>) az életerő visszatért, és vígan folytattam az olvasást. Mi is tudunk valamit, nem csak te, Sam, gondoltam, és rögtön jobb kedvem lett ettől.

A könyv (Sam – é) elég összetett. Foglalkozik a harcos pszichével, feminizmussal, férfibarátsággal, a természettel, misztikummal (egy keveset), valamint a férfiak és nők új módon való kapcsolatával. Nehéz lesz ezt a sűrítményt tovább sűríteni.

Időrendben (ahogy találkozunk velük Sam térképe alapján bebarangolva a tájat):

Sam is megállapítja, hogy alapvetően a nők világában élünk, főleg bensőnkben, mi, férfiak. Én így fejezném ki: legtöbbünk nem született meg lelkileg. Belül nem váltunk le a bennünk élő Nő-ről, és általában ember anyánkról sem. Vagyis az út nem a másik nőhöz vezet azonnal lelkileg, mert benne is anyucit keresnénk – hanem a férfiak világába. Pont, mint a természeti népeknél, ahol a megfelelő időben a fiúkat a nők átadták a férfiaknak: tessék felneveltük őket, most faragjatok belőlük férfiakat!

És az első, amivel szembe kell néznie a fiúnak – hogy a harcosok klubjába került. Sam itt számomra nagyon fejet hajt a femi értelmezés előtt, amely eleve rossznak titulálja ezt. Persze rettegnek tőle, látják, mire képes egy nővel egy nekivadult férfi. És elmennek a tény mellett, hogy a legtöbb férfi nem vadul neki. Igen, kedves femik, együtt kell élni a félelmeinkkel, és meg kell azokat ismerni mélyebben. Pont, mint a mesében, ahol az üvöltő oroszlánhoz odasettenkedő kisegér képes kihúzni a tüskét annak talpából. És a zenebona abbamarad. De azért az a kisegér nem volt buta, nem sétált egyenesen oda az oroszlánhoz: „Jöttem szálkát húzni.” Mert 1. az oroszlán elsőre simán prédának nézi, és felfalja. Mindketten rosszul járnak. Az egérnek annyi, az oroszlán tovább szenved. 2. Vannak rossz oroszlánok is. Semmi bajuk, csak egeret akarnak enni. 3. Vannak hülye oroszlánok is. Ott  a tüske a talpukban ÉS egeret akarnak enni. De talán csak megfáradt cinikusok ők: ha már a lelke elérhetetlen, legalább a húsa…

Szóval a férfiak harcossá avatják (nevelik a fiúkat) A Vasököl című Spielberg film mesél erről szépen, modernül, izgalmasan. Eljött a Shotokan harcosok ideje, a passzív harcosoké. Akik akkor ütnek, amikor kell. Nagyon nehéz lecke, és egy életen át kell gyakorolni. Összetett dolog ám modern harcosnak lenni: lovagnak és barbárnak. És az ütés lehet konkrét, vagy átvitt értelmű. És utána (nem feltétlen azonnal) békülni próbálni. Ha puhapöcsnek néznek érte, akkor is! Viszont nem minden áron. Mert van jogos önérzet is. Ha fáj, is hogy elutasítasz, akkor sem futok utánad. Nem érdemled te azt meg!

Aztán a férfi gyakorlati teremtőerejéről beszél Sam, a munkáról. És az elterjedt munka-vallásról. Ahol a produktum, a nyereség, az extra profit, és munkavállalói szinten a modern hűtő, top számítógép, csillogó autó, vagy pl. márkás holmi a gyereknek a cél. Az egymással, pláne a szélesebb közösséggel töltött idő lecsökken. (Dr James Dobson is ír erről a Fiúk Könyvében, hogy az ő gyerekkorában még meglátogatták egymást az emberek, „kávézni”, és félnapos együttlétek alakultak ki spontán. Igaz, ők még tudtak együtt hallgatni is. Nem nyafizós nosztalgiára hívok bárkit is. Célt tűztem ki. Tessék tekerni érte! Beosztva az erőt, szívósan! Többet a „Legyünk Hősök! De igazán!” c. cikkből. Tartalomjegyzékből kikereshető.)

