Arra is mondják amikor a másikról beszélünk és megmutatkozik, hogy mi milyenek vagyunk. Abból amit és ahogyan mondunk. Amit elutasítunk, kifogásolunk, azzal sokszor magunkban is van dolgunk. Az értő fül ezt kihallja. Hányszor nem mer felelősséget vállalni az ember a gyengeségeiért. Helyette gyakran emlegeti, hogy a közelében levő bizonyos téren mennyire gyarló. Amikor pedig van mersze és beismeri, hogy, hát bizony ezen a téren van velem is gond, attól kezdve kevésbé háborodik fel.. Gondoljunk csak az önzőségre, irigységre, telhetetlenségre. Nem egyszerű beismerni, ha nekünk is dolgunk van ezekkel. Ám a környezetünkben levőben felfedezni és kifogásolni feldolgozhatóbb valamivel könnyebb. Mennyire másabb lesz, amikor magunkban bevalljuk, hogy hát bizony én sem vagyok szent. ezeken a területeken. Utána a kifogásolt illetőre ismét tekintve már nem annyira háborodunk fel. Tehát, ha meg szeretnék ismerni valakit, akkor hagyni kell, hogy beszéljen a többiekről. Mutatja a tükröt önmagáról. :) Kató