Szeretek bevásárolni menni. Ott a sok kedves, csinos eladónő, mindig van alkalmam begyűjteni néhány mosolyt, pillantást, miegymás. Persze ennek előfeltétele, hogy én meg adni legyek hajlandó. A szokásos recept: érezzem jól magam a bőrömben, élvezzem, hogy férfi vagyok, és ismerjem el a körülöttem lévő hölgyeknek, hogy ők pedig NŐK, és ennek udvariasan és bátran adjak is hangot.

Most is így volt, kicsit izgultam, mint színész a fellépés előtt, aztán hajrá, be a Spar-ba! Ment is a dolog, de valahogy nem úgy, mint szokott. Nem tudtam igazán magamra vonni a nők figyelmét, és bókolni sem volt alkalom. Megnevettettem az egyik eladónőt, barátilag értekeztem egy másikkal, de a pénztárosnőt például teljesen lekötötte az előttem lévő bácsi hosszadalmas fizetése, és még egy pillantást sem kaptam tőle. Mi tagadás, nem volt merszem elővenni a férfias vonzerőmet nála.

Már éppen indulni készültem a bolt elől, (magamban búcsálódva, hogy jó volt ez az egész, de mégsem az igazi), amikor feltűnt egy barna hajú, helyes lány. Széles, kedves mosoly az arcán, és ahogy rám nézett, viszonoztam a mosolyát. Ettől még inkább fülig szaladt a szája, aztán ment tovább.

Én meg hálát adtam a Teremtőnek, hogy küldött valakit, akitől megkaptam, ami még hiányzott.

;-)

férfi