A sok egyedül töltött időtől szorongani kezdünk, nem érezzük, és nem éreztetjük, hogy értékesek és hasznosak, fontosak és EGYEDIEK vagyunk. Ez utóbbit szeretjük legkevésbé elismerni, mert szerintünk akkor rögtön a másik többnek érzi magát nálunk. De hát had érezze! Majd rájön, hogy az nem úgy van teljesen. Ha meg nem, akkor rávezetjük.

Vissza a könyvhöz!

Keksz, ahogy a Forró szélben Surda Surdilovics fiát a nagybácsi okosan felvilágosította. A szex, az a keksz. Nem volt égő, mikor a nagybácsi barátnőjénél szexet kért a gyerek. :-D Pedig csak enni akart.

Hopsz, megtaláltam, az elején idézett rész itt van, 98. oldal. Hát itt hosszabb egy picit, tényszerűbb és nagyon szép. Vazze szebb, mint az enyém. Ez van.

Itt azért Sam leír valamit, amit nem akarunk tudomásul venni. A férfiak is szenvednek a kapcsolatokban. A valós nők az mi álmainknak sem tudnak megfelelni, de ezzel együtt él egy idő után az ember. És rengeteg férfi tényleg kínlódik és küzd és emészti magát, mert valóban boldog szeretne lenni a választottjával. Sokszor még a büszkeségüket is félreteszik (mert a még oly szende is simán átvált parancsolgatósba, ha észreveszi, hogy párja elgyengült) csak ne legyenek egyedül, csak kapjanak egy kis szexet, stb. Soha nem tesszük hozzá, hogy ami ilyenkor betölti a férfi szívét az a KÍN szóval fejezhető ki legjobban. Komolyan mondom, aki szerelemféltésből megöli egykori kedvesét, ritkán jár örömtáncot a holttest felett. Nem adok neki igazat, de általában sok szenvedésen keresztül vezet az út a gyilkosságig. Persze nem biztos, hogy mindig a nőtől szenvedett! Van, hogy saját természete gyötörte. Bizony, itt él bennünk a Sátán, nem odakinn. (Na jó, én vallásos vagyok, jól megvan ő odakinn is.) A nőkben meg a Kegyetlen Démon. De általában nem ezek uralkodnak, szerencsére.

A férfiasság rövid történelmével én nem tudok mit kezdeni. Nem Sam munkájával van a baj. Én nem tudok olyan társadalomképet elfogadni, ahol nem a férfiak kezében van a hatalom. Nem tudom, miért nem tudom elfogadni. Nem látom, hol a megoldás. Szerintem a feminizmus kitartó munkája, és a férfiak uralta társadalmak rémtettei miatti elborzadás nagyon hatott ezekre az elméletekre. Mert hiába tudósok dolgoznak rajta, azért ők is emberek. De ha igazuk van is – én örülök, hogy azok idők már elmúltak. Nem kívánok olyan férfi lenni, mint amilyenek azok lehettek. De mai önmagam sem a csúcs, ahonnan nincs hova lépni. A könyv végén Sam is megjegyzi: új út előtt állunk, amilyenen még sosem jártunk. Férfiak és nők, gyerekek és öregek új útján. A természet új útján, melynek újra részeivé kell váljunk, miképpen az Avatár film törzsei részei voltak annak. És azok a törzsek vallásosak voltak. De mi most csak az első lépéseket sejtjük. Menet közben fogunk térképet készíteni. (De jó, akinek súg az Úr Lelke! :-P Lehet növekedni a szeretetben és kérni a karizmákat!)

Ezután hősi utazásra hív Sam, mégpedig belső utazásra. Kérdéseket kell feltennünk magunknak, nem elégedhetünk meg őseink eddigi tudásával, de sutba dobni sem jó azt teljesen. Őszintének kell lennünk, elsősorban magunkhoz, ha fáj, akkor is. De nem mindig fáj. Tévhit, hogy az igazság fájdalmas. Az igazság simogathat is. „Szívemből szeretlek.” – mondja a feleség a férjének, és ha ő viszontszereti, talán fájdalom járja át a lelkét? Pedig a nő igazat mondott. Az Igazságot mondta ki. Annak egy épp oda vonatkozó részletét.

És itt valami nagyon fontosra tanít Sam. Kősivatagokon is át kell majd kelnünk. Nincs más út hazafelé, az Igaz Férfiasság és Emberség felé. Lesznek oázisok, végig lehet csinálni. De végig is kell. Mert akkor végre Haza érünk, és Otthon leszünk – önmagunkban, a világban, kapcsolatainkban. Sam életét hihetetlenül átjárja a Szentlélek, ha kérné, talán csodák is történnének imái hatására. Kár, hogy nem vesz tudomást a vallásról.

Ezután Sam felsorolja mennyi és milyen csodás értéket lát ő bennünk, férfiakban, melyek kibomlásra várnak. De igazából már bomlanak is. Párat ideírok: rácsodálkozás, együttérzés, érzelmekre figyelő és ha kell – hallgató józan ész, az erkölcsi szembehelyezkedés erénye (nem a fölösleges lázongásé! Az könnyű.) Öröm, barátság – van még. El lehet olvasni.

Az utolsó fejezet a férfiakról és nőkről szól. Itt bírálja a feminizmust. Én így foglalnám össze: ismerjétek meg magatokat, és a valódi igényeitekért küzdjetek! De azért bátran. Esetleg kevesebb erőszakkal. És – ki kéne békülni egymással. Szeretetre és Igazságra kellene építeni az életünk, a magunkét, aztán másoknak segíteni az övükét. Az ilyen romantikus ökörségek, hogy gyűlölj és haragudj, akkor leszel erős, és éred el, amit akarsz – felejtsük már el végre! Szétrágja a lelkünk, végül a világot is mindkettő. Csak egy kis gerinc és tök kell a két fenti fogalomhoz, tanulékonyság és türelem, és mindezek megosztása. Aztán majd terel az Élet. Vezet az Isten. (Persze aki szóba áll vele, azt könnyebben. :-P)

Beszél az összeolvadás és szétválás szükségességéről, hogy a kapcsolatnak dinamikája van, hogy szeretett feleségét néha szívesen le is hülyepicsázza (ő is kaphat hasonlókat néha <hülye után vsz más szó jön> – ez van, csak ne feledjük el mindeközben, hogy mennyire kell ő, és mennyire kellünk mi neki.) Aztán szóba kerül a család és a gyerekek. Mert nem pusztán önmagáért kapja meg a nő férfit és a férfi a nőt. Feladatuk van a közösség, a társadalom felé. És a gyermek elsősorban öröm. Szeretett teher. És jönnek majd napok, mikor ők védenek meg minket – ha addig úgy szerettük őket.

Végül a szellemi úton (melynek gyakorlati következményei is kell, legyenek) elinduló férfiaknak ad Sam tanácsot. Őszinte férfiközösség, mint hazánkban a Férfisátor, illetve szerveződik már a Férfiak Klubja, módszerek és rituálék (ismerek pár Férfisátras rituálét, mindnek oka van.) Sorol ő még többet is. Ide ennyi elég.

A Függelék az eszményi férfivel foglalkozik, olyan én nem leszek, nem írok róla egy sort se. Olvassa el mindenki maga! (www.ursuslibris.hu) Bocs a reklámért, de akit érdekel a téma, meglehet, érdemes megvenni a könyvet, nem horribilis összeg, bár több mint 300 oldal.  Be kell osztani.

Köszönet Danka Miklósnak a biztosított ingyen példányért, és kitartó türelméért a cikk elkészültéhez.

;-)

Zoli