1. Mi az az antifeminizmus?

Sokan sokfélét mondanak és gondolnak, de a mozgalom lényege tulajdonképpen tökéletesen bele van kódolva a nevébe:

Anti-feminizmus = feminizmus-ellenesség

Tehát nem nőgyűlölet, nem hímsovinizmus, ésatöbbi, hanem egyszerűen és tisztán feminizmus-ellenesség.

2. Miért van szükség a feminizmus elleni harcra?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, vizsgáljuk meg a feminizmus szó jelentését is.

Feminizmus = nő-izmus

Mint ahogy az megszokott, az „-izmus” jelentése itt is az, hogy az adott dolog fontosságát, felsőbbrendűségét hirdető nézet, vagy az adott dologért végzett munka, harc. Megállapítható tehát, hogy a feminizmus a nőkért harcol – bármit is jelentsen ez. Viszont ebből adódik két fontos következtetés: egyfelől ha a nőkért harcol, akkor nem az egyenjogúságért; másfelől ha a nőkért harcol, akkor szükségszerűen a férfiak ellen.

Olyan mozgalom nem létezik, ami „a nők egyenjogúságáért harcol”, mert ez logikai képtelenség. Egy éremnek két oldala van, ezért nem lehet az egyik „egyenjogúságáért” küzdeni. Vagy mindkét oldalt egyenjogúnak akarjuk látni, vagy egyiket sem. Ha valaki ténylegesen az egyenjogúságért küzd, annak a legkevésbé sem szükséges bármelyik nem oldalán elköteleznie magát. Sőt, aki elkötelezi magát az egyik oldal mellett, az már eleve elzárja maga elől a lehetőséget, hogy semlegesnek tekintsék.

Ilyen értelemben tehát minden adott embernek el kell döntenie, hogy a nőkért küzd, a férfiakért, vagy az egyenjogúságért, mert ez a három dolog kölcsönösen kizárja egymást.

De ahogy az első pontban ismertettük, az antifeminizmus nem a férfiakért harcol, hanem a feminizmus ellen. Némi megfontolás után azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a „nő-istákkal” szemben, akik kizárólag a nők érdekeit képviselik, az antifeministák képviselik a tényleges egyenjogúságot.

3. Nagy szavak, de hol a bizonyíték?

Mindkét állítást meglepően egyszerű bizonyítani, ha egy feltételt elfogadunk:

Amit az adott mozgalom ismert és elfogadott képviselője kijelent – és az adott mozgalom nagyobb része nem helyezkedik szembe a kijelentéssel -, az a kijelentés az adott mozgalom egészét képviseli.

Erre a feltételre azért van szükség, mert a feministák folyamatosan azzal védekeznek, hogy többféle feminizmus létezik, és az egyik „ágazat” kijelentései nem tükrözik a másik ágazat véleményét. Csakhogy ezzel értelmetlenné teszik a különböző ágazatok egy gyűjtőfogalom alá rendezését, hiszen ha nem egyezik a véleményük, akkor nem is tartozhatnak egy csoportba. A „feminizmus” gyűjtőfogalomnak szükségképpen jelentenie kell valamit, ami minden egyes feminista al-ágazatra igaz. Éppen ezért ha egy feminista nem tiltakozik nyilvánosan egy másik feminista kijelentései ellen, akkor (a közös gyűjtőcsoportba tartozás okán) feltételezhetjük, hogy az adott kijelentés számára is elfogadható.

Nyilván ugyanez igaz az antifeminista mozgalomra is.

Térjünk rá a tényekre:

A feminista vezéregyéniségek szinte kivétel nélkül mindannyian tettek radikális férfigyűlölő kijelentéseket. Itt és most nem fogok ezekből idézni, de linkeket adok, ahol az állításom igazát meg lehet vizsgálni, illetve egy egészen minimális netes keresés is engem fog igazolni.

 

Ezekre az idézetekre az esetek 99%-ában az a feministák válasza, hogy „dehát ezek radikálisok, ez ránk nem vonatkozik”, csakhogy ez egy teljesen értelmetlen védekezés – azon okok miatt, amitt fentebb leírtam. Ha ez nem tükrözi a „mainstream” feministák véleményét, akkor szólaljanak fel ellene! Az úgy nem megy, hogy a radikálisoknak habzik a szája, a mérsékeltek meg egy szót sem szólnak. Nem nehéz elképzelni, hogy mi történne, ha – a feminizmuson kívül bármilyen más – mozgalomban ilyen események történnének. Tegyük fel, hogy egy Jobbikos képviselő azt mondja, hogy a cigányok és a zsidók lélekszámát korlátozni kellene – és a közfelháborodásra a többi Jobbikos a vállát vonogatná, hogy „dehát ezek radikálisok, ez ránk nem vonatkozik”. Egyrészt a Jobbik megítélése azonnal nagyot zuhanna, másrészt a kívülállók minimum azt követelnék, hogy a „radikálisokat” zárják ki a pártból.

Kizárta az idézett radikális feministákat a feminista mozgalom? Egyáltalán nem, sőt, a könyveik a mai napig szerves részét képezik az egyetemi women’s studies / gender studies kurzusoknak.

Meglepő módon a valóság ezzel homlokegyenest ellenkező: a feminista mozgalomból a mérsékelteket zárják ki! A legjobb példa erre Christina Hoff Sommers, aki a mai napig is feministának vallja magát, annak ellenére, hogy őt a mozgalom azért vetette ki magából, mert túlságosan „férfibarát” – magyarul nem volt eléggé férfiellenes. Írásait tanulmányozva nem nehéz felismerni, hogy ő tényleg az egyenjogúságért harcol, ami a feministákat irritálja. Hasonló példa Erin Pizzey, aki a világon az első nőmenhely alapítója (tehát nőellenességgel vádolni oktlanság lenne). De mivel ő sem volt feminista, ezért a feministák részéről halálos fenyegetéseket kapott, zaklatták és bojkottálták, egészen addig, amíg el kellett hagynia szülőhazáját a feministák gyűlöletkampánya miatt.

A következtetés adott: a mainstream feminizmus a radikális feminizmus, vagyis amit bárki láthat a médiában, ami képviselteti magát a politikában, ami állami pénzeket kap és oszt, az mind a szélsőséges férfigyűlölő feminizmus.

És akkor következzen az ellenoldal vizsgálata:

Az antifeminista mozgalom vezéregyéniségei semmiféle olyan kijelentéseket nem tettek, ami a fentebb ismeretett feminista idézetekkel egyenértékű lehetne. Nyilván az én szimpla kijelentésem egyesek szemében nem minősül bizonyítéknak. Én azt állítom, hogy azért nem idézek nőgyűlölő antifeminista kijelentéseket, mert ilyenek nem léteznek. Aki szerint ez az állítás hamis, az nevetségesen könnyen bizonyíthatja a saját igazát azzal, hogy idéz egy hasonló szöveget.

Az egyik legrégebbi „hivatalos” antifeminista szervezet az amerikai Eagle Forum, annak vezetője Phyllis Schlafly. Ő sok „érdekes” kijelentést tett, de hogy nőgyűlölő illetve társadalomellenes kijelentéseket nem, az már csak azért is biztos, mivel ő egy konzervatív politikai beállítottságú nő. (Ebből az is látszik, hogy az antifeministák nem mind férfiak, sőt…)

Az antifeminista mozgalom – a feminizmussal ellentétben – nem felsőbbrendűségi, vagy gyűlöletmozgalom, hanem „csak” egy sötét politikai erővel szembeni fellépés.

4. A feminizmus és az antifeminizmus nem két ugyanolyan mozgalom egymással szemben?

Nem, ugyanis van köztük egy alapvető különbség: a feminizmus (mint nő-izmus) a férfinem ellen harcol, míg az antifeministák nem a nők ellen harcolnak, hanem egy politikai mozgalom ellen. Ahhoz hasonlítható ez a különbség, mint hogy a nácizmus a zsidók ellen harcolt, míg a náciellenesek csak a nácik ellen. Nem ugyanaz a kategória.

5. Oké, oké, van néhány „gyanús” radikális feminista kijelentés, de a mozgalom azért alapvetően jó célokért küzd!

Ez a tévedés abban gyökerezik, hogy a modern feminizmusnak bármi köze lenne az egyenjogúsághoz. A feministák természetesen minden törekvésüket úgy vezetik be, hogy „az egyenjogúság érdekében”, de ami ez után következik, az rendszerint minden, csak nem egyenjogúság. A célok, amikért a magyar feministák a közelmúltban küzdöttek: rövidebb GYES, parlamenti női kvóta, szigorúbb törvények a szexuális bűnözés tekintetében – amik kizárólag férfiakra érvényesek. Ezen törekvések legfeljebb néhány karrierista nőnek, illetve „megélhetési feministának” kedveznének, a nők többségének nem. A férfiakra pedig kifejezetten hátrányos hatásuk lenne, függetlenül attól, hogy azzal jobb lesz-e bárkinek, illetve hogy a férfiak „megérdemlik-e” az ellenük irányuló diszkriminációt.

A szüfrazsettek valós, kézzelfogható nemi különbségtételek ellen küzdöttek, vagyis olyan törvények ellen, amiknek a szövegezésében benne volt, hogy a férfiak más megítélés alá esnek, mint a nők. Ők tehát azt mondhatták, hogy az egyenjogúságért küzdenek, a szó szoros értelmében, hiszen az volt a céljuk, hogy a férfi és nő a törvény szemében egyenlő legyen.

Ezzel szemben a modern feministák törekvései pont ellentétesek, vagyis ők azért küzdenek, hogy több olyan törvény legyen, ami különbséget tesz férfi és nő között. (Külföldi példa, de releváns: a VAWA, vagyis az USA-beli Violence Against Women Act, Nők elleni erőszak elleni törvény. Ezt vajon nem lehetett volna nemileg semlegesre megalkotni?)

6. Dehát a nők mindigis el voltak nyomva, és még ma is el vannak!

Ez egy siralmasan nevetséges hazugság, amit egyértelműen hamis érvelésekkel próbálnak alátámasztani.

A múlttal kapcsolatos fő érvek: a nők nem tanulhattak, nem lehetett vagyonuk, adták-vették és rabszolgasorban tartották őket.

Hát először is: a múltban a férfiak 99%-a sem tanulhatott, nem volt vagyona, és rabszolgák sem csak nők voltak, sőt. A nők szempontjából „kellemetlen” hagyomány abból állt, hogy régen a családokat egységeknek tekintették, amit a családfő képviselt, és a családfők hagyományosan férfiak voltak. De nem azért, mert a nőket utálták, hanem mert a régi időkben a családok 99%-ában a családfői feladatok olyan kemény fizikai munkával (is) jártak, amire a nők nem voltak alkalmasak, illetve a nők a sorozatos gyerekszülések miatt nem tudták volna a feladatokat ellátni.

Nem kell hozzá történelemprofesszornak lenni, hogy megértsünk annyit: a családok „belső” helyzete az őskortól kezdve folyamatosan homogén, vagyis amilyen sors jut a férjnek, olyan jut a feleségnek is. Az a fajta nőelnyomás, amit a feministák hirdetnek, azt jelentette volna, hogy a jobbágyok otthon fekszenek a diófa árnyékában kifeszített függőágyon, miközben a feleségeik a földeken és a bányákban robotolnak. Létezett ilyen? Soha. A helyzet pont fordított volt: a férfiak végezték a kemény, egészségtelen és veszélyes munkákat, míg a nők, ha csak lehetett, a ház körüli és a gyermeknevelési feladatokat látták el. (Azok sem voltak feltétlenül „könnyűek”, de azért mégsem lehet őket egy lapon említeni a férfiak munkáival.)

A jelennel kapcsolatos fő érvek: üvegplafon, fizetési különbségek, parlamenti arány.

Könnyen megfigyelhető, hogy a feministák a biológiai különbségeket tüntetik fel úgy, mintha „patriarchális elnyomás” következményei lennének. Miről beszélek? A férfiak és nők különböző életszemlélettel, vágyakkal és prioritásokkal rendelkeznek. Ezek legtöbbje nem „nevelt”, hanem biológiai/evolúciós jellegű.

Vegyük először az üvegplafon kérdését. Ez ugye azt jelenti, hogy a vállalatok felsővezetésében kevesebb a nő, mint a férfi. A feministák szerint azért, mert a férfiak utálják a nőket, de ez nevetséges. A valódi ok két fő tényezőből áll össze: Egyrészt a legtöbb nő szülés miatt kihagy pár évet a munkahelyen, és ezalatt olyan hátrányba kerül (tudásanyaga nem naprakész, a befektetett össz munkája kevesebb, stb.) a többiekhez képest, ami lehetetlenné teszi, hogy az előléptetések sorában olyan magasra jusson, mint azok, akik minden idejüket a cégre költik. Másrészt a felsővezetésbe kerülni általában olyan elköteleződést igényel, amire a nők többsége nem hajlandó: amíg a férfiak heti 80 órát is képesek dolgozni, addig a nők inkább megállnak a kötelező 40 környékén. Egyedi eltérések persze vannak, de a statisztikák jól mutatják a nemi tendenciákat. Legalább kétszer annyi nő dolgozik részmunkaidőben, mint férfi; heti 40 óránál többet viszont legalább háromszor annyi férfi dolgozik, mint nő. Ilyen adatok mellett az lenne furcsa, ha nem lenne több férfi felsővezető.

Fizetési különbségek? Amennyiben egy adott munkahelyen ilyesmi létezik, az indoka megegyezik az üvegplafonnál ismertetettekkel. De sok helyen ilyesmi eleve nem is létezhet, hiszen például a közalkalmazottaknál nemfüggetlen bértáblák vannak, a versenyszférában pedig bérverseny, ahol a munkaadók igyekeznek mindenkinek a lehető legkevesebb bért adni, és egyáltalán nem hajlandóak többet fizetni csak azért, mert valakinek lóg valami a lába között. Ha a nők ugyanazt a munkát tényleg olcsóbban végeznék el, egyetlen cég sem lenne a világon, ami alkalmazna akár csak egyetlen férfit is. Máshogy fogalmazva: ha minden cég alkalmaz férfiakat, de egy csak nőket, akkor az az egy cég a kisebb bérköltségei miatt minden versenytársát könnyűszerrel kiszoríthatná a piacról – de ilyen nem létezik.

Az, hogy más munkáért más béreket kap férfi és nő, az viszont teljesen természetes. Tipikus feminista csúsztatás a takarítónő fizetését a férfi menedzseréhez hasonlítani.

A parlamenti arány is a fentebbi okok miatt alakult ki, ugyanis egy parlamenti képviselőnek is rengeteg munkát kell abba ölnie, hogy arra a szintre eljusson. A megválasztásáig félre kell tennie minden mást: pihenést, szórakozást, családot – és erre jóval több férfi hajlandó, mint nő. Ezért egyértelmű, hogy több a férfi a parlamentben, de megintcsak nem azért, mintha utálnák a nőket, hanem mert genetikailag hajlamosabbak minden mást feladni a munkájukért.

7. Patriarchális társadalom?

Ez az egyik legkomolytalanabb feminista találmány, mégpedig azért, mert teljesen elferdítették és befeketítették ezt az egyszerű és „ártatlan” fogalmat.

A szótő a latin „pater”, vagyis apa szóból származik, ezért adja magát a jelentés: a patriarchális társadalom apajogú társadalom. Az apa a családfő, és a családi vagyon a fiú ágon öröklődik. Ez lenne az a borzalom, ami ellen a feministáknak lázadni kell? Ha csak ez ellen harcolnának, valószínűleg a kutyát sem érdekelné a feminizmus. Épp ezért „ki kellett színezni” a fogalmat kissé, hogy vonzóbb legyen az érdeklődőknek.

A patriarchális társadalom eredetileg nagyjából annyit jelent, amit fentebb vázoltam: a családok feje általában a férfi. De ez nem valami kőbe vésett dolog, mindössze a történelem viharaiban kialakult praktikus túlélési stratégia. Amíg a férfi munkája látja el élelemmel a családot, és amíg az ő ereje védelmezi meg azt a külső fenyegetésektől, addig egyértelmű, hogy az ő irányítása alatt állnak a dolgok. De sokadjára is le kell szögeznem, hogy ez nem azért van, mintha bárki utálná a nőket, hanem mert a történelmi korokban ez a családi berendezkedés biztosította a legjobb túlélési esélyeket. A férfiak családfősége mindenkinek – a nőknek is – jól megfontolt önérdek volt.

A feminista „patriarchális társadalom” valami teljesen mást jelent: egy olyan összeesküvést, ami szerint a férfiak közösen elhatározták, hogy el fogják nyomni a nőket.

Ez annyira abszurd, blőd és ostoba elképzelés, hogy tulajdonképpen majdhogynem érthetetlen, miként tudnak ennyien hinni benne.

a.) Ez az elképzelés azt feltételezi, hogy minden férfi „genetikailag” hajlamos minden nő elnyomására, vagyis hogy minden férfi „gonosz”. Hadd ne kelljen elkezdenem magyarázni, hogy ez mekkora ostobaság.

b.) Az összeesküvés olyan szervezést feltételez, ami messze túlmutat a totális lehetetlenség fogalmán, ugyanis a föld minden egyes férfijához úgy kellett volna eljuttatni a „nőelnyomó” üzenetet, hogy közben egyetlen nő se tudja meg.

c.) Mindez persze azt is feltételezi, hogy maguk a férfiak sem szivárogtattak ki semmit, vagyis a történelem során nem élt még egyetlen „valamirevaló” férfi sem, aki világgá kürtölte volna ezt a gyalázatos összeesküvést.

d.) Ennek az összeesküvésnek semmilyen jele vagy bizonyítéka nem létezik, és soha nem is létezett. A nők sosem voltak rosszabb helyzetben, mint a férfiak – ha megfigyeljük, inkább pont fordított volt a helyzet. A férfiak végezték a nehéz munkákat, feláldozták magukat a nőkért, katonáskodtak, elsüllyedtek a Titanic-kal, és egyáltalán, a régi korok férfijainak egész élete azzal telt el, hogy a család megélhetéséért robotoltak. Ehhez képest mi mutatja azt, hogy a nőket elnyomták volna? Semmi. Egészen különös az az „elnyomás”, ahol az „elnyomó” féltérdre ereszkedve, egy féléves keresetének megfelelő árú ékszerrel kéri meg az „elnyomottat”, hogy élete végéig elláthassa szállással, élelemmel, és a lehetőségekhez mérten mindenféle komforttal és luxussal.

Összefoglalás

A feminizmus nem az, aminek mutatni szeretné magát. Az állításai hazugságok, a tevékenysége társadalmilag káros. Ellene harcolni nemcsak lehet, hanem inkább kötelesség.

Az antifeminista mozgalom pedig ennyit tűzött ki a zászlajára; nem többet, és nem kevesebbet. Ha a feminizmusnak „vége”, az antifeministák nem fognak maradni, hogy nőellenes törvényekért lobbizzanak. Az antifeministák már most sem lobbiznak olyan törvények ellen, amik valóban a férfiak és nők egyenjogúságát szolgálják. Az antifeministák az olyan törvények ellen harcolnak, amik ok nélkül különbséget tesznek férfi és nő között.

A legfőbb törekvéseink két pontba összetömörítve:

A törvény ne tegyen különbséget férfi és nő között.

Szüntessünk meg minden olyan feminista törvényt, ami a „nemek harca” során lépett érvénybe, és nem szolgálja a társadalom valós érdekeit.

(Ezek mibenléte természetesen vita tárgyát képezi, de az elv ettől függetlenül érvényes.)”

 

Deansdale

 

(A cikk eredetije a deansdale.freeblog.hu – n olvasható. Még sok más értékes és érdekes antifeminista cikk között. Kapcsolódik még: Férfihang, antifeminista férfimagazin– Zoli